VI
Amikor Maud visszatért a szobába, első pillanatban azt hitte, hogy a pizsamás idegen már kiment. Annál szomorúbb lett, amikor az ablakfüggöny mögül előbukkant a szemtelen idegen vidám arca, és azt kérdezte:
– Hogy van?
A folyosón ismét léptek és hangok zaja hallatszott.
– Miért nem hagyta el a szobát, amikor mindenki a hallba ment?
– Nem mertem az ön utasítása nélkül semmit sem tenni.
– Ostobaság!
– Különben sem volt mindenki a hallban.
– Hogy érti ezt?
– Például az az illető sem lehetett ott, aki ezt a levelet hozta önnek… – És az asztalra mutatott, ahol a boríték feküdt.
A leány meghökkent.
– Itt járt valaki, amíg távol voltam?
– De mennyire…
Maud feltépte a levelet, azután elolvasta. Utána a hamutálcába dobta, és meggyújtotta a szélét. Figyelmesen nézte, amíg a papír lassan elégett.
– Remélem, nem rossz hír? – kérdezte derűsen csevegve az idegen.
– Maga akaratlanul is tanúja volt egy beszélgetésnek, amelyből, minden igyekezetem dacára, néhány szót hallott…
– Biztosíthatom, hogy annyi, mintha…
– Hallgasson, kérem!… Nem tudom, milyen ember, de az az érzésem, hogy jószívű. Bizonyára súlyos helyzetből menekült meg a segítségemmel. Viszonozza ezt azzal, hogy nem érdeklődik utánam, ha elment innen…
– Ezzel most ne legyen gondja – nyugtatta meg a fiatalember -, hiszen a vesztegzár néhány hétig tart, és addig megbeszélhetjük.
– Ugyan! Csak nem képzeli, hogy itt marad a vesztegzár idejére?
– Hová menjek?
– Mit tudom én?… Ha nincs oka arra, hogy bujkáljon, akkor nyittasson szobát.
– Van okom bujkálni, mert az apám azt akarja, hogy nősüljek. Át akartam evezni Bali szigetére, ahol egy barátom lakik a tengerparton, és adott volna ruhát.
– Hol hagyta a ruháját?
– Az apám bezárta, hogy ne szökhessem meg. Reggel lett volna az esküvőm, és akkor ideadta volna a frakkomat. Én azonban éjjel kimásztam az ablakon, pizsamában nekivágtam Balinak. A vihar visszadobott a szálló strandjára, és bemásztam ide. Azóta elnyomatás alatt állok.
Maud kissé felderült a bolondos történeten, és barátságosabban felelt:
– Ez mind igen szomorú vagy komikus; ahogy vesszük, de nyugodjon bele: a vesztegzár arra kényszeríti, hogy feladja a harcot. Nem bujkálhat hetekig pizsamában.
– De mit mondok a szállósnak, ha megkérdezi: hogy kerültem ide ilyen könnyű viseletben.
– Hazudjon valami gáláns kalandot, vagy amit akar…
– Hát jó. Megyek. Köszönöm a szívtelen vendéglátást… Mert enni nem adott. Ezt leszögezem.
Egy másodpercig hallgattak. A férfi a hamutálcán elhamvadt levelet nézte.
– Szeretném, ha bízna bennem – mondta azután. – Az az érzésem, hogy szörnyű csávában van és a hegyes orrú lakkcipő, akivel beszélgetett, nem valami elszánt segítőtárs.
Maud szomorú habozással nézett maga elé.
– Nem – mondta szomorúan Maud. – Sajnos, nem segíthet rajtam…
– És mi lesz, ha letartóztatják?
– Tessék?! Honnan… veszi?…
– Nem akarok blöffölni. Hallottam, hogy este menekülni akart. Valószínű tehát, hogy üldözik. Mivel a vesztegzár miatt kénytelen maradni, könnyen lehet, hogy utolérik…
– De miért gondolja, hogy a rendőrség üldöz?
– Ez világos, mert…
Kopogtak.
– Ki az?
– A rendőrség…