A megkerült cirkáló

Fülig Jimmy végigsétált a kikötőn. Csak úgy futólag nézte a hajórengeteget. A legnagyobb kikötőben sincs több, mint három hajó, amivel érdemes vállalkozni valamire.

A többi lomtárba való.

Ezek a szép, két- meg háromkéményes gőzösök, a nagy társaságok bazenjeiben, figyelmet sem érdemelnek. Elsősorban felét sem éri a hajó, ha az ember nem ismeri “személyesen” a kazánajtótól a kötélzetéig. Másodsorban ezek az új építmények csak ficsúrok. Szépen zománcozva, csillogó korlátokkal meg nagy fényű villanykörtékkel, de ha jön a tengeren egy nagyobbacska vihar, úgy elmerül az egész miskulancia, hogy pozdorja sem úszkál belőle egy óra múlva a víz színén.

Egy-egy sárga, piros meg fekete, tarka vitorlarongyokkal ékes schoonerrel vagy kutterrel szemben nagy passzióval megy el.

Ez igen!

Például ott a Yankee-Doodle! És mellette a Seehund. Ilyenekkel könnyű legyűrni a tengert ott is, ahol a legveszélyesebb. A kopott, hatalmas vitorlások fiatalabbja is megvan már ötvenéves, és bordázatukon a világ minden tengerének képviseletében virít némi rátapadt moha vagy világosabb foltok itt is, ott is: nagy viharok utáni javítások nyoma. Az ilyent legtöbbször maguk intézik el hevenyében, mert nincs olyan hurrikán vagy ciklon, amitől az ilyen beálljon egy dokkba a sérüléseitől. Az igaz, hogy ezek a hajók fenéktől fölig yarrah-fából épültek. Száz év alatt sem kezd ki a tenger egy ilyen hodályt.

Ni! Az ott a La Bahia! Hogy kibérelné nyomban! Persze, a spanyol José csak röhögne, ha valami bolond kölcsönkérné a hajóját. Bozontos, fekete szakállú, hasadt trikójú alak ez a spanyol. Éppen a korlátnál könyököl, térdig felgyűrt, rongyos nadrágban, és köpdösi a halakat.

Az ott a Drummer Dogg, szintén elérhetetlen. Az öreg Ruff nem is foglalkozik mással csak kopragyűjtéssel. Mint valami vén házaló bolyong a szigetvilágban, hogy megrakja a hajóját szárított kókuszból rakománnyal, és közben siratja a régi szép időket, amikor még a szigeteken egy kis parázs lövöldözésre és szekerceharcra is sor került.

A szabadkikötő táján, kisebb-nagyobb hajók között, végül egy jelentéktelen, szurokszínű ócska bordázatú gőzösön megpihen a tekintete. Jó messze áll a kőgát vége felé, ahol a bérhajók horgonyoznak.

Hiszen ez a Hountler!

Ezzel tízszer is bejárhatja valamirevaló hajós az összes vizeket egyfolytában. Csak éppen nem nézné ki belőle olyan ember, aki nem szerződött még erre a gőzösre. Sietve igyekezett Hountlerhez, csak lesz rajta valaki, aki felvilágosítást ad?

Hát volt.

Több személy, mint ahány kellemes lett volna. Két matróz, a szakállas Pofa Jenő, a Bőkezű Rócsild csúfnevű és még néhány. Kopácsolnak, csomóznak, nem kétséges, hogy a hajót kibérelték. Most rakják ki a légsűrítéses szigonyvetőket. Kétségtelen, hogy a Hountlerrel megy az öreg cetvadászatra.

A két matróz egy halálfejekkel dúsan jelzett ládát visz le a raktárba. Ezeken viszik a szigony végére felcsavarható, hegyes gránátot, mert újabban ilyenekkel lövik a bálnát.

A Hountlert elhalászta a Kapitány. És azt már tudta jól Fülig Jimmy, hogy ezenkívül valamirevaló hajó, amivel elmerészkedhet a Cape Blounton túlra, nem vesztegel Friscóban… A fregattfőhadnagy sóhajtott. Még az emberek javát is elszerződtette előle a sátán.

– Hé, Chang! – kiáltott fel az egyik szakállas matrózhoz.

– Mi van?

– Miféle rendes hajó található még errefelé?

– Üzent neked a Kapitány – kiabálta vissza a matróz -, mert tudta, hogy idejössz majd bámészkodni. Aszongya: Eredj a Háromárbocos Szódavíz vendéglőbe. A Vakapád ma este beáll a karanténból, mert letelt a zárlata. Szemtelen Manfréd kiadja kölcsönbe!

Fülig Jimmy rohant. Hát mégse olyan sötét lelkű ördög ez a Kapitány. Szemtelen Manfréd hajója legalább olyan jó, mint a Hountler. A Vakapád nem látszik nagyobbnak egy propellernél, és valami felületes ember azt hinné, hogy inkább régiségtárba való, mint tengeri útra, de akit két csatahajó kergetett Saigontól Kuala-Lumpurig a vén papucson, az tudja, hogy mit tartson róla. Egyszóval tisztelettel emlegették minden kikötőben a Vakapád nevű tízezer tonnás gőzöst, Szemtelen Manfréd tulajdonát.

A Háromárbocos Szódavíznél már nem találta a szakállas, kövér, félszemű kapitányt. Hol van? Azt mondja a pincér, hogy egy kisfiú jött érte, sürgősen elhívták valahová.

A mindenségit!

Valaki még megelőzi! Kiment, és körülnézett, hogy merre keresse Manfrédot.

Hoppla!…

Vagy húsz lépésnyire innen, egy pózna előtt áll, és valamit néz a földön. Ahogy közelebb ment kiderült, hogy Wagner úr az a valami. A Kékszakállú, állapotánál fogva, a póznánál tovább már nem mehetett, ezért hívatta a Kapitányt. Fülig Jimmy rohan, és lihegve szól:

– Halló, Manfréd! Hogy adod a Vakapádat? Zekszpejicióra kéne.

– …Drága sztrovacsek barátom! Sajnálom, hogy elkéstél!… Micsoda öröm! – áradozott Wagner úr, és több, mászó kézmozdulattal talpra dülöngélt a pózna mentén. – Mit szólsz, hogy én kibéreltem a hajót ettől?… A süket…, a sánta, igen, a sánta atya nevű hajót…

– Elkéstél, Jimmy! – bólintott Manfréd is. – Ez a hülye csakugyan kibérelte a hajót. Két hónapra az övé.

Ezzel a kapitány elment, és Fülig Jimmy dühében nagyot fújva nézett Wagner úrra, aki ültéből a pózna mentén mászógyakorlatszerűen felegyenesedett.

– Mifenét kell neked a Vakapád?

– Ilyet kérdezöl, te csibész?… – és megcsókolta Fülig Jimmyt, aki elhessegette Wagner urat, aki néhány lépéssel arrébb, újra elkezdett feltápászkodni. Wagner úr jobban fejébe húzta a kalapját, elannyira, hogy karimája leszakadt a nyakáig, és most ott lógott külön, mint valami ovális kerete a búzakékszemű szakállfestményeknek. – Elmegyek megkeresni az én drága barátaimat! A Radzeer után hajózok a Blount-fokhoz a Vakmamával!

És máris megindult, de az első lépés után belekapaszkodott egy öszvérkordéba, mely továbbhaladtában megrántotta, hogy végigpuffant hosszában a földön, mint valami ócska gyapjúzsák, de röhögött.

– Nézd, ez a bolond öszvér, hogy siet… Te, sztrovacsek! Hogy lásd, mennyire barátod vagyok, beveszlek társnak!… Na?! Te is jöhetsz avval az izé… hajóval… valami beteg rokonod…

Fülig Jimmyt elöntötte a pulykaméreg. Ez annak a pokolfajzat Piszkos Frednek a műve volt! Tudta, hogy Friscóban valamirevaló hajó nincsen a Vakapádon kívül, hát kibérelte, hogy lenyúzza a bőrét, mert előre látható volt, hogy ez kell majd az expedícióhoz. A Wagner úr csak eszköz az ügyben.

– Hogy gyössz te ehhez? Ki bízott meg a kutatással?!

– Drága barátom… – és támolygott, tárt karral, könnyezve -, az én bolond, nagy szívem és emberszeretetem így kívánja!… és ezt nekem megtiltani nem lehet!… Az én aranyos barátaim eltűntek a Vakapáddal, most várják, hogy a Wagner úr értük jöjjön… Ezért béreltem ki a süketszülőt…

– Mondd meg egyszerűen, te szélhámos, hogy a Kapitány le akarja nyúzni a bőrömet, mert tudja, hogy kell a hajó és nincs más. Mennyiért adod át?

– Ne is mondj ilyen csúnyát! Nincs annyi pénz!… De azt megengedte a Kapitány, hogy ha te kifizeted az egész bérösszeget, akkor eljöhetsz velem, és megkapod a felit az ötven-száz dollárnak… Könyörgöm, ne mondd, hogy ezer! – sírta összetett kézzel. – Ti mind bolondok vagytok, a Kapitánnyal együtt… Az a konzul ivott valamit előzőleg, és megcsúszott a nyelve… Ötvenezer dollár nem létezik, még negyvenezer sem…

Mit részletezzem? Fülig Jimmy az ünnepien részeg Wagner úr szavai ellenére megértette, amit mondott. Ez a kapitány még kutyább, mint amilyennek gondolta, mert a jutalom felét is meg akarja kaparintani. (Az egyetlen ember akinek a pénzét nem meri Wagner úr elkölteni.) És még a bért is vele fizetteti. Mert tudja hogy Anderson tengernagy bőségesen ellátja a szükségessel. Legalább eljönne az a vén kalóz azzal a rengeteg eszével. De a Hountleren cethalászatra megy az a sátán.

Hogy az ilyen, ezer hájjal megkent, szőrösszívű gazembert miért nem pusztítja el valami vihar?

Visszamentek kettesben a Háromárbocos Szódavízhez, ahol Fülig Jimmy elsősorban egy vödör vizet rendelt, és többször is belemártogatta Wagner úr fejét.

Aztán röviden megállapodtak.

Mit is tehetett volna? Még ha lenne is más hajó a kikötőben, nem tűrhette, hogy még egy expedíció kutasson az eltűntek után. Nem kis játék folyt itt a háttérben, Fülig Jimmy tudtával. Vigyázni kell nagyon! Amikor Fülig Jimmy végül indulni akart, Wagner utánaénekelt:

– Állj meg, sztrovacsek, galambom… Te egy nagy csibész vagy, akit mindenki tisztel… Ezért megmondom, hogy siess most a Három Piros Dugóhúzóhoz.

– Mi a fenét menjek én a Dugóhúzóba?

Wagner úr megkapaszkodott egy asztalterítőben, és lerántott néhány üveget és poharat. Fülig Jimmy nagy nehezen kicsavarta őt a terítőből, újra talpra állította, és megismételte a kérdést:

– Minek menjek én a Dugóhúzóba?

– Jaj, drága sztrovacsek!… Tisztára elfelejtettem neked megmondani, hogy a hajóskapitány személyére nézve itten nagy a zűrzavar meg mindenféle…

Fülig Jimmy úgy érezte, mintha fejbe csapták volna. Az, hogy ő legyen a kapitány, nála mindennél fontosabb volt.

– Mit beszélsz?!

– Köszönöm, hogy rázol, mert csupa por lettem… Itten arról van szó, hogy a Vakszülőd című hajó tulajdonosa csak feltétellel adta kölcsön. Halló, sztrovacsek, egy pálinkát hozzon!

– Beszélj világosan, mert betöröm a fejedet!

– Én nem beszélek világosan?!… Olyan világosan… beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok! A hajó tulajdonosa… csak úgy adta kölcsön a hodályt, ha átvesszük a kap… Így megfulladok…

– A hajó tulajdonosa a Félszemű Manfréd! Azzal én beszéltem!

– De ő már bérbe adta a hajót egy másik tulajdonosnak és csak átengedte társba, mert nagyon, szeret engem. – És sírva fakadt. – És tudja rólam… hogy a barátaimért akarok menni! Az én drága barátaim eltűntek a Radzeeren…, A Tüskés Vanek, a Petters meg a Fülig Jimmy… Azért ugyan nem kár…

És zokogva megitta valakinek a pálinkáját, amiből nagy veszekedés lett. Lassanként Fülig Jimmy mindent értett. A hajónak volt már egy bérlője, és ezt a bérlőt Félszemű Manfréd rávette, hogy társuljon a féleszű Wagnerrel.

És ez az illető jelenleg a hajó kapitánya.

Tehát veszélyben forog a kapitányi pozíció. Amit pedig a legutóbbi útja óta, amikor első tiszt volt, kisajátított. Névjegye is volt már:

DON FÜLIG DI ST. JAMES
hajóskapitány

Mit jelent egy nagyravágyó embernek az, hogy világhírű szállásmester? Pláne, ha egyszer már volt kapitány? Mindenesetre el kell menni a Dugóhúzóba, hogy ezt az ügyet rendezze. Akárki is az a kapitány, elbánik vele, ha az útjában áll. A vendéglőben azután nagy meglepetés érte:

– A Vakapád kapitányát keresem – mondta a kocsmárosnak.

– Itt várt rád egy ideig, és azt üzeni, hogy később visszajön. Fél nyolcra. Ajánlom, hogy csínján bánj vele, mert az nem ismer tréfát.

– Azt hiszed, van olyan legény, akitől én meghátrálok?

– Egyáltalán nem legény, hanem leány, és Kalóz Pepinek hívják.

Fülig Jimmy kis híján hanyatt esett.

Ezek szerint a Vakapád kapitánya egy nő!

NYOLCADIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

19 + 4 =