XL
Félix éjszaki bolyongása eléggé megviselte Dickman kapitány uniformisát. Hajnalban csendesedett csak el annyira a szálló, hogy a fiatalember a csigalépcső felé merészkedett. A kapitány ruháját mindenesetre illik visszavinni. Pillanatnyilag a szuterénban volt még.
A fene…
A csigalépcső alján egy félvér nő ült egy londinerrel. Félhalkan beszélnek.
– Hiigyjél Máártiin… A fiatalember üzent a főpincérrel, hogy jööjjek… És mondta, hogy iingei nem jól vasalom… Széép ember, gyeerekarcaa van, de neekem csak te…
– Mit akart tőled?
– Te mondtáál, Máártiin, hogy feleségül megyünk veled, ha lesz ezer forint, és csiinálunk nagy üzeem… Te uccáán ciipőt tisztiitsz, én leszek egy gőzös mosó…
– Ha nem sietsz, kapsz még kettőt.
– A fiatalember, a gyönyörű arccal, mondott: ad ezer forint. Ha én segítek őneki kijuutni a veszettzárból… Engedeem őtt keresztül a moósókonyháából, a lefolyó véégén, nagy rácsból csatornáán… Holnap este… tí í zkor.
– Akkor ez ölte meg a vendéget.
A lány szelíden mondta.
– Háát megölt… biiztosan kellett szeegényneek. Majd jön máásik vendég, de mi ezer fóórintból megyünk misszióra feleséégnek egymástól…
– De te! Ha ezt megtudják, tíz évet kaphatsz!
– Nem megtudjáák, Mártiin…. fogsz látni… Fiiatalembeer széép és okos, fehér bőőre, fekete, hosszú szemöldöke…
– Gyilkos.
– Az is előfordul…
– Most menni kell. Csak azt mondom; vigyázz!… És engem ne márts be, ha baj lesz…
Csókok cuppannak. Azután Martin felmegy, a nő visszavonul a mosókonyhába és dúdol.
Félix is indul. Az emeletre. Most visszaviszi Dickman ruháját. De mit vesz fel? Távolabb, a kazánháznál egy biztonsági lámpa fénylett kéken… Néhány zsíros overallt látott meg. Az egyiket felvette. Egy széttiport vászoncipőt is talált… Így… És most gyerünk…
Visszavitte Dickman ruháját. A kapitány tisztítás céljából akasztotta ki. Ezzel szemben olyan lett, mintha egy éjszaka alatt elhordták volna.
Most Maudhoz!… Óvatosan osont a lépcsőn, aztán a folyosón… A fordulónál kikukkantott…
Ijedten hőkölt vissza.
Maud szobája előtt egy rendőrposzt állt!
Tudta nyomban, hogy miről van szó. Letartóztatták! Megfordult, és végigsietett a folyosón. Nagyon határozottan, minden óvatosság nélkül felment az első emeletre, és kopogtatott egy ajtón.
– Tessék.
Belépett. Elder pizsamában ült az asztalnál, és teát főzött.
– Letartóztattad? – kérdezte Félix.
– Csak őrizetbe vettem.
– Amikor ma éjjel őszintén elmondtam neked mindent, akkor azt ígérted, hogy nem veszed tudomásul.
– A leány önként vallott a kapitány előtt. Nem tehettem mást. Igyál teát.
Félix szomorúan kavargatta a forró italt.
– A füzetet nem találtad meg?
– Nem. A ruhát levitték az irodából a mosodába, és amikor megnéztem, nem volt már benne semmi. Valaki megelőzött.
– Nem lehet segíteni a leányon?
– Van remény. Én bízom.
– Ide hallgass, Elder, te iskolatársam voltál és barátom. Ma is az vagy. Egy pillanatig sem haragudtam rád, amikor vigyáztál rám, mint valami rabra, elloptad a ruhámat, hogy pizsamában kellett szökni. Talán igazad volt, amikor így teljesítetted az apám rendelkezését. Nem haragudtam rád. De ha ezt a leányt nem tekinted kivételnek ha szigorúan ragaszkodni fogsz a kötelesség parancsához…- Abbahagyta. – Én nagyon léha fiú voltam. – Kezdte újra. – Ez most más. Szeretem a leányt, és elveszem feleségül. Ha kell, a büntetésének kitöltése után. Ott fogom várni a kapuban, amikor szabadul…
– Kitűnő leány…
– De talán nem muszáj. Ide hallgass: nekem itt most már bujkálni kell végig.
– Sajnos. Előbb kellett volna rád találni. Semmiféle alibid sincs.
– Így van. De hát ezen már nem lehet segíteni. Majd bujkálok… Az is lehet, hogy meg fogok szökni, és a leányt magammal viszem.
Rövid szünet következett.
– Most én mondok neked valamit, Félix. Azt nem említetted az imént, hogy én ott álltam Weltewredenben; egy tönkrement ügyvéd, és te felsegélyeztél, behoztál a rendőrséghez. Sohasem fogom ezt elfelejteni neked. De ha szökést kísérelsz meg Borckman kisasszonnyal, én résen leszek, elfoglak mindkettőtöket, és teljesítem azt amit a rendőri becsületem megkövetel. Azután majd beadom a lemondásomat, mert ezzel mint gentleman tartozom. Neked és magamnak, miután neked köszönhetek mindent.
Félix felállt.
– Megértelek.
– Bízzál bennem és az igazságban. Nincs elveszve semmi. Légy türelemmel.
– Nem hiszek neked. Szervusz.
És ment. Nem is használta ki az alkalmat, hogy Eldernél megborotválkozzék, pedig fél arcán már ijesztően terebélyes szőrzet nőtt. Egyenesen a leány szobájához sietett.
– Mit akar? – kérdezte a rendőr, kissé álmélkodva a félig szőrös, overallos emberen.
– Talán nem lehet bemenni? – mondta hangosan Félix. – A melegvíz-csapot szerelem. Letelefonáltak.
A rendőr kopogott, és kinyitotta az ajtót. Félix a küszöbre állt, hogy Maud lássa.
– Ide kell a szerelő? – kérdezte a poszt.
– Igen – felelte Maud. – Én kértem.
– Hát csak siessen – mondta Félixnek a rendőr, és utat nyitott, hogy a szerelő bemehessen, azután szalutált, és visszalépett a folyosóra.
Miután az ajtó becsukódott, Maudhoz sietett, és megcsókolta a kezét.
– A füzet? – kérdezte a leány.
– Elveszett… eltűnt. Nincs sok idő, Maud, röviden: szedje össze egy neszesszerbe a legszükségesebb holmikat. Legyen minden pillanatban készen arra, hogy szökünk.
– Nem!
– Hallgasson!
Szinte gorombán beszéltek, és Félix magához rántotta a leányt. Erősen átölelte.
– Elszökik velem, Maud. Amerikába megyünk. Ha innen kijutunk, akkor bármelyik kikötőből játszva továbbmehetünk.
– Nem akarok… több… áldozatot – védekezett kevés meggyőződéssel, és egészen a férfihoz simult.
– Szeretem, Maud. Semmi más nem fontos! Szeretem, és akár elszökik, akár nem, osztozni fogok mindabban, ami magával történik…
Közben már szinte összeért a szájuk…