XXXI
A kapitány és Elder ott álltak a 102-es szobában. A mennyezet átázott, egy jó darabon beomlott, és jelenleg deszkával takarták el a nyílást.
– Hogy ilyesmit így hagyjanak egy ilyen finom hotelben.
– Ne felejtse el – mondta Elder -, hogy már egy vendég sem tartózkodna a szállóban, ha nem lenne vesztegzár. Igazán ráértek a javítási munkákkal szezon után foglalkozni… Hát ez mi?
A földön egy félig szívott arany végű cigaretta feküdt.
“Bruns”
– Érdekes. Azt hiszem, meglátogathatnánk Mr. Brunst. Nem gondolja, kapitány úr?
– Semmi kifogásom… De miért hívták ide Villiersnét? És ki volt az a férfi, akinek Sergius herceg csak a kezét látta?
– Villiersné ügyéről megvan a speciális feltevésem. Az egyetlen lehető megoldás…
– Talán közölhetné a megoldást.
– Nagyjából. Illetve szimbolikusan. Tehát: azért, mert valaki rendőrkapitány, tudhat hegedülni is.
– Ezt a célzást visszautasítom. Csak magamnak szoktam hegedülni otthon, és fogalmam sincs, hogy honnan tudja!
– Bocsánat, csak a példa kedvéért mondtam. De vehetünk másikat. Ha egy ember várja a feleségét a pályaudvaron, és ugyanakkor egy jó barátja is érkezik, ezért még nem bizonyos, hogy közös fülkében utaztak.
– De nagyon valószínű.
– Többet azért nem mondok, mert a vizsgálat eredményét közölni vagy gyanúsítani, az kettő.
– Szóval van gyanúsítottja dr. Ranke gyilkosát illetőleg?
– Igen.
– Valami feltevés?
– Nem: tudom, hogy ki a gyilkos! Biztosan tudom, már az első naptól kezdve.
– De hát miért nem mondja?
– Nincs bizonyítékom. Menjünk Brunshoz.