XXV
– Kérem… Az igazgató úr kikapcsolta a villanyt, és sötétben öltöztem… – mondta, amikor végre megmozdult a nyelve.
– Hát jó… menjen oda, a lépcső mellett, a kilencvenes fülkébe. Később majd küldök egy nadrágot. A csengőtábla szemben van. Ha kigyúl egy szám, bemegy a vendéghez. Rendelésnél hívja fel a házi telefonon a vendéglőt. Ha nem tud valamit: az ötödik emeleten teljesítek szolgálatot, feltelefonálhat.
A jelzett szobába ment. Kényelmesen leült, azután rágyújtott. Bírt a megfelelő lélekjelenléttel ahhoz, hogy egy gázálarcra való cigarettát magával vigyen, amikor átmászott az ablakon. Aranyvégűek voltak “Bruns” felírással. Aha. Saját hüvelyébe tölteti az egyéni dohánykeveréket, mint általában a gazdag emberek.
Kigyúlt egy szám. A hatvanas. Ment. Egy egészen fiatal, csinos emberhez nyitott be.
– Mondja kérem… hol mossák itt a ruhát?! Borzasztó, hogy az ingeim hogy néznek ki.
– Új ember vagyok, kérem. De azt hiszem, házi mosoda van.
– Intézkedjék, hogy a mosónő feljöjjön hozzám. Erich Kramartz vagyok.
– Igenis.
Letelefonált az étterembe, ahol a főpincér nem akarta elfogadni a 60-as szoba rendelését.
– A konyha nem szolgálhat mosónővel.
– Hát küldjön egy szakácsnőt. Mit bánom én.
– Majd átszólok a portára.
– Tőlem… – felelte az új londiner és letette a kagylót.
Most Maudot szerette volna látni. Ahogy kissé nyugodtabb alapokon tartózkodott a szállóban, nyomban a nőre gondolt. Itt nagy baj van… A cipő rejtélye sok mindent megoldana. Ebben a cipőben hozták a levelet, az bizonyos. A barna folt alakja elég jellegzetes. Kié lehet a cipő? Csak a bennszülötté, mert Hacker és az újságárus cipőben voltak. Tehát a maláj levelezőlap-árus hozhatta a levelet. Bizonyára küldte valaki. És a boncolásnál talán műszereket cipelt, vagy ilyesmit. Oda is kell szolga, nemcsak orvos. Erre nem gondolt akkor.
Elindult a 70-es szobák kanyarodója felé…
Gyorsan visszahúzódott…
A bennszülött jött óvatosan. A rendes kabátjában volt, de vörös kockás, rikító kék pizsamanadrágban és mezítláb. Úgy siklott Maud ajtajához, mint valami kígyó! Lehajolt. Gyorsan becsúsztatott egy levelet, és elsietett. A levél félig kiállt az ajtó alól, azután becsúszott. A leány átvette!
Most odamegy!
Ebben a pillanatban kialudt az emeleten a villany. Valahol az ügyeletes rendőrtiszt hangja hallatszott.
– Halló! Mi az, rövidzárlat?
Érezte, hogy a hirtelen sötétség összefügg a bennszülött küldönccel.
Gyorsan a leány szobájához lépett, és halkan kopogott. Kissé kinyílt az ajtó. Be akart lépni, de Maud kinyújtott kezébe ütközött. Valamit eléje tartott, és azt suttogta:
– Az istenért, vigye már… Vigye. És legyen átkozott, maga sátán…
Ösztönszerűen átvette a tárgyat… Füzetszerű valami volt. Most lépések közeledtek… Távol ajtók csapódtak… Zaj hallatszott. Valaki nekiütődött, és egy erős kéz szorította meg a karját…
– Ki vagy?!…
– A boy… Mit akar?
Az árny Maud ajtajához közeledett. Félix maga sem tudta, hogy miért, mellbe taszította, hogy hátratántorodott. Aztán elsietett, mert hangok közeledtek… Csizmás léptek…
Beugrott a személyzeti fülkébe, és villanyt gyújtott.
Kis kék füzet volt nála, amelyen ez állt:
A BANÁNOXID ELŐÁLLÍTÁSA
ÉS ALKALMAZÁSA
Írta:
Richard Decker
egyetemi tanár
Közben ismét kigyúlt a fény. A rendőrtiszt végigsietett a folyosón, és mindenhová bekopogott. Nem történt semmi.
Lassan csend lett, az emberek lefeküdtek. Martin jött be a fiatalemberhez.
– Na? Mi volt itt?
– Kialudt a villany.
– Az rendben van. De különben nem történt hiba?
– Semmi. Egy vendég rendelést adott fel, az étterem valószínűleg kiszolgálta már.
– Aztán ledőlhet ruhástól aludni. Állítsa be csengőtáblán a berregőt. Én is lefekszem. Jó éjszakát.
– Jó éjszakát.
Martin elment. Félix kinyitotta a füzetet.
A banánoxid vegyi képlete
Ez volt a fejezetcím. Hm… Ennek a kis füzetnek nagy szerepe van az ügyben. Vicces véletlen. A bennszülött bizonyára azt az üzenetet közvetítette, hogy valaki majd bekopog a füzetért. Közben ő kopogott. A leány kiadta a füzetet, és futtában megátkozta. Az igazi, aki a füzetért jött, beléütközött az ajtóban, sejtette, hogy valami hiba van, de már jött a rendőr, a szobapincér, és menekülnie kellett.
Kialudt a villany.
Mit jelent ez? Valaki belépett csendben a fülkébe. Ő innen oldalról nem vette észre, és az illető eloltotta a villanyt. Ennek dacára nyugodtan zsebre vágta a füzetet. Sejtette, hogy miről van szó.
– Ki az? – kérdezte.
Suttogó hang felelt.
– Adja ide azt a füzetet, amelyik a kezében van…
– Megjegyzem, nem vagyok ideges ember. Kihez van szerencsém?
– Peter Borckman vagyok.
Megdöbbent. Borckman… Hiszen Maud is.
– Nos? – kérdezte fenyegető hidegséggel a suttogás – Mi lesz?
– Olyan sürgős? Talán beszélhetünk pár szót.
– Mit óhajt?
– Ön milyen rokonságban van Mauddal?
– Az apja vagyok.
Kutya egy história.
– Tisztában van azzal – mondta ravaszul a fiatalember -, hogy a leánya milyen helyzetbe jut, ha átadja önnek a főnöke bizalmas természetű jegyzetét?
– Semmi baja sem lesz. Majd elmenekül máshová. Ipari kémkedésért nem adják ki. Ez ne aggassza. Kicsoda maga?
– Háziszolga. De túlbuzgóan szívemen viselem a vendégek ügyét.
Valami megcsillant a sötétben.
– Töltött revolver van nálam – mondta Borckman. – Ha nem adja át nyomban a füzetet, lelövöm, és úgy veszem el magától.
Odaadja? Lehet, hogy a leány apja ilyen züllött fráter, és tönkre akarja tenni Maudot… Ezt meg kéne akadályozni.
– Hát tessék – mondta.
A másik nem láthatta a sötétben, hogy hova menjen a füzetért, egy lépést tett kinyújtott revolverrel. Ebben a pillanatban a fiatalember belerúgott a kisasztalba, amely a kettőjük között állt, és oldalt vetette magát. Borckman hátratántorodott, de máris elrántották a lábát, hogy végigzuhant hosszában…
Nem sütötte el a fegyvert, hiszen nem is volt célpont. Felugrott, egy ökölcsapás arcon találta, vaktában vágott vissza, de csak az üres levegőt érte.
Az ajtó becsukódott, és ráfordult a kulcs. Borckman ott ült a sötétben, bezárva.
A szoba ablaka a vendéglő üvegtetejére nyílt. A titokzatos ember lepedőt és terítőket hurkolt össze, azután lemászott a félemeletnyi magasságból.