XLV
…A fiatalember végigosont a folyosón. A leány ajtaja előtt nem állt rendőr… Mégiscsak segíteni akart a főfelügyelő?… Kopogtatott. Azután lenyomta a kilincset és belépett…
A sötétben, a leány megszokott helyén, a karosszékben egy árnyat látott.
– Maud… – suttogta bizonytalanul.
– Nincs itt – felelte egy nyugodt hang. Elder ült a karosszékben.
– Hol van a leány?!
– Jó helyen. Miután tudtam, hogy meg akarod szöktetni, biztonsági intézkedéseket tettem. Maudot szigorúan őrzik.
– Elder!
– Nézd öregem, itt az igazság küzd a bűnnel. És az igazságnak, a maga rideg útján, a lovagiasság összes szabályai szerint győzni kell. Ebben hiszek, ezért élek, és nem alkuszom. A leányt tisztázni kell. Ha megszökteted, evvel egy gazember malmára hajtod a vizet.
– És ha nem sikerül tisztázni?
– Akkor… akkor…
– Akkor tönkretetted…
Elder gondolkozott.
– Nyugalom, Félix. Sok esélyünk van. Azután keresem a szőnyeget. Egy nagy perzsát nehéz megsemmisíteni, és a személyzetet talán mégsem avatják be… Elégetni nem lehet… Ha a szőnyeg előkerül, akkor nyertünk!
– Miféle szőnyegről beszélsz?
– Egy rozsdaszínű perzsáról.
– Azt… amikor én fürödtem… Wolfgang a 102-esbe vitette.
– Mit mondasz?! A beomlott falú szobába?
– Igen.
– Istenem, ha ezt előbb tudom… Miért nem szóltál… Gyerünk! – Még sohasem látta ilyen izgatottnak Eldert.
Siettek…
…A vizes, dohos szobában ott volt a szőnyeg. Elder letérdelt, azután…
Félix szinte hanyatt esett meglepetésében. A főfelügyelő végigfeküdt, és arcát a szőnyeghez szorítva szaglászott…
– Igen… – suttogta azután. – Jól sejtettem… – És lázasan csillogott a szeme. – Nem kell menekülni, öregem. Most már biztos minden! Gyere, csavarjuk össze a szőnyeget…
Ebben a pillanatban kialudt a villany…
– Vigyázz! – kiáltotta Elder, de későn. Félixet valaki, aki a nyitott ajtón belopódzott, fejbe ütötte, hogy elájult. Elder háromszor tüzelt. A lövések félelmetesen visszhangzottak. De nem a támadóra lőtt, hanem a levegőbe.
Közben a szőnyegről egy lobbanással nagy láng csapott fel. Éterbombát dobott valaki a perzsára, de máris kisurrant, és Elder, aki megbotlott Félix testében, nem érte el a menekülőt. Félixet magával vonszolta és rohant… De mintegy megbeszélt jelre, minden fordulónál kézilámpák csillantak fel. Rendőrök siettek előre meghatározott helyekre. Elder négy-öt fokonként ugrált le a vaslépcsőn…
A menekülő minden emeletnél egy lámpát látott felvillanni… Mögötte az üldöző… előtte az emeletenként kijelölt rendőrtisztek… Megtorpant…
Elder tíz lépcsőt ugorva, rávetette magát. Elkapta a torkát. Egymásra zuhantak.
– Lámpát! – ordította tele torokból. – Most megvagy, gazember, vége a játéknak.
A másik rezignáltan felelt:
– Ez egy nagy igazság, uram.