VIII
Hosszú, dermedt szünet. Az ágy alatt egy úr úgy érzi, mintha torkon ragadták volna.
– De hiszen… – hallatszott a nő hangja – azt mondta, hogy… a 71-esben ölték meg Ranke doktort…
– Ezt mondtam volna?… Tévedtem. A 70-esben történt, Vangold úr szobájában. Az ön szobája a 72-es számú, és a 71-esben nem lakik senki.
Ez csúf csapda volt, az bizonyos. Most már kínos hangulat súlyosodott a szobára.
Szék reccsen…
– Hát… – mondja nyájasan a gömbölyű orrú gyári cipő -, azt hiszem, ezzel befejeztük a formaságot. Jó, ha ilyesmin túlesik az ember… Bocsánat, ha háborgattam…
– Kérem… – szék reccsen. – Megjegyzem, hogy én nem láttam a herceget, miután távozott tőlem… Csak feltételeztem, hogy Vangoldtól…
– Ez természetes. Nem is veszem jegyzőkönyvbe… Egy ilyen finom, előkelő úr neve a legtávolabbi kapcsolatba sem kerülhet az üggyel.
– Nekem is ez a nézetem.
– Örülök, hogy a véleményünk egyezik. Nagy tisztelője vagyok a hercegnek, és Shilling Lord, Tonga-sziget kormányzója akinek néhány ügyben szolgálatára lehettem, megígérte reggel, hogy ebédnél bemutat a hercegnek. Sajnos, közbejött a vesztegzár.
– Hát… ön nem a vesztegzár kirendeltségével érkezett?
– Szó sincs róla. Egy másik ügyben nyomoztam, és én is itt ragadtam a vesztegzár miatt.
– Valami… más bűnügy is… előfordult a szállóban?
– Nem a szállóban. Csak a lábnyomai vezettek a szállóig a szigetvilág legelvetemedettebb gonosztevőjének. “Jáva Rémé”-nek hívják az alvilágban. Gyilkol, rabol kegyetlenül. És megtévesztően kellemes külsejű ember. A szálló kertjében tűnt el. Ha tudnám, hogy valóban itt van valahol, nem főne a fejem a gyilkos miatt… Különösképpen egy ilyen fehér csontgombot találtam a meggyilkolt Ranke doktor mellett. Élénken emlékeztet egy hálóruha gombjára… Nem?
– Fehér csontgombot nem varrnak férfiruhára…
– Utcai ruhára nem. De pizsamára lehetséges, és az illető pizsamában szökött meg előlem, de lehet, hogy másfelé menekült. Túlságosan szerencsés véletlen volna, ha a vesztegzár a kezemre játszaná.
A gömbölyű orrú cipő bokában összeért, mintha meghajolna a gazdája…
Ajtónyikorgás…
– Nagyon örültem… – mondja Maud.
– Ha valami közlendője van, kisasszony, bennem megbízhat. Nem vagyok szívtelen kopó…
Az ajtó becsukódott. Mire Maud visszafordult, a pizsamás ember már ott ült a karosszékben és dohányzott.