A megkerült cirkáló

A kabinban visszakapta Milton a csontlapját, és Kalóz Pepi egy hasonlót mutatott neki, amely szerint a kapitánynő nem más, mint dr. Irén Cunesburry, a 22-es számú szolgálati kollégája. Az amerikai hírszerzőknél. Az angolszász hatalmaknál szinte egy szervezetnek számított a két alakulat. Az igaz, hogy hajón nevelkedett, de később az egyetemre is elkerült.

A nő cigarettázott, és alig leplezett megvetéssel nézte a Rézgrófot.

– Haragszik, Miss Pepi… Cunesburry? – kérdezte a kormányos csendesen.

– Csak lenézem – felelte szigorúan. – Önnek kötelessége lett volna engem a tengerbe hajítani!

– Igaza van! – felelte őszinte bűntudattal. – De bocsásson meg, képtelen voltam rá… Nézzen a tükörbe, és mentséget talál könnyelmű eljárásomra.

– Hát ki maga voltaképpen? – kérdezte féltréfával a kapitánynő e kötekedő hangra. Winter korvettkapitány vagy a jassz Rézgróf?

– Magam sem tudom – ismerte be őszintén Milton Winter. – Sokszor nekem is gyanús. Különösen, amikor az admiralitás fárasztóan egyhangú délutáni teáin feszítek kényelmetlen díszegyenruhámban. Ilyenkor igazán úgy érzem, mintha a Rézgróf Milton Winter korvettkapitánynak álcázva unatkozna itt.

Muszáj volt nevetni rajta, ahogy ezt nagy búsan előadta.

– Szeretném tudni, hogy mi a véleménye az André de Rémieux-ről? – mondta a nő. – Szerintem a Radzeer címeres alakjai elkövettek valamit az utasokkal. Esetleg legyilkolták őket.

– Nem hiszem – felelte a Rézgróf műértően. – Nem olyan fiúk. Valami szélhámosság mindig kinéz belőlük, de alapjában hűségesek. Ha a biztosító felfogadta őket, hogy vigyázzanak az utasokra, akkor tán megverik valamelyiket, vagy eltűnik néhány értékes holmi, ez mind könnyen lehetséges, de nem olyan fiúk, hogy a betyárbecsületet sutba dobják… Csupa jóbarátom.

– És azt sem hiszi, hogy megvehette őket egy másik hatalom? Esetleg kiszivárgott, hogy mangánérc nyomára bukkantak az Incognita Archipelen. Az utasok névsorában feltűnhetett néhány hirtelen nyugdíjazott katonai szakember… Nem gondolja?

A Rézgróf tűnődve kortyolgatta a teáját:

– Hallott már valamit, Miss Cunesburry, Piszkos Fredről?

– A Kapitányt gondolja? Úgy tudom, hogy valami tiszteletre méltó tengeri medve…

– Tiszteletre?… Hm… Sok mindenre méltó, de tiszteletre?… No mindegy. Szóval nagy koponya. Amikor megbíztak az André de Rémieux ügyével, felkerestem az öreget, egy kaszárnya alatt, a magánlakásában. Nem valami fecsegő ficsúr, de velem jóban van, és morgott az ügyről egy-két szót. Jól fogódzkodjék meg, Miss Cunesburry: Fülig Jimmynél van a rejtély, megoldása! Ő a Radzeeren volt, amely elkísérte az André de Rémieux-t, valahogyan visszatért a Cape Blount felől, és azt hiszi, hogy ezt nem tudják róla.

– De hát ha ezt tudta… miért nem fogatta el nyomban Fülig Jimmyt?!

– Céltalan lett volna, Fülig Jimmyt szétszedhetik darabokra, akkor sem “köpne” egy árva szót sem.

– Mi a terve?

– Megmondjam őszintén? Szerintem is bizonyos, hogy ott a Cape Blounton túl valami csirkefogászat történt, amire minden mástól eltekintve, első tisztünk személyében a garancia. Az az érzésem, hogy a Kapitány azért hárította rá a küldetést, mert tudni akarja, mit fog tenni, és valahogy a nyomunkban van…

– De hát… – csodálkozott a nő -, a messzi óceánon napok óta nyoma sem látszik hajónak!

Milton Winter a szemébe nézett Kalóz Pepinek:

– Fülig Jimmy után én vagyok a legkevésbé babonás ember a tengeren. De valószínűbbnek tartom, hogy előbb látjuk a Zöld Pofát, amint a Déli Kereszten ül és furulyázik, mint a jó öreg Hountlert, Piszkos Freddel a hídján, ha ez nem akarja. – És megveregette kapitánya kezét, amit ez, a problémákon eltűnődve, úgy látszik, nem vett észre, mert nyugodtan eltűrte.

– Mondja, kérem – szólt hirtelen a Rézgróf. – Voltaképpen miért ütött maga engem pofon, hogy belecsendült a fülem? Mi?!

– Mert… mert sértett – felelte tűzpirosan -, hogy a… Hazáért, a Szolgálatért… még olyan nagy áldozatra is képes, hogy… szerelmet valljon nekem! Ez nagy szemtelenség volt!

– Igen?… Hm… Köszönöm a felvilágosítást. – Egy másodpercre eltűnt, arccal a teásbögrében, azután dühösen újra szembenézett a nővel: – Nahát semmi jussom nem volt ehhez a pofonhoz! Vegye tudomásul, hogy vallomásom civil érzéseim megnyilvánulása volt! Tehát a tettlegességért elégtételt követelek!

…Nem lehet tudni, hogy alakultak a tárgyalások, de mivel dr. Irén Cunesburry doctor juris volt, feltételezhetünk róla annyi jogi érzéket, hogy az igaztalan bántalmazást Kalóz Pepihez is illő, férfias elégtételadással helyreigazította. Így kellett lenni, mert még sokáig együtt maradtak a teáscsészék mellett, és a Szolgálatról alig esett szó a későbbiek folyamán…

TIZENKETTEDIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

6 − 5 =