Vesztegzár a Grand Hotelben

VI

Amikor Maud visszatért a szobába, első pillanatban azt hitte, hogy a pizsamás idegen már kiment. Annál szomorúbb lett, amikor az ablakfüggöny mögül előbukkant a szemtelen idegen vidám arca, és azt kérdezte:

– Hogy van?

A folyosón ismét léptek és hangok zaja hallatszott.

– Miért nem hagyta el a szobát, amikor mindenki a hallba ment?

– Nem mertem az ön utasítása nélkül semmit sem tenni.

– Ostobaság!

– Különben sem volt mindenki a hallban.

– Hogy érti ezt?

– Például az az illető sem lehetett ott, aki ezt a levelet hozta önnek… – És az asztalra mutatott, ahol a boríték feküdt.

A leány meghökkent.

– Itt járt valaki, amíg távol voltam?

– De mennyire…

Maud feltépte a levelet, azután elolvasta. Utána a hamutálcába dobta, és meggyújtotta a szélét. Figyelmesen nézte, amíg a papír lassan elégett.

– Remélem, nem rossz hír? – kérdezte derűsen csevegve az idegen.

– Maga akaratlanul is tanúja volt egy beszélgetésnek, amelyből, minden igyekezetem dacára, néhány szót hallott…

– Biztosíthatom, hogy annyi, mintha…

– Hallgasson, kérem!… Nem tudom, milyen ember, de az az érzésem, hogy jószívű. Bizonyára súlyos helyzetből menekült meg a segítségemmel. Viszonozza ezt azzal, hogy nem érdeklődik utánam, ha elment innen…

– Ezzel most ne legyen gondja – nyugtatta meg a fiatalember -, hiszen a vesztegzár néhány hétig tart, és addig megbeszélhetjük.

– Ugyan! Csak nem képzeli, hogy itt marad a vesztegzár idejére?

– Hová menjek?

– Mit tudom én?… Ha nincs oka arra, hogy bujkáljon, akkor nyittasson szobát.

– Van okom bujkálni, mert az apám azt akarja, hogy nősüljek. Át akartam evezni Bali szigetére, ahol egy barátom lakik a tengerparton, és adott volna ruhát.

– Hol hagyta a ruháját?

– Az apám bezárta, hogy ne szökhessem meg. Reggel lett volna az esküvőm, és akkor ideadta volna a frakkomat. Én azonban éjjel kimásztam az ablakon, pizsamában nekivágtam Balinak. A vihar visszadobott a szálló strandjára, és bemásztam ide. Azóta elnyomatás alatt állok.

Maud kissé felderült a bolondos történeten, és barátságosabban felelt:

– Ez mind igen szomorú vagy komikus; ahogy vesszük, de nyugodjon bele: a vesztegzár arra kényszeríti, hogy feladja a harcot. Nem bujkálhat hetekig pizsamában.

– De mit mondok a szállósnak, ha megkérdezi: hogy kerültem ide ilyen könnyű viseletben.

– Hazudjon valami gáláns kalandot, vagy amit akar…

– Hát jó. Megyek. Köszönöm a szívtelen vendéglátást… Mert enni nem adott. Ezt leszögezem.

Egy másodpercig hallgattak. A férfi a hamutálcán elhamvadt levelet nézte.

– Szeretném, ha bízna bennem – mondta azután. – Az az érzésem, hogy szörnyű csávában van és a hegyes orrú lakkcipő, akivel beszélgetett, nem valami elszánt segítőtárs.

Maud szomorú habozással nézett maga elé.

– Nem – mondta szomorúan Maud. – Sajnos, nem segíthet rajtam…

– És mi lesz, ha letartóztatják?

– Tessék?! Honnan… veszi?…

– Nem akarok blöffölni. Hallottam, hogy este menekülni akart. Valószínű tehát, hogy üldözik. Mivel a vesztegzár miatt kénytelen maradni, könnyen lehet, hogy utolérik…

– De miért gondolja, hogy a rendőrség üldöz?

– Ez világos, mert…

Kopogtak.

– Ki az?

– A rendőrség…

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

négy × öt =