IX
Maud szótlanul, komolyan nézte.
– Tessék? – mondta a fiatalember, és miután nem kapott választ, elismerően mondta: – Ez aztán alaposan megadta nekem… Mit szól ezek után hozzám, mint Jáva Réméhez?
Maud csendesen, minden szemrehányás nélkül ezt kérdezte:
– Maga ölte meg Ranke doktort?
– Megenged előbb egy kérdést?
– Tessék – felelte a leány.
– Maga ölte meg Ranke doktort?
– Figyelmeztetem, hogy az én türelmemnek is van határa. Most már sokkal több forog kockán, semhogy a csúf látszat elkerüléséért megvédjem magát.
– Igaza van. Most ellenszolgáltatás fejében véd meg. Mert én tudom, hogy amikor a detektív kopogott és jelentette, hogy vesztegzárat rendeltek el, maga nem volt egyedül. Tudom, hogy nem volt a szobájában, amikor a gyilkosság történt, és azt is tudom, hogy Sergius herceg nem távozott a detektív érkezése előtt. Hol volt ön a távozásától számított tizenöt percig? Mert a hallban nem volt, a szobájában nem volt. Ugyanez áll a hercegre is.
– Útban voltam a hall felé, de visszafordultam…
– Úgy… Akkor miért nem mondta meg ezt a detektívnek?
A nő kirobbant:
– Hogy merészel nekem maga kérdéseket feltenni?! Akit egy főfelügyelő a földrész legnagyobb gazemberének nevez, aki hálóruhában menekült a kötél elől…
– Szívesebben szöktem volna repülőgépen Szingapúrba!
Talált. Maud elsápadt és hallgatott. A fiatalember felállt.
– Kérem… – szólalt meg szelíden – kössünk békét, vagy ha tetszik, szövetséget…
– Magával? Lehet, hogy szerencsétlen körülményeim miatt nem adhatom rendőrkézre, de gazemberrel nem szövetkezem… Téved, ha azt hiszi, hogy én olyan magafajtájú vagyok…
– Hát akkor állapodjunk meg. Mindketten hallgatunk arról, amit a másikról megtudtunk.
– Maga ölte meg?… – kérdezte suttogva, rémülten a leány – feleljen… én úgysem… fogom… elárulni…
A fiú rövid ideig gondokozott. Maud közelebb lépett hozzá, és kimeredt szemmel nézte a csíkos, selyem hálókabátot.
A fiú önkéntelenül követte a tekintetét.
Egy fehér csontgomb hiányzott a pizsamakabátjáról.