Ahogy a hajó közeledett a Cape Blounthoz, a legénység nyugtalansága fokozódott.
– Mi lehet az oka szerinted – kérdezte az egyik matróz Fülig Jimmyt – hogy egyik eltűnt hajón sem adott jelt a rádió?
– Szerintem – felelte Fülig Jimmy, mivel nem szerette, ha a kérdést feszegetik – neked a sok részegeskedés miatt szárazföldi állásba kellene menned, mint a Félvállas Jeffnek, aki Ferretownban zászlóval integet a karanténnél.
És köpött.
– Mer, hogy a rádió elnémul – tépelődött a matróz, anélkül hogy zavarni hagyná magát a jó tanácstól -, az sokszor van. De hogy két rádió egyetlen hangnyi jelet se adjon, az még a legnagyobb viharban sem fordult elő.
– Viharról aztán abszolúte semmit sem tudhatsz, mer vihar előtt mindig leiszod magad a sárga fedélzetdeszkáig.
És tovább ment. Ez a legokosabb. Majd ha túllesznek a Cape Blounton, megváltozik a társaság. Csak már túl lennének. Nincs rosszabb dolog egy hajón, mint a suttogás.
Pláne, ha némi joggal történik. Felkereste Kalóz Pepit, aki ma szokatlanul nyájasan mosolygott rá.
Hm… Úgy látszik, előbb-utóbb mégiscsak szembetűnik neki, hogy ki az igazi legény. Mert hogy ő ezzel a Rézgróffal elbánik, erre a pasas már befizethet egy szolí d temetkezési egyletbe.
– Ide figyeljen – mondta egy úri gesztussal, amit még a királyi udvarban lesett el -, jó lesz, ha sietünk. Hány csomóval halad a hajó?
– Teljes sebességgel megyünk indulás óta.
– Csak azért figyelmeztetem, mert jó lenne, ha már túl lennénk a Cape Blounton.
Kalóz Pepi újra rámosolygott, és végigmérte tetőtől talpig. Fülig Jimmy elfogódottan nyúlt a nyeles monoklijához. Olyan szép volt a nő, ahogy a friss reggeli szél vitte a haját, és szoknyáját talán egy cseppnyit magasabbra libbentette, olyan szép volt, hogy Fülig Jimmy szinte elfelejtette ezt a Cape Blount-ügyet.
– Talán észrevett valamit? – kérdezte, és egész közel lépett, hogy a fregattfőhadnagy tisztán hallotta, amint a szíve egy nagyot dobban.
Ezt a nőt mintha kicserélték volna. Úgy látszik, a Rézgróf marhaságokat mondhatott, és aztán mégiscsak egy közönséges matróz, nem fordult meg udvari körökben. Az ilyesmi számít.
– Hát morgolódnak – felelte.
– Gondolja, hogy baj van? – és egyik kezét aggódva a férfi vállára helyezte.
Annak már baj volt. Fülig Jimmy most már nemcsak a mosolya, hanem a szerelme után is kiérdemelte gúnynevét.
– Hát… – dadogta vörösen, de a nő nem vette el a kézét, és ki tud így beszélni? – Baj éppen jelen pillanatban nincsen…
– Gondolja, hogy lehet?
És a másik kezét is Fülig Jimmy vállára tette. És egészen hozzája lépett, mint aki aggodalmában ösztönszerűen az erős férfihoz menekül. Az erős férfinak nem jött hang a torkára, és kalapált a fejében a vér. Úgy fél perc múltán végre megszólalt.
– Tudja, ezek olyan fiúk… mit is kezdtem? Szóval, hogy megcsináltam már azt a csigát, ami ott csikorgott.
– Igazán nagyon köszönöm, hogy ilyen figyelmes. Hálából meghívom egy csésze teára.
Fülig Jimmy levette a sapkáját, és mélyen meghajolt, mert egyszer ezt látta Almirában, amikor egy vén hölgy meghívta a kísérőjét teára.
– És valamit említett a legénység hangulatáról…
– Hát jó lenne már túl lenni a Cape Blounton. Az ilyesmi nem árt. Hát ha egyszer teljes sebességgel haladunk… Tovább nem lehet jutni ennyi idő alatt.
És magában azt gondolta, hogy a meghívásnál tovább ezer csomó sebességel sem lehet eljutni ennél a nőnél, ennyi idő alatt.
– Amíg magát látom, Jimmy, addig nem félek! – mondta a nő hévvel.
– Nincs is oka! Egy szavára a világ összes csirkefogóját megpofozom!
– Erre, azt hiszem, nincs szükség.
– De ha elvárna tőlem ilyen lovagi szolgálatot, tudnia kell, hogy Fülig Jimmy készen áll!
A nő egyedül maradt, mert a fregattfőhadnagynak sürgős teendői voltak. Valaki odalépett melléje a kormányállásból:
– Megőrült? – súgta a Rézgróf.
– Nem. De amit ettől az embertől maga szerint akkor sem lehet megtudni, ha négyfelé szakítják, én megtudom tőle egy csésze tea mellett.
A Rézgróf, úgy látszott, nincs elragadtatva az ötlettől. De nem azért, mert alapjában helytelenítette volna, hanem már két napja eljegyezték egymást Kalóz Pepivel.
Két szolgálati megbízott. Ritka házasság lesz.
Este Fülig Jimmy díszegyenruhájában jelent meg, amit egyetlen fényes derékszíj jelentett szokott öltözékén. Benézett a kormányállásba is egy percre.
Diadalmas mosollyal.
– Hogy megy a kormányzás?
– Köszönöm, jól – felelte hűvösen a Rézgróf. – Holnaptól kezdve te állsz be. Nem lehet másra bízni.
– Nem mintha örülnék neki, de rendben van. No, kellemes éccakát! – szólt, és két kinyújtott tenyerével ferdébbre igazította amúgy is hetykén félrecsapott sapkáját.
– Hová ilyen csodálatos eleganciával?
– Teára – felelte némi diadallal Fülig Jimmy. – Kalóz Pepi meghívott estére.
És várta, hogy a Rézgróf legalább egy kissé elszédüljön vagy ilyesmivel jelezze féltékenységét. De a Rézgróf két fokkal kiengedte a kormányt, hogy elkerüljön egy nyugatról érkező, lassú, nagy hullámot, és e művelet közben kiköpött a cigarettája mögül:
– Engem is hívott. De, úgy látszik, nem szereti az értelmes embert, mert nem mentem vele semmire.
– Ebben igazad lehet – felelte Fülig Jimmy, mert félreértette a célzást. – Viszont neked azt ajánlom, hogy ne búslakodj, mert annyi szép nő van a kikötőkben…
– Nagyon köszönöm a vigasztalást. De azt hiszem, Kalóz Pepit nem felejthetem soha.
– Lásd, így jár az ember. Teutánad csak úgy bomlottak a nők, és pont ez az egy fütyül rád.
– Igen. Ez van így néha – felelte inkább álmosan, mint szomorúan a Rézgróf. – Téged a parton és a hajón egyaránt kedvelnek a hölgyek.
Ezután következett a tea.
Fülig Jimmy jól emlékezett még az almirai királyi várban eltöltött időkre, és tisztában volt azzal, hogyan kell egy ilyen gálaszerklivel egybekötött, este lezajló teadélutánon viselkedni.
Hadd lássa a nő, hogy közönséges kikötői ember létére az ember lehet a privát életében úr.
– Rummal issza a teát? – kérdezte Kalóz Pepi, aki igéző öltözékben fogadta az első tisztet.
– Ó, hogyne! Ha kérhetek a rumhoz egy kis teát – szólt a vendég, teletöltve poharát rummal, és pedánsul eltartotta kisujját.
– Első napokban – szólt a nő, miután betöltött – félreismertem magát, és csak később láttam, hogy kivel van dolgom.
– Ez általában így van, ha szabad kifejeznem magamat. A hölgyek szeretik, ha főzik őket, és nálam ez a nem udvarképes eljárás szinte lehetetlen. Engem észre kell venni… bocsánat!
Végigöntötte italával a nő ruháját, és homlokuk összekoccant. Úgy látszik, a Rézgróf nem figyelt oda és oldalba kapta a hajót egy hullám. Vagy lehet, hogy idegesebben kormányzott, mint egyébként.
– Nem tesz semmit, Mr. Fülig – igyekezett dr. Cunesburry Kalóz Pepi a vendég eleganciáját viszonozni. – Hajón ilyesmi előfordul. Én szeretném, ha mi egészen bizalmas jó barátok lennénk. Ritkán látni ennyi előkelőséget szállásm… kapitányban.
– Ez még az udvari élet kifolyománya, mert bizonyára tudja, Miss Kalóz, hogy valamikor egy valóságos királyt helyettesítettem… Bocsánat…
Asztal, pohár, szamovár, minden csörömpölve felborult, mert újra oldalról érte egy hullám a hajót.
– Úgy látszik, ez a Rézgróf elaludt vagy részeg! – kiáltotta Kalóz Pepi dühösen.
– Bizonyára elfáradt, és néha bóbiskol a kormánynál – mondta a vendég. Közben igyekezett rendet csinálni.
– Nálam minden barátság alapja az őszinteség – kezdte a nő kivetni a hálóját. – Tudja, két ember között mindig ott kezdődik, hogy egymásra bízzák a titkaikat.
– Ez így van! – bólogatott a vendég és egész belepirult hogy Kalóz Pepi melléje ült, és apró kezét az első tiszt pofonokról hírhedt, hatalmas kezére tette.
– Hát kérem, nálam is így van lelkileg és romantika tekintetében, amit udvari körökben felvesz az ember.
Szeretett volna egy kis rumot inni, de már nem mert. Az ördög bújt ma bele a Rézgrófba, hogy elfelejtett kormányozni.
– Én például elárulom magának – hazudta a nő, és átkarolta Fülig Jimmy nyakát -, hogy köröznek, mert részt vettem a friscói bankrablásban. Ott egy nő lépett először a pénztároshoz, hogy lekösse a figyelmét, és ez én voltam. És csak aztán kezdődött a revolveres támadás.
– Ilyesmi előfordul… – felelte a fregattfőhadnagy, és merészen átkarolta a nő derekát. Kalóz Pepi elhúzódott.
– Maga még nem mondta el a titkát. Biztos van magának is rejtegetni valója.
– Van… – mondta zavartan, halkan Fülig Jimmy. – Haitiban az üldöző vámőrök elől elrejtettem két láda ópiumot. Ha ezt megmondja valakinek, súlyos büntetésnek tesz ki…
– Ez a legnagyobb titka? Nem történt semmi a közelmúltban…
A nő leértékelte ellenfelét. Fülig Jimmy felállt, megigazgatta a kabátját, szeméhez illesztette a nyeles monoklit, és szalutált, mivel ezt nagyon szerette cselekedni.
– Miss Kalóz, részemről volt a fogadtatás, nagyon örültem, ittlétének, és kecses engedelmével távozásba lépek…
Rézgróf bizonyára megint nem figyelhetett oda, mert az első tiszt kizuhant, a csukott ajtót magával rántva, a fedélzetre. Kalóz Pepi szomorúan nézett utána. Ettől nem lehet megtudni semmit.
TIZENHARMADIK fejezet—>>>