A megkerült cirkáló

A második csoport a szikla túlsó végében ugyancsak egy gépfegyverállás torlasza mögött halódott a szomjúságtól. Dorian százados, aki a vízhiány és a hőség ellenére nem takarékoskodott a testmozgással, ide is, oda is elment, hogy az emberekbe lelket öntsön, ami a kilátástalan helyzetben meddő igyekvés volt.

– Most már perceken belül este lesz – mondta Tüskés Vaneknek, aki még lábon volt, az igaz, hogy a torlasznak dőlve, de még mosolygott is repedező, duzzadt szájával.

– Este lesz – felelte a matróz. – Holnap még reggel is lesz, de napszállta már nem lesz nekünk több.

– A maga társai jól bírják, csak a “civilekkel” van baj. A mérnök bírja legkevésbé… Hát ez mi az ördög?!

A martalócoknak is elállt a szemük-szájuk. Ilyen csodát még nem látott a világ! A nyugati bozótok felől váratlanul megjelent egy őrült!

Hónaljig nyitott bugyogó volt rajta, és felette nyitott, sárga selyemköpeny, viszont teljesen rongyos, elefánttalpnyi fekete cipőket viselt, fekete keménykalapot; de ez már víziószerűen félelmetes, hogy mint valami aktatáskát, egy ajtót visz könnyedén a jobb oldalához szorítva. Ha nem ilyen meglepő a külseje, úgy lehet, hogy nyomban végez vele egy sortűz, amely így késve dördül el. Ezért meggyorsítja nagy, nyugodt lépteit, melyek egyben szélesek is, hogy magasra emelt lábbal elkerülje leffenő, ormótlan cipőtalpait, a torlaszhoz megy, de már előtte nagyot rikolt és megemeli a kalapját:

– A Tüskés sztrovacsek! Ajánlom magamat!… Mindig megtiszteltetés egy nagy csibésszel találkozni… No nézd csak! Szent Isten! Ezek itt valódi golyókat lőnek! – És lihegve beugrik a torlasz mögé: – Hát itt egy kész életveszély járkálni…

Küszködő, nehéz hangon magyarázza a félelmetes, kék szakállú jövevényt Tüskés Vanek:

– Ez egy ütődött világcsavargó… Már húsz éve minden pillanatban végezhet vele az alkohol… – és rövid lihegés után Wagner úrhoz fordul: – Hogy a pokolba kerültél ide?

– Látod, ebben igazad van! Engem megbízott my old great Cap’ n, a Kalóz Pepilia, a hajóskapitányság királynője, hogy azt mondta: “Nézd te Wagner kitűnő cimborám ugyan kérlek, ülj csónakba, evezzél, pajtás, a szigetre, ott van három ember, mind nagy csibész, csupa jó pofa, a Fülig Fred és a Csontos Rézgróf meg a Muki Olivér! Mondsza nekik komám, hogy én elmegyek egy szigetre vizet hozni!… És hogy ne aggódjanak, mert jól vagyok.” Hát elhoztam ezt az üzenetet!…

Még más mindenfélét is mondott, de azt nem érdemes fejbe tartani. A fő hogy ti itt ne aggódjatok, mert ő jól van, csak vízért ment, de lehet, hogy ez is elmúlik, mert erős a természete neki.

– Vizet!… – hörögte egy eszméletlen matróz.

– Tessék parancsolni! Ez annyit küldött velem, hogy semmi értelme…

Csoda.

Wagner úr kinyitotta a köpenyét, és keresztbe, hosszába, körös-körül vagy nyolc hatalmas kulacs függött róla!

TIZENNYOLCADIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

8 + kilenc =