Vesztegzár a Grand Hotelben

XXXII

Bruns kénsárga arccal ült egy karosszékben, a szemei alatt kékes, mély karikák. A halál! Ez jutott eszébe Eldernek, amikor beléptek.

– Szeretném megkérdezni öntől, Mr. Bruns, hogy mikor járt ön a 102-es szobában? – kérdezte a főfelügyelő.

Bruns sóhajtott.

– Az melyik?

– Fenn az emeleten. Hibás a mennyezete.

– Nem jártam ott soha.

– De ez a cigarettavég az önéi közül való.

Megnézte. – Az enyém.

– Szokott ön cigarettát kínálni?

– Szoktam. Ki nem szokott?

– Hm… Úgy látom, rosszkedvű, Mr. Bruns?

– Jól látja! Beteg vagyok!

– Megkérdezhetném, mi baja?

– Mi köze hozzá? Talán ez is az ügyre tartozik?

– Hallja! – szólt rá a kapitány. – Talán más hangon beszélne?

– Csak hagyja, kapitány úr, Mr. Bruns joggal ingerlékeny… Ejnye… Hol verkliznek itt?…

– Hát ez is átkozott dolog – dühöngött a beteg -, valahol egész nap kornyikálnak a közelben.

Elder a fürdőszoba felé ment, ahonnan a hangok hallatszottak.

– Nem ott zenélnek – mondta gyorsan Bruns -, a kisudvarban szemközt.

Elder lenyomta a kilincset…

– Na! – mondta valaki bent.

– Ki az ott? – kérdezte a kapitány.

– Hacker – felelte az illető bentről. – Mit akarnak? Fürdök.

– Vendége van? – kérdezte Elder Brunst.

– Igen! Talán ehhez is van valami közük? Egy Hacker nevű kikötőmunkás, aki itt rekedt a vesztegzárnál. Régi barátom, bejár ide fürödni, és képeslapokat olvas.

– Jó… jó… ne legyen már olyan mérges, Bruns úr. Beszélni szeretnék az ön Hacker barátjával.

Bruns a fürdőszobaajtóhoz ment és belerúgott.

– Hé! Jöjjön ki, de mozogjon.

– Jó! Mit ordít, maga…

– Nem kell befejezni! A rendőrség van itt.

A kapitány végighúzta ujjait a homlokán. Ernyesztő nyomás préselte itt az ember idegeit.

Négyre járt. Nyomban zuhogni fog… És így eső előtt az ember úgy érezte, hogy minden idegszála borzolódik, mint a macskaszőr.

Nyílt a fürdőszoba, és egy káprázatosan sokszínű pizsamában kijött Hacker.

– Mit kívánnak – kérdezte előkelően, és a zsebéből egy “Bruns” cigarettát vett elő.

– Mit keresett maga fenn a 102-esben? – rivallt rá Elder.

– Ez a hang…

– Fogd be a szád, mert úgy rávágok, hogy kiesik a fogad! Tedd el azt a cigarettát, ha előttem állsz!

Bámulatosan jó hatással voltak Elder szavai. Hacker magatartása nyomban megváltozott. A cigarettát egy szokott jasszos mozdulattal eloltotta.

– Kérem… főfelügyelő úr… én teljesen megváltoztam…

– Csend!

– Ne beszéljen így a vendégemmel – lépett közbe Bruns.

– Igaza van. Gyere, leviszlek a mosókonyhába, na, megállj, bitang, majd adok én neked!

– Kérem, főfelügyelő úr… ne vigyen… én megmondok úgyis mindent… Mr. Bruns beleegyezik, hogy… itt kérdezzen…

– Természetes… – szólt közbe Bruns.

– Jó. De akkor hagyjon bennünket magunkra, Mr. Bruns, mert lehet, hogy nagyon megverem ezt az urat, és ilyenkor mi Hackerrel szeretünk kettesben lenni.

– No, de hát…

– Választhat, Mr. Bruns – és valahányszor az amerikai felé fordult, a hangja és arca a legudvariasabb lett, majd az ellentétbe csapott át Hacker felé fordulva. – Megállj, kutya! Összetörlek! Ismersz már!

Bruns átment a másik szobába. Elder körülnézett, és mindenfelé keresgélt valamit. Végre egy hosszú bőröndszíjat talált, az többszörösen összehajtotta, és Hacker elé lépett.

– Elder… – mondta a kapitány. – Tudja, hogy nem szabad a vallatásnál…

– Nézze, kapitány úr! Hacker az én osztályomra tartozik, mert a kikötői kirendeltség a bűnügyi csoport tagjaiból áll. Itt egész más emberekkel van dolgunk, mint az egészségügynél. Ezt a Hackert csak úgy lehet szóra bírni…

– Kérem… főfelügyelő úr… Én bevallom, ott voltam… a vendéglő előtt… De a kerékpárhoz nem nyúltam…

– Szóval tagadod?! – mondta Elder, mintha valóban ez érdekelte volna. – Nem te szedted szét?

– A… az már… csak azután volt… A Slipsz mondta, hogy úgyis belekever, ha nem szedem szét… Hát szétszedtem, de nem én adtam el… kivéve a lámpát és az áttételt… azt is… fillérekért…

– Ide hallgass, Hacker, én meguntalak téged. Szeretném, ha átmennél angol gyarmatra, hadd tanuljanak valamit ott is a rendőrök. Elegem volt. Ha megígéred, hogy örökre elmész Jáva közeléből, elengedlek…

– És nem ver meg?

– Az más lapra tartozik. De erről is beszélhetünk, ha megmondod, hogy mit kerestél a 102-es szobában.

– Ott komolyan nem is…

A szíj megmozdult.

– Ott komolyan nem is… volt olyan rossz… Amikor ide tettek ebbe a fülkébe, ahol az az öreg verklizik, sokszor át… másztam ide, ha… nem volt senki… itt… És cigarettát… loptam… De készpénzt soha. Esténként kiszöktem a kamrából, és fenn aludtam a 102-esben, mert…

– Honnan volt kulcsod?

– Van egy generálnyitóm…

– Honnan…

– Magam csináltam, ágysodronyból… Mondta, hogy nem üt!!

– Nem mondtam. Na, gyerünk tovább.

– És ez volt…

– Ne hazudj! Hogy történt az, amikor egy nő és egy férfi találkoztak…

– Én nem…

– Mi?!

– Én nem tagadom le! Egy este csakugyan jött valaki… Épp hogy a szekrénybe bújhattam. Nem láttam senkit, csak a járkálást hallottam. Azután kopogtak. Jött egy nő is…

– Mit beszéltek?

– Keveset. A férfi azt mondta, de nagyon dühösen: “Mit akar tőlem?” A nő vadul, sziszegve felelt: “Elpusztultok… Ha Arthur megtudja, végez veletek… És most nincs szökés…” Azt mondta a férfi: “Akarsz pénzt?” A nő: “Nem! Elkéstél mindennel, te aljas! Azt hitted, hogy elhagyhatsz csak úgy! Mi? Feláldoztam magam… Utálom Villierst…”

– Azután?

– Nem hallottam semmit.

– Te! Ne hazudj, mert…

– Nem hallottam semmit.

Elder ismerte az embereit. Tudta, hogy Hacker titkol valamit, de azt is tudta, hogy ezt a valamit sohasem fogja elmondani, mert önmagát keverné bajba.

– Mivel zsarolod ezt a Brunst?

– Én nem…

– Te, vigyázz!

– Én nem tagadok le semmit. Átjöttem titokban valami ennivalóért. Egy meztelen pasas leütött. Amikor magamhoz tértem, Bruns még hortyogott, és körülnéztem… a… az egyik fiókban leveleket… találtam… egy úrinőtől….

– Te! – torkon ragadta és rázta. – Te gazember! Hazudtál!

De Hacker hallgatott. Elder ismét tudta, hogy hiába minden. Most nem szól, mert árulkodás lenne. És az ilyen inkább agyonvereti magát…

– Hát figyelj, te bitang! Reggel és este jelentkezel nálam az irodában, s amelyik napon ezt elmulasztod, letartóztatlak. Megértettél?

– Megértettem, főfelügyelő úr!

– Mehetünk, kapitány úr.

Miután tiszta lett a levegő, előjött ismét Bruns.

– Mondja, maga pióca, hogy szabadulhatnék magától? – kérdezte dühösen, és sóhajtva egy cigarettára gyújtott.

– Sehogy – felelte Hacker. – Ezentúl jól akarok élni. Maga fegyvercsempész. Az ilyen ember sokat keres. Eltarthat egy jóindulatú zsarolót. Mi van enni?

A hentes külsejű bágyadt ember szomorúan sóhajtott.

– Hozasson a pincérrel, amit akar. Gazember.

Hacker nem vette szívére a sértést.

– Mondja, Mr. Bruns – kérdezte -, mi baja van magának, hogy állandóan sóhajtozik?

– Ehhez semmi köze. Érti? Egyen és aludjon, és hagyjon békén… Úgysem fog soká élősködni rajtam. Néhány hétig élek legfeljebb.

– Az is valami. Nem lehet nyugdíjas állásom, ezt tudom. De mért ne élne tovább?

– Mert elpatkolok.

Hacker is rágyújtott.

– Ha nem lenne az arca ilyen bágyadt és sárga, azt hinné az ember, hogy vasgyúró.

– Voltam… Valamikor… Nem is olyan régen. Kalózokkal és rablókkal kereskedtem. Ahhoz kell valami. Most már fogja be a száját, és hagyjon békében. Nem is tudom, miért tűröm a zsarolását, amikor megátkoztak, és most már úgyis végem…

– De ha nem, akkor tízévi fegyházat jelent az a levél, amit az íróasztalából loptam…

Egy ideig csend volt.

– Csakugyan szörnyű itt ez az évszak – dünnyögte Hacker. – Öregszem… Azelőtt… fütyültem a sirokkóra…

És keserves arckifejezéssel nyelt…

– Most már hagyjon békén, és zabáljon, ha akar – mondta rekedtes-sírós hangon a vastag ember. De Hacker ismét végigsimította verejtékező homlokát.

– Nem… már nincs étvágyam…

– Mit érez? – érdeklődött Bruns.

– Mintha a fejem tetejét szorítanák…

– Én is azt érzem, és hideg a lábam, nedves a kezem. A szemem előtt néha sok apró pont ugrál, pillanatokra.

Hacker elsápadt:

– Lehet, hogy… az átok… ragályos?

– Nem hiszem.

– Én is úgy érzem magam, mintha megátkoztak…. volna.

– Az könnyen lehet – felelte Bruns. – Ha az én átkom fog…

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.