Vesztegzár a Grand Hotelben

X

– Szóval… maga tette?… Kérem… ha Istent ismert valaha… mondja meg… könyörgök.

Nézte a leányt. Azután lassan bólintott:

– Én tettem…

Maud megkönnyebbülten sóhajtott.

– És… miért?

– Felismert… Batáviában egyszer betörtem valahová, ahol Ranke doktor is vendégségben volt. Elfogtak. A tárgyaláson ismét találkoztunk, jól megjegyezhetett. Ahogy kiléptem innen, szembejött. Tőrt mindig hordok magamnál… egy döfés, azután vége lett.

Maud irtózva nézte a kedves arcú, nyájas tekintetű embert… Ocsmány gyilkos! Úgy meséli el a gazságot, mintha csak tréfa lenne. Maga sem tudta, miért fáj ez annyira. Hiszen örülnie kellene, hogy nem Sergius volt…

– Gyilkolt?… Hidegvérrel embert ölt?

A fiatalember fölényesen vállat vont.

– Eggyel több vagy kevesebb… oly mindegy.

– Menjen… kérem… Azonnal menjen…

Kissé alkonyodott. A kert tömve volt vendégekkel. Már megszokták a vesztegzárat, már tréfálkoztak a drótsövény külső vonalán táborozó katonákkal… Csak egy hipochonder különítmény, élükön Villiersnével (akinek a férje Szingapúrban szerkesztő), ájuldozott a szobájában, és valamennyien keresték magukon a bubópestis nyomait. A boy félóránként drámai, de hivatalos hangon jelentette Markheitnek, hogy valamelyik vendégnek a percei meg vannak számlálva.

Az idény vége volt, alkony felé már dúsan hömpölygött a ködös, párás levegő a tenger felől, és zsíros fénnyel ülte meg a pálmák levelét, színes hibiszkuszok és orchideák tágult kelyheit… Az északnyugati monszun előhírnökei rossz szagú, forró légáramlással hordták a part menti fák rothadó gyökereinek bűzét…

Most még csak a súlyos, bágyasztó alkonyi dagályidőben érezni a trópusi paradicsom átalakulását pokollá a betörő monszun fúvására. Egypár nap, esetleg csak néhány óra még mindössze, mert itt átmenet nélkül változik az évszak, és ilyen gutaütött időjárás lesz erre nap mint nap. A tengerbe süllyedő nap búcsúzó visszfényei árnyékba burkolják a szobát, ahol két csapdába került ember áll némán, egymással szemben.

– Azt hiszem, az időpont megfelel – mondja a pizsamás. A szobamosdó pereméről levesz egy szappant és törülközőt. – Nézzen ki, kérem, hogy tiszta-e a levegő.

Maud kinyitja kissé az ajtót.

– Most – súgja gyorsan.

– Bocsássa meg, hogy találkoztunk – mondja a fiatalember, kilép a szobából, és egy szállóvendég öntudatos lépteivel elindul a folyosón.

…Maud háttal a csukott ajtónak dől, és lehunyja a szemét.

“Istenem”… – Ez az első gondolata.

Azután elővesz a ruhája kivágásából egy csipketerítőt, amilyen minden szobában az asztalkán van, szétbugyolálja, és kihullik belőle egy kis fémnyelű, véres tőr…

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.