XXIV
A fiatalember felébredt. Az már nem lepte meg, hogy egy kádban alszik, és azon sem csodálkozott, hogy egy trópusi sisak van a fején, de különben nincsen rajta semmi. Az ilyesmi újabban napirenden volt, de azon csodálkozott, hogy a víz folydogál a csapból, és már régen túlömlött a kádon úgy, hogy néhány milliméternyire ellepte a fürdőszobát.
Hol van?
Lassan derengett… Li Shing… Bruns… Raleigh doktor és a mimózavirág…
Elzárta a csapot. A szomszédos szobából hortyogást hallott. Gyerünk… gyerünk… Itt baj lesz… Szomorúan látta, hogy köpenye, néhány darab hideg hús társaságában, a kád mélyén ázik. Kimászott a vízből. Bruns mélyen aludt a másik szobában, a szófa és az asztal között, fejét egy felborult karosszéken nyugtatva. Alkonyodott…
Nekiesett a ruhaszekrénynek. Nem volt erkölcsi gátlása. Űzött vad volt. Ha elfogják, fejbe lövi magát. Mindentől eltekintve, a gyilkosság ügye kétségtelen bizonyítékot nyerne.
Összevissza dobálta a ruhákat. A legrosszabb minőségűt kereste. Végül egy zsákszerű nyári holminál kötött ki.
Most jött a baj. A köpcös ember fél méterrel alacsonyabb volt. Kabát könyökig, nadrág térdig… Vadul kutatott. A bolond felébred, és akkor vége. Mit csinál itt egy meztelen orvos a szobájában?
Kihúzta a fiókokat. Rengeteg levél. Az egyik hatalmas komódfiókban egy szőnyeg. Kétszer három méteres, rozsdaszínű, perzsa. Nem jó… A másik komódfióktól hátrahőkölt…
Vagy húsz különböző pisztoly és egy kézigránát. Mi ez? Automata revolver, régi hatlövetű bulldog, egy heveder töltény… Halló! Ez aztán szép kis páciens. Kihúzta a következő fiókot.
Még különösebb.
Egy gépfegyver. Mi? A Grand Hotel szobájában. Szőnyeg és gépfegyver. Csak úgy mellékesen néhány gázálarc.
De ruha nincs! Kétségbeejtő! Minek ez a sok fegyver? Érthetetlen. Visszament a fürdőszobába, és kinyitotta az ablakot.
Szemben az egyik nyitott ablakból hangokat hall. Valaki goromba:
– Nem tehetek róla, hogy itt vagyok. Senki sem kényszeríthet rá, hogy dolgozzam!
– Téved, Hacker úr! Ön tartozik dolgozni a vesztegzár ideje alatt – mondta szigorúan a másik. Ez Wolfgang volt.
– Rendben van! De akkor dolgozzon Schilling kormányzó úr is! Nem azért csavarogtam a Grand Hotel előtt, hogy dolgozzam!
– Úgy! Tudja meg, kérem, hogy nincs elegendő személyzetünk a nagy vendéglétszámhoz, és az állam felhatalmazott, hogy a kincstár számlájára visszatartott egyének közül válogassunk kisegítő erőket.
– Nem dolgozom – felelte Hacker.
– Igazsága van – mondta az öreg újságárus. – Mi itt egészségügyi megfigyelés alatt állunk…
– Maga fogja be a száját – intette le Wolfgang. – Ami az ellátásukat illeti, lényegesen meg fog változni, ha nem dolgoznak. Ezt jegyezzék meg!
– Akkor bepörölöm! – kiáltotta Hacker. – Úgyis ketten lakunk egy szobában, ami ragály esetén szabálytalanság!
– És ha… fizetést ajánlanék, hogy dolgozzon?
– Engem nem lehet megvesztegetni.
– Úgy. Hát vegye tudomásul, ha nem dolgozik, nem kap enni.
– Majd szerzek! Téved, ha azt hiszi, hogy elítélnek lopásért. Kényszerhelyzet. A lapárus úr a tanúm. És a Lidia nevű hölgy, akit szintén kényszermunkára ítéltek.
– Látja, arról példát vehetne! Naponta két-három forintot keres borravalóban.
– Én nem keresni akarok, hanem pihenni.
– Szép – mondta Wolfgang. – Ha nem veszi fel a fogasról azonnal a londiner ruháját, és nem jelentkezik az emeleten Martin szobapincérnél, akkor üres levest és kenyeret kap…
– Nagyon jó, úgyis fogyni akarok!
Hacker alig figyelt oda. Az öreg újságárus portékáját olvasgatta. Volt itt illusztrált lap, magazin, újság, amennyi éppen kellett.
– Ami a szórakozást illeti, csak nappal olvashat, mert a villanyt is megvonom.
– Ehhez nincs joga – hördült fel Hacker.
– Úgy van! Nincs joga – mondta az öreg hírlapárus, mintha ősjogász lenne.
De Wolfgang elment.
– Milyen pimasz! Ki akar uzsorázni, mert idekerültünk – dühöngött Hacker.
– Lidia rontotta el. Az a nő megbízható alkoholistának látszott, és beáll szobalánynak.
Puff! A kis fülkében kialudt a villany. Wolfgang első számú fenyegetése bevált. Hacker káromkodott.
– A mindenit. Hét óra van, és tíz előtt nem tudok aludni. Azt hiszi a disznó, hogy így kényszeríthet.
– Azért mégis szórakozni fogunk – mondta az öreg, és verklizni kezdett. – Ezt lehet sötétben is…
– Bár tudnék így aludni egész nap, mint ez a dög. – A sarokba mutatott, ahol a bennszülött díszműárus hortyogott. – Ezt nem hívja dolgozni…
– Mert fekete – mondta az öreg, és verklizett. – Nem szeretik errefelé, csak boynak…
Egy ideig csak a verkli szólt.
– Ide hallgasson… Itt szemben ez a köpcös alak ilyenkor lemegy a vendéglőbe… Azt hiszem, lehetne a szobájából egy kis italt és cigarettát hozni… Hogy mi is jól érezzük magunkat.
– Az ötlet nem rossz. Ha valami készpénzt talál, azt se hagyja ott.
Csak a verkli szólt. Hacker átmászott az ablakon. Be a szemközti fürdőszobába.
Toccs! Víz… Hát ez mi? Úszik a fürdőszoba. Ment vagy hét lépést, azután felgyújtotta a villanyt.
Úgy állt meg rémületében, mint akit villám sújtott. Szemben vele egy teljesen meztelen embert pillantott meg, gázálarcban. Kezében egy gépfegyverrel. Hacker dermedten nézte. A nyelve felmondta a szolgálatot. A géppuska lendül, most végre észbe kap, és kinyújtja a kezét, de a másik oldalról a gázálarcos jobb ökle lecsap az állára, hogy knockoutolva a kádba zuhan. Nagy freccsenés…
Ezalatt az öreg verklizett a sötétben. Vagy tíz perc múlva zörejt hall az ablaknál. Valami árnyszerű lép be.
Aha! Jön vissza Hacker, az elszánt munkanélküli – gondolja, pedig egy úr érkezik a sötétben, egy szál gázmaszkba öltözve…
– Mit hozott? – kérdezi az öreg a fogasnál tapogatódzó árnytól.
– Pszt… – csak ennyit felel.
“Valami baj van”, gondolja az újságárus, és verklizik, gépiesen, némán. Majd megtudja rövidesen, hogy miért nem lehet beszélni… Közben a másik mintha vetkőzne. Egy leesett cipő koppan…
Öt perc múlva nyikorog az ajtó. Kisurrant! Csak nem csinált valami disznóságot? Hova ment? Aggódva verklizett.
Tíz perc múlva Martinnál jelentkezett egy fiatalember. Félix volt.
– A direktor mondta, hogy itt dolgozzam.
– Maga az a kikötőmunkás?
– Én.
– Hogy van öltözve?!
Végignézett magán. Aranygombos háziszolgakabátban volt. Ez rendben volna. De egy irtózatosan rongyos zsakettnadrágot vett fel hozzá. Ez a bennszülött csecsebecseárus ruhadarabja volt. Mit csináljon? Sötétben kellett öltözni.
– És ez a cipő.
Lenézett. Mi?…
Egy pillanatra elszédült!
…Fehér teniszcipő volt rajta, egy barna folttal.