XLVI
A villanycentráléhoz állított posztot leütötték.
Amikor a kapcsoló egy csomó kékes szikrát fröcskölve lehanyatlott, és sötét lett, néhány másodpercnyi szünet után három lövés dörrent. Aki leütötte a rendőrt, máris elsuhant, fel a félemeletre, gyorsan egy szobához…
Elvakultan lépett hátra. Lámpafény csapott a szeme közé, és rendőrtiszt revolvere szegeződött rá.
– Fel a kezekkel, Wolfgang! – kiáltotta Sedlintz. – De nagyon gyorsan.
Mielőtt Wolfgang magához térhetett a meglepetésből, már bilincs volt rajta, és betaszították a saját szobájába. Egy perc múlva hozták a megbilincselt Csodálatos Nalayát, vérző orral.
A kapitány rendet csinált az emeleten.
– Mindenki menjen a szobájába – harsogta a kapitány. – Nincs semmi baj! Nem kell félni!
Erre többen is elájultak. Egy rendőrtiszt rohanva jött:
– Ég a szálló!
A folyosó falán beverték a tűzjelző üveglapot.
Rövidesen felharsantak a tűzoltótrombiták, megérkezett a tűzőrség.
Ég a Grand Hotel! Az emeleti ablakból kicsapó tűz messze világított.
Először csak egy csoport tűzoltó jött át a vesztegzáron, mert aki belép, az nem térhet vissza. Szerencsére a jelentéktelen tüzet sikerült ennek a csoportnak eloltani, és a hallba összeterelt vendégek ismét a szobáikba mehettek.
Elder elsősorban nem a foglyokkal törődött, miután látta; hogy Félix kissé imbolyogva, de a saját lábán jött Markheittal. A rendőrtiszteket hallgatta ki.
Előzőleg a főfelügyelő megbeszélte velük, hogy ha ismét elsötétedik, valamennyien egy megjelölt helyre siessenek, és ne mozduljanak onnan, bármi is történik. Az emeleti lépcsőházakhoz és néhány szobához osztotta be a tiszteket.
– Hol van Ferguson?
A tiszt jelentkezett. Homlokáról csorgott a vér, és fél arcán véraláfutás vonult.
– Mi történt?
– Odaálltam… a földszinti… feljáróhoz… ahogy mondta… Valaki jött… elkaptam… fejbe ütött…
– Nem menekülhet ki! Átkutatjuk a házat! – kiáltotta Elder.
– Egy embert kell keresni, vörös kockás pizsamában… Előre!
Félix gyorsan a mosókonyhába ment. Sötét volt. Ő sejtette, hogy merre menekült az illető.
– Dzsilda!
– Itt vagyok, sahib… – Kigyúlt a villany. A hindu leány remegve állt előtte.
– Egy hálóruhás embert keresek.
Dzsilda hallgatott.
– Ha leengedted, mondd meg. Akkor nem lesz bajod. Különben elvesztél.
– Itt ment le, uram.
– Hogy nézett ki?
– Nem láttam az arcát… kendővel bekötötte…
– Jól van, Dzsilda.
A rácsos fedél már könnyen járt. Harmadszor emelték ki aznap.
Félix lesietett a vaslépcsőn, és futott. Macskányi rőt patkányok rebbentek szét mindenfelől…
Végre, ahogy megállt hallgatódzni, mintha távoli lépések kopognának. Lábujjhegyen futott, teljes erőből…
Az egyik forduló után meglátta a menekülőt. Pizsamában volt. A fejét briganti módra átkötötte egy kendővel…
Most megfordul, észreveszi az üldözőt. Fut!
A következő fordulónál Félix minden elővigyázatosság nélkül kanyarodik.
A szűk, boltozatos csatornában dobhártyarepesztő visszhanggal dördül két lövés…
Valami megüti a fiatalembert, hogy le kell ülnie a fal mellett. És homályos lesz minden…
…A bekötött arcú pizsamás rohan tovább. Már sokkal nagyobb utat tett meg, mint Kramartz. A legközelebbi vaslépcsőn felsiet… Hosszas erőlködés után sikerül kimászni…
Aszfalton áll. Lihegve körülnéz.
Katonák és tűzoltók fogják körül hirtelen… Gyorsan felkapja a revolvert, de egy kard lecsap lapjával a kezére, hogy kiejti a fegyvert.
– Nem… Ez túl egyszerű lenne – mondja Elder, előlépve a csoportból, és leszakítja a kendőt a pizsamás fejéről…
A körülállók elszörnyedve lépnek hátra. A fogoly arcát csúf, vörös sebhelyek borítják.
– Mynheer professzor Decker: letartóztatom.
Egy karperec kattant.