XXXVII
– Nem tud… érte menni?… – suttogta a leány.
– Elvitték a ruhát az irodába… A kabátban volt a füzet…
A leány vállat vont, és lehullajtotta csüggedten a két kezét.
– Akkor hát… vége. Ma éjjel tizenkét órakor eljön a füzetért Borckman… És ha nem lesz itt a küszöbön… holnapra megvalósítja a bosszúját… és mindenki… az apám… a fivérem…
Félix elkeseredetten erőszakolta ötletét.
– Egyet tehetünk csak… A füzet helyett levelet helyezünk el, megírja Borckmannak, hogy egy kabátban van a jegyzet, amit elvittek a 102-es szobából… Én pedig lemegyek most az irodába…
– Nem! Nem szabad tovább kockáztatnia értem a saját becsületét. Itt gyilkoltak! És nincs alibije…
– Nézze, Maud, én eddig nagyon léhán fogtam fel az életet… Most napok alatt minden más lett… Ezt nagyrészt maga idézte elő. Nem fontos a saját becsületem, ha a magáé veszélyben van. Kitartunk egymás mellett, bármi történjen…
– Ó… hátha maga komolyan…
Magához szorította a leányt.
– Most már nincs egyedül ebben a harcban, Maud… Szeretném, ha ezt olyan komolyan venné, ahogy érzem… Írjon néhány sort annak az embernek, és tegye a küszöbre… Én megyek.
…És gyorsan kisurrant az ajtón.