Vesztegzár a Grand Hotelben

XXIX

A fiatalember izgatottan lépett ki a szekrényből, fején egy könnyű, kockás átmeneti kabáttal.

Maud és a herceg a meglepetéstől még mindig mozdulatlanul ültek.

– Most rohanok! – hadarta egy szuszra a fiatalember. – Elder visszajön. – A kabátot egy székre dobta.

– Várjon! – kiáltotta Maud. – Mi kiadtuk magának a legsúlyosabb titkainkat. Nem lehet olyan bűnös, hogy továbbra is tartson tőlünk.

– Nem is erről van szó… Ha bűnös lennék, bevallanám. Sajnos, csak hülye vagyok, és ezt szégyellem. Nevem Félix, mindössze ennyi igaz abból, amit mondtam.

– De a rendőrség ilyesmiért nem keresi! Elder azt mondta…

– Hogy Jáva Réme vagyok – legyintett. – Ravasz dolog volt. Azt akarta, hogy ön megijedjen tőlem és kiadjon neki, amennyiben itt rejteget. Mert ki mer egy rablógyilkost elrejteni. Ön azonban kivétel. Elder csúnyán csalódott trükkjében. Maga abban a hitben, hogy “Jáva Réme” vagyok, tovább rejtegetett. Ezért fogadja hódolatom.

– De – szólt közbe a herceg – miért nem fogta el magát a főfelügyelő?

– Mert belekevert volna a szálló bűnügyeibe, és Elder tudja, hogy derék fickó vagyok. Azonfelül nem is tartóztat le. Csak fel.

– De miért üldözi?

– Mert nem akarok nősülni. De – tette hozzá gyorsan – ez az elhatározásom nem végleges. Idővel az ember rájön, hogy nem az intézményben van a hiba, hanem…

Zörrenés…

Az ajtó hasadéka alatt levelet dugtak be. Félix mint egy vadmacska ugrott oda, és felrántotta az ajtót. Egy tompa durranás, egy kiáltás, a fiú visszatántorodott, és két kezét a szemére szorította.

– Mi az? – kérdezte rémülten a lány.

– Az hiszem… megvakultam… vagy ilyesmi…

– Mutassa… mutassa, az istenért!

A két szeme vörös volt, és szörnyen égett. De lassanként ismét látott.

– Átkozott gazember! Riasztópisztolya van…

Lassan kitisztult a látása. De még szédült. Nem tudta azonban, hogy ez a gázpisztolytól van-e. Rosszul volt már néhány órája, mintha maláriája kezdődne, ami könnyen lehetséges. A leány vizes kendővel törölgette a szemét.

– Micsoda briganti… – dühöngött Félix.

A herceg elolvasta a levelet, átnyújtotta Maudnak.

Holnap éjfélkor a füzet feküdjön az ajtó küszöbén. Ha nem így lesz, akkor holnapután reggelre megtudja az világ az IGAZAT. Ebben már benne lesz az is, hogy Maud Borckman kirabolta a főnökét, és Félix Crickley, a kormányzó fia megölte Ranke doktort és többrendbeli bűncselekményt követett el a Grand Hotelben. Ez az utolsó figyelmeztetés.

Borckman

– Maga?… – kérdezte Maud csodálkozva, és egyben sok mindent megértett.

– Igen. Crickley kormányzó fia vagyok, sajnos… Az apám hazacsalt Párizsból, mert… mert sokat költöttem… az… egyetemre… Az ilyesmi drága mulatság Párizsban. Csak egy valamirevaló lakáj nyolcszáz frank havonta… A többit tudja… Nősülési ígéret… ruhaelzárás, szökés vitorlán, pizsamában és kikötés az ön szekrényében… Odaállhattam pizsamában, Crickley kormányzó fia, szobát nyittatni? Most már teljesen elveszett ember vagyok, mert itt száz bűntény történt, és egy alibim sincs… Mit csináljak?

Olyan siralmasan mondta ezt, hogy a leány elnevette magát.

– És miért kereste Elder, ha nem fogta el?

– Hogy feltartóztasson, amíg a papa jön. Mert akkor aztán nincs vita. Az öreg igen elszánt fiú…

Kemény lépések közeledtek és megálltak az ajtónál. A fiatalember máris a párkányon volt, és mint valami szöcske ugrott le a puha, ázott földre, azután futott…

Maud a fenyegető helyzet, a katonás lépések dacára, önkéntelenül a fiatalember után nézett, és nagyon boldog volt… hogy mégsem bűnös…

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.