A megkerült cirkáló

Amikor Fülig Jimmy a Három Piros Dugóhúzóban végre meglátta Kalóz Pepit, életének nevezetes periódusához érkezett. Meglepően csinos nő volt ez a kalóz! Olyan sima fekete hajú, hogy szinte cserépfigurának látszott, ami attól volt, hogy olajjal egyengette rakoncátlan hajviseletét. Pepita kosztümöt viselt, de úgy látszik, kissé elszámította magát a varrónő, mert a ruha olyan szűken feszült idomain, hogy szinte recsegett rajta járás közben. Az ember minden pillanatban várta, hogy felsiklik a ruha teljes hosszában. Kalóz Pepi azonban nem félt ettől.

Ő általában semmitől sem félt.

Nyakában a kosztüm hasítéka mentén valami nyeszlett, keskeny szőrmedísz csüngött, és egy hatalmas bőrretikült hurcolt magával, amit az alsó karjára akasztott. Szép vonásait kissé eldurvította az olcsó púder és a túl élénkre festett száj. De ettől valahogy még szebb volt. Kontyra való hetyke kis kalapot viselt, rézsút a fejébe csapva, és ahogy energikus mozgással végigment az ivón, a férfiak önkénytelenül utat engedtek katonásan lendülő két karjának. Sokféle ékszer zörgött a csuklóján: gyöngy, karperec, sőt egy valószínűtlenül hatalmas ékkövekkel díszes melltű. Ujjain csak úgy villogtak a színes és fehérüvegek, mert mondanom sem kell talán, hogy Kalóz Pepi ékszerei egyetlen karátot sem képviseltek ékszerészi szemmel nézve.

Ha ugyan ékszerész szeme az ilyen holmit megnézi.

– Maga az a Fülig Jimmy, aki beszélni akar velem, hogy társuljunk? – mondta, és erélyesen leült, karpereceit egyetlen kézrázással visszahárítva. – Hát feljöhet a hajóra, nem bánom, de figyelmeztetem, hogy rendesen kell viselnie magát. Hé!… Jack! Whiskyt, fél pohárral, a dollárosból!

Kosztümje felső zsebéből egy kókadtan kettéhajolt cigarettát tett a szájába, és felkattintotta hozzá az öngyújtóját.

Hű, az angyalát! Ez aztán a nő!

– Nézze, nagysád…

– Kalóz Pepi vagyok.

– Figyeljen, Miss Kalóz. Itten arról van szó, hogy engem bíztak meg ezzel az üggyel, ötvenezer dollárért. Én Fülig Jimmy kapitány vagyok, biztosan hallotta már ezt a nevet.

– Még nem – felelte a nő, és lehajtotta a fél pohár whiskyt egy slukkra. – De valami rokonát már említették előttem. Egy azonos nevű szállásmestert. Testvérek?

– Hm… Voltam én szállásmester is. De nem ez a fő. Azt hiszem, hogy jól kijövünk majd egymással.

– Ha nem, hát nekem ez is mindegy. Szóval maga vállalja az összes költségeket, a jutalom egyharmad részéért?

– Hogyhogy?! – horkant fel dühösen. – A Wagner meg maga kapják a felit, és én a felit?!

– Nincs sok időm. És ostobaságok nem érdekelnek. Három egyforma részre megy az egész, ha nem tetszik, keressen más hajót…

A föld nyelte volna el azt a Kapitányt! De mit tehetett? Mindent el kellett fogadnia. Amint elvben megállapodtak, Kalóz Pepi kinyitotta hatalmas retiküljét, amely tömve volt mindenfélével. Többek között egy harapófogó és egy hatlövetű revolver is találtatott benne, színes selyem zsebkendője és a kompaktja mellett. Hosszas keresgélés után egy gyűrött papírt szedett elő, és kisimította. Kész megállapodás volt. Fülig Jimmy nagyot sóhajtva aláírta.

– Most menjen legénységet keresni, és én is utánanézek – mondta Kalóz Pepi. – A régi kikötőnél bevárjuk egymást.

– De itt vigyázni kell…

– Csak ne tanítson engemet! Ócskábbat mint maga, nem hozok.

Fülig Jimmy utánanézett, amint a feszes kosztüm alatt vonagló izmaival elsietett. Igaz, hogy “ez aztán a nő!”, de kellemes lenne néha odasózni egyet, amikor ilyen éktelenre tátja a száját.

Visszament a Háromárbocos Szódavízhez. Nem gyerekség jó legénységet találni ilyen főidényben és főként ilyen útra.

Senki se szegődik szívesen olyan hajóra, ami a Cape Blounton túlra indul, hogy Incognitasziget táján rejtélyes módon eltűnt gőzösöket keressen.

– Hé, Jimmy! – kiáltotta valaki rekedten, és amint megfordult, a Vörös Vaszicsot látta, aki szokása szerint teljesen részeg volt, és régi barátjának tárt karral akart a nyakába borulni, de elvétette célját, és a földre hullott.

Jimmy boldogan segítette fel. Ez kitűnő gépész! Még kormányozni is tud, csak éppen nem az atoll meg korallzátonyok hazájában.

– Te, Vaszics! Elszerződöl hozzám?

– De mennyire!

– A Cape Blounthoz megyünk, a Radzeer után.

A Vörös, tántorogva bár és gyöngyfényű szemgolyókkal, úgy látszott, hogy rövid tűnődés után meggondolta magát.

– Hát tudod, ez olyasmi…

– Jó, jó – legyintett Fülig Jimmy, aki tisztában volt a nehéz verbuválás módjaival. – Nem is számítottam rád, mert ide aztán csupa felnőtt ember kell, hírhedt kikötői legény…

Tapasztalt rendőr-főfelügyelők szerint a Vörös Vaszicsnál hírhedtebb legény aligha akadt a papírokkal nem rendelkező, de állandóan a tengeren élő egyének nyilvántartójában. Ezenfelül Vaszics igen alacsony termetű volt, amiért a “nem felnőtt” megjelölés elsősorban szíven találta.

– Mondd ezt még egyszer, és beverem a pofádat! – felelte, és rántott egyet a nadrágszíján, de kicsúszott a keze, és könyökével hasba vágott egy arra siető egyént.

– Verekedni mostan nem fontos – mondta Fülig Jimmy -, mert nekem tovább kell menni, hogy valamire való legényeket keressek.

– Nohát, egynek itt vagyok én – Énrám ne járassa senki a száját, hogy nem voltam benne valamiben, amihez férfi kellett.

Ez elsőrendű akvizíció volt. A Vörös Vaszics két emberrel ér fel. Ha teljesen józan, esetleg hárommal. És mivel a szerencse ritkán jár, illetve tántorog egyedül, a szénrakodó táján találkoztak Csomó Billel.

Különleges egyéniség volt. Valamilyen oknál fogva itt is, ott is magános hosszú szőrök lógtak alkoholizmustól püffedt, vöröses, kerek arcán. Ezeket a szőröket a borbélynak el kellett kerülnie borotválás közben, hogy ne növekedjenek túlságosan. Évek előtt valami fürdőhelyen lopott egy hatalmas szalmakalapot, amit a hölgyek napellenzőnek használnak, és ezt hordta. Középtermetű, pocakos, ágrólszakadt egyén volt, duzzadt, széles szájjal, és okkal vagy ok nélkül állandóan vakaródzott. Aki nem ismeri, az akkor sem engedi fel a hajójára, ha fizet érte.

De aki tudta az igazi matróz értékét, az megértette Csomó Bill hetyke, embergyűlölésig pökhendi magatartását mindenféle környezetben. Ez a magatartás akkor sem változott, ha süllyedt a hajó, vagy ha ciklonban látta el szolgálatát.

– Halló, Bill! – köszöntötte Jimmy.

– Szervusz! – felelte. – Sürgős volna nekem innen elmenni, mert beköptek valamilyen ügyben. Nem tudsz egy jó hajót?

– Elsőrangút! A Vakapád! Azonnal indulunk!

– Azonnal, sajna nem lehet. Volna ma este egy rövid elintézni való ügyem a Fáraónál.

A Fáraó egyiptomi tulajdonos kocsmája volt, az óváros legsötétebb sikátorai között, a legsötétebb vendégek találkozóhelye.

– Elkísérünk és megvárunk – mondta Fülig Jimmy.

– Ha pofonokról van szó… még segítünk is – szólt két csuklás közt a Vörös Vaszics. Eltalálta, mert éppen pofonokról van szó.

– A fő – magyarázta útközben Csomó Bill -, hogy darabokra törhessem az egész vacak csárdát. Ezt okvetlenül el kell intéznem. Le kell szoktatni arról az embereket, hogy engem besúgjanak – magyarázta öblös, elnyújtott hangján.

– Majd rendbe hozzuk a dolgot! – bólintott Fülig Jimmy. – A fő, hogy gyorsan elintéződjék, mert rövidesen találkozni kell Kalóz Pepivel.

Kissé megnyugodva látta, hogy összesen tíz vagy tizenkét ember lehet a helyiségben és a turbános, kövér egyiptomi tulajdonos a pult mögött. Amikor Csomó Bill belépett, minden további nélkül egy üveget vágtak a fejéhez, amely csak hajszállal tévesztette el a célját.

Feleletül egy teljes asztalt és nyomban utána egy széket már Vaszics hajított bele a csoportba, és a kövér egyiptomit, aki konyhakéssel ugrott át a polcon, Fülig Jimmy az ablakon keresztül vágta ki az utcára úgy, hogy valószínűtlen volt a visszatérése.

Csomó Bill félelmetesen működött. Az egyik pasassal a likőrösállványt zúzta szét, aztán szembeugrott a reárohanókkal, hogy ezek szétperdültek, és mire megfordultak, egy félméteres tükör szakadt rájuk. Közben Fülig Jimmy meg Vaszics a berendezés további állományát tökéletesen elintézték harcukkal.

– Várjatok! – lihegett Csomó Bill.

Egy eleve készen tartott vörös márgadarabbal felírta a falra hatalmas, iromba betűkkel a következőt:

ITT SÚGTÁK BE CSOMÓ BILLT
ÉS A TULAJDONOS IS RÉSZES VOLT.
AJÁNLOM MAGAMAT!

Az utca népe bámészkodott, de külvárosi szabályok szerint, ha nem volt semmi köze egy ügyhöz, abba nem avatkozott bele. Ha meg lett volna valakinek beleavatkozni való kedve, az is elmúlt volna eme három hírhedt legény láttára, akik most elsiettek a régi kikötő felé.

Csomó Bill útbaigazítása nyomán rátaláltak Lógás Hugóra. No ez jó. Azonban kormányos nincs. Aki van, az köll a kutyának. De szerencsére fedélzetmester akadt. Csontvázszerűen kiszögellő bordái, feltűnően sótartós vállai, hegyes könyökei és általában soványsága miatt Csont Muki néven ismerték a kikötőkben. De még mindig nincs kormányos. Éjféltájban befutott Kalóz Pepi néhány elsőrangú emberrel. Jól összeválogatta őket, mert köztük volt a Svéd Ökör nevű kiváló egyén, meg a Stráfos Harry nevű is, egy príma rádiós. Összevagdalt arca miatt kapta a “Stráfos” predikátumot. A többi is mind jó anyag volt.

– De kormányos nincs – kiáltotta Kalóz Pepi, és akkorát csapott a combjára, hogy visszhangzott a környék.

– A közvetítőből pedig nem kell ember… – dünnyögte Jimmy.

– Én elvezetem azt a bricskát…

Valamennyien megfordultak. Egy különös, feltűnően jóképű egyén állt a közelben egy lámpaoszlopnak dőlve. Éppen befejezte a pödrést, megnyálazta a cigarettapapírt, és nadrágján végighúzva a gyufát, rágyújtott.

– Ez meg honnan a pokolból jött ki? – ámuldozott Kalóz Pepi.

– A Rézgróf! – mondta mérsékelt lelkesedéssel Fülig Jimmy. Hiába, nem örült, ha ilyen jóképű piperkőc került érvényesülése útjába. Mert a Rézgróf híres szépfiú volt a kikötőben. És spanyol létére (spanyolnak mondotta magát), értett a festői eleganciához. Rakoncátlan, göndör, vörös haja, bronzszínű, érdekes arca, gyönyörűen rikító, kék vagy piros selyem nyakvédői, tarka kockás vagy sárga selyemingei, feszes, széles cipői, finom szarvasbőr nadrágja, széles nagy csatú öve, nem utolsó sorban izmos, karcsú alakja mind egy-egy szálkát jelentettek Fülig Jimmy szemében. No most ehhez még nagyszerűen énekelt, gitározott, harsány nevetéseinél olyan pompás gyöngyfogazat villogott versenyt mély tüzű tekintetével, hogy kőből legyen a szíve annak a nőnek, aki nem borul első látásra a nyakába. Nem szólva arról, hogy volt már kapitány, kormányos, gépész, vitorlamester és mindenben elsőrangú.

– Te eljönnél?… – kérdezte rosszkedvűen Fülig Jimmy.

– Ha mondtam.

És máris rámosolygott Kalóz Pepire, hogy arca csupa nyájas, szemtelen ráncba vonult szét. No de ez nincs vajból.

– Maga jó kormányos?

– Ne blamáld magad, Pepi – jegyezte meg Lógás Hugó. – Ez hazahozta a sarkvidékről, eltört iránytűvel a Hurricane-t.

– Hát akkor jöjjön velünk. Én Kalóz Pepi vagyok… Na! A kezembe akar harapni?

A “kapitánynő” elrántotta ugyan a kezét, de belepirult közben.

…Másnap délelőtt, miután berakodtak, a Vakapád felszedte horgonyát, és teljes gőzzel elindult délnyugat felé.

Útját, ezt talán nem is sejtették a hajósok, igen magas személyek aggódva és nagy várakozással kísérték.

Szamoáról, majd Fidzsiről rádióközlést adott a tengernagyi hivatalnak, majd diadalmasan jelentette, hogy négy fokkal áthaladt a Cape Blounton.

Néhány nap eltelt… Száz és száz rádió kereste a Vakapád adását… Hiába!

A Cape Blounton túl a gőzös nem adott életjelt többé. A harmadik hajónak is nyoma veszett az óceánnak ezen a misztikus részén…

TIZEDIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

tizenhat − 15 =