A megkerült cirkáló

A barlangból kitörő csapat a Tulipán által elmondott stratégiával kezdte harcát. Harcát, amely reménytelennek látszott. A barlangbejárattól kétfelé sziklaösvény vezetett a füves terepre. Ezen a két ösvényen rohantak lefelé az ostromlottak. A barlang előtt az egyik gépfegyver szórta a tüzet a kalózokra, akik szintén egy-egy nagyobb csapattal törtettek feléjük, állandóan lövöldözve, hogy végezzenek velük, mielőtt az északi síkság nehezebben ellenőrizhető terepére érnek.

De mire odaérhettek volna a gépfegyvertűzön keresztül, mindkét csoport a szikla nyugati és keleti lejtőjének a vége felé elkezdett sziklatorlaszt emelni a körülöttük heverő kövekből.

A hold még mindig szélesen besugározta a szikla körüli terepet. Az egyik csoportot a Radzeer kapitánya, a Főorvos vezette, másikat a Tüskés Vanek.

– Hol a pótheveder? – lihegte Bunkó a gépfegyver mellől.

Ottfelejtették a barlangnál. Nagy baj! A gépfegyverük elnémult. Amennyire csak tellett tőlük, pisztollyal, sőt Holdvilág Charley puskával is tüzeltek a feléjük rohanókra, de úgy látszott, hogy egyes tűzzel nem tudták feltartani őket.

Tüskés Vanek csoportját elsősorban Dorian százados vezette, egyike a turistáknak. Megfelelő tartalékhevedernek birtokában a szikla másik oldalán megközelíthetetlenné tették golyóáradattal hevenyészett torlaszukat. A Főorvos csapata keményen tartotta magát, de válságos helyzetben. Az ellenfél egy része nyilván elérte a torlaszt.

Halottjuk még nem volt, de Buzgó Mócsing golyót kapott a bal karjába, miközben két revolverrel hadakozott, fogai között, minden eshetőségre készen, sziú indián módra egy konyhakést tartott.

– Húzódjunk vissza! – kiáltotta Bunkó.

– Nem lehet! Ha legyőznek odafenn bennünket, akkor hamarább hátba támadják Tüskés Vaneket.

Az ellenség nagy bakugrásokkal, időnként jobbra-balra elvetve magukat valami fedezék mögé, már megközelítették a torlaszt. Vad tűzharc volt. Egy bolondos golyó csipkés szélűre szakította kövér Peters fülcimpáját. Már sokfelé hevert arcra borult kalóz, aki soha többé nem kel föl, hogy tovább folytassa a harcot. De egy kis csoport sebesen kúszott és szökellt a barikád felé. Az utolsó pár lépés már minden meggondolás nélküli, veszett roham volt.

Az elsőt, aki felugrott a kőrakásra, a Főorvos úgy vágta fejbe a gépfegyverrel, melyet különös elhatározással harci bárddá nevezett ki, hogy kásává zúzott koponyával hanyatlott vissza. De a következő pillanatban másik kettő, majd három rohant a torlaszra, ezek is elhullottak a Főorvos és Bunkó ellenrohamában, de újabb négy-öt támadt helyettük, a helyzet már-már reménytelennek látszott. Ketten már bent küzdöttek a kőrakás mögött, vagy tízen elérték a sziklát, ahol néhány méternyi ösvényút választotta csak el őket a barikádig, és egy kétméteres óriás kitört közülük, felugrott a kősáncra, és történelmi időkből itt rozsdásodott roppant fringiáját meglóbálta a feje fölött, hogy lesújtson…

…Ekkor precíz pontossággal, valahonnan a sötétből, egy balta érkezett sietve, és szétloccsantotta a koponyáját.

És a sövény felől a torlaszhoz igyekvő banditákat oldalról, amerről nem várták és védtelenek voltak, gyors egymásutánban vagy húsz-harminc sortűzszerűen leadott lövés szétszórta.

A gyéren megmaradt támadók azután szedték a lábukat, ahogy csak tudták, fedezéket keresve mindenfelé. És a sövény mögül előbújtak a megmentők…

A barikád mögött gyorsan számot vetettek a harc eredményével. Bunkó rézsút a jobb szemöldökétől az orrtövén keresztül bal oldali állkapcsáig egy alapos kardvágástól vérzett, a Főorvos halántékát súrolta egy golyó, és a turistagőzös fűtőjét végképp elintézték egy döféssel. A másik súlyosan sérült az André de Rémieux első tisztje volt. Két matróz, ahogy ebben a helyzetben lehetséges volt, megpróbálta a tiszt súlyos tüdőlövését kötéssel ellátni.

A Főorvos csak zsebkendőjét szorongatta a halántékára, és ámultan nézte a halálarcú, csontvázkülsejű Holdvilág Charleyt:

– Te dobtad azt a fejszét?

– Vak vagy? A barikádon kívülről hajították, és ne jussak ki innen élve, ha nem a bozótok felől lőttek a gazemberekre. Enélkül valamennyien a fűbe haraptunk volna.

– Ki az ördög lehetett?

Közben felkúszott a négytagú mentőexpedíció az ösvényen a barikádig.

– Ne lőjetek!… mondta valaki halkan a torlaszon kívül.

Egyszerre tíz lövésre kész fegyver fordult a hang felé.

– Éljen! – szólt a Főorvos. – Ez a Rézgróf! Hányan vagytok?

– Itt van az egész inventár – mondta Fülig Jimmy, miközben négyen felemelkedtek és gyorsan beugráltak a kőtorlasz mögé. Csak úgy porzott azután a szikla az elkésett golyóktól, amivel az újonnan érkezőket fogadta a kalózok csapata.

– Alaposan körülnéztünk! – lihegte Tulipán.

– Mi van a túlsó oldalon? – kérdezte bántó, sipító, rekedt hangján a kövér Peters.

– Meg se tudták közelíteni őket, Tüskés Vanek úgy kaszált a gépfegyverrel – felelte a Rézgróf – Jó, hogy felőletek törtünk a sövényen át, mert ha nem érkeztünk idejében, már egyiktek sem él.

– Fennhagytuk a póthevedereket, különben bennünket sem közelítenek meg – szólt búsan Bunkó, és az ingéből tépést csinált, mert az orrtövénél erősen vérzett a vágás. – Rosszul jártunk egypáran.

– A szegény fűtő készen van.

– Azt hiszem, az első tiszt sem éri meg a reggelt – mondta Holdvilág Charley, aki fegyverét kezdte tisztogatni.

Valamennyien szerették volna tudni Fülig Jimmytől, hogy miféle expedícióval érkezett megmentésükre, de hát a Rézgróf és a Csont Muki meg az André de Rémieux néhány jelenlevő utasa nem tudhattak az ügyről. Így hát igyekeztek valahogy szemmel kifejezést adni kíváncsiságuknak.

Igen lehangoltak lettek azonban, amikor e jelentős pillantásuk után Fülig Jimmy végre beszélni kezdett. Megtudták, hogy a felkutatásukra küldött expedíció hajóstul, mindenestül eltűnt. És nincs rá mód, hogy megfejtsék a rejtélyt.

Sajnos, itt minden úgy volt, ahogy gondolták. Egy csepp vizük sem maradt a harcolóknak. Az utolsó kulacs italt a barlangban hagyták, ahol két öreg tudós, egy néger kisfiú és három nő maradt hátra. Nagyon elgyötört állapotban voltak.

A rejtély egy része most megoldódott a háromtagú “felmentő csapat” előtt, ahogy a Főorvos csendben elmesélte az eset előzményeit.

– Arról van szó, hogy ezek nem is turisták… Ezek itt valami csodakövet kerestek államilag. Egy mangánérc nevűt. És az volt a baj, hogy titkolództak. Úgy kezdődött, hogy mi is zátonyra futottunk, mit tesz Isten, szerencsésen, egy laposabb partrésznél, ahol árnyékosabb volt. – És egy gyors pillantást vetett Fülig Jimmyre. – Azonnal elhatároztuk, természetesen, hogy átmegyünk a másik hajótöréshez.

– Azt a kis cirkálót nem tudtátok aláásni a laza talajon annyira, hogy a dagály levigye? – szólt közbe Csont Muki, mert nem értette, hogyan lehetséges ez. – Hiszen alig billegett a zátonyon.

Többen is ránéztek egyszerre. Nem éppen egyszerre. Nem éppen barátságosan.

– Még jó – mondta epésen Buzgó Mócsing -, hogy nem felejtettetek el egy hajózási szaktanácsadót hozni! Mert azt nélkülöztük a legjobban.

– Egyáltalán – szólt a Főorvos Csont Mukihoz -, minek járatod te bele a pofádat mindenbe? Már te is vagy valaki?

– Jó, jó, csak folytasd! – szólt a Rézgróf.

Közben kireggeledett, és forrón érkezett a nap az amúgy is elcsigázott emberek kínzására.

– Tehát – magyarázta a Főorvos, és levette a zubbonyát – a mi hajónk (mit tesz Isten!) egész tűrhető helyen futott zátonyra. Természetesen azonnal ellátogattunk a turistákhoz, hogy kell-e segíteni? Ott sem esett baja embernek. Azután telt az idő. Vártuk, hogy felkutassanak. Ezek a pasasok, köztük öreg tudós is egynéhány, nem sokat érnek ilyen helyen. A sziget belsejét kutatták kalapácsokkal, és a hajón volt nekik a vízcsináló izé…

– Desztillátor – alkalmazta Csont Muki az imént ellesett szakkifejezést. – A tengerből vizet készít elpártolás útján…

Ismét vesztére szólt. Holdvilág Charley, aki éppen fegyverét tisztította, rosszindulatú pillantást vetett feléje:

– Nálad nem lehet bírni a sok pofázást. Mióta lettél te szakértő? Mindent megfigyelsz, mint valami főfelügyelő.

– És nem sok jövő vár arra főfelügyelőre, aki velünk egy magános zátonyon találkozik! – dünnyögte hozzá Buzgó Mócsing. Csont Muki nem tudta, miért utálják őt egyszerre úgy a barátai, hát mentegetődzni próbált.

– Én csak azért mondtam, hogy a cirkáló úgy feküdt a fövenyen…

– Hát ide figyelj! – szólt a halálfejű, kétméteres Holdvilág Charley, és ráemelte a puskatusát. – Hogy a cirkáló hogy fekszik a fövenyen, azt lehet, hogy te jobban tudott nálunk. De, hogy te hogy fogsz feküdni itt a fövenyen, ha tovább pofázol, és beléd mászok a puskatussal, az nem kétséges.

Csont Muki erre elővette a kését, a Rézgróf félrecsapta Holdvilág Charley kezéből a lendülő puskatust, Fülig Jimmy pedig szívének minden idegességével szintén közbelépett a béke érdekében és úgy kapta szájon Csont Mukit, hogy a távoli bokrok közé szédült, és így végre megnyugodtak a kedélyek, mert a Radzeer valamennyi embere ezt a pofont érezte nyugtalankodni a tenyerében.

Mondják, hogy Csont Muki még ma is sokat tűnődik azon, hogy miért kapta jóakaratú fiú létére ama hihetetlen nagy pofont, de senki sem magyarázza meg neki, mert a Radzeer ügyét a zátonnyal szépen befedte az idő, mint annyi más ügyet e marcona emberek múltjából.

– Na, mesélj tovább! – mondta a Rézgróf, miután a banditák tábora felé vetett egy pillantást. Reggel volt, a nap melegen tűzött. Azok nem mozdultak torlaszaik mögül. Mért harcoljanak? A szárazság kezükbe hullatja kockázat nélkül a vízhiányban megérő gyümölcsöt: a hajótörötteket.

– Hát aztán úgy volt – folytatta a Főorvos -, hogy a turisták közül sokan belázasodtak, mert hiába csináltak pallót, a mocsár csak belepte egyik napról a másikra, és nekik a hajóról a szigetre meg vissza ezen a ronda dágványon kellett nap mint nap, oda-vissza mászkálni. Így aztán nagy részük beköltözött ebbe a barlangba, a desztillátort áthooztuk a mi hajónkra, mert ez (mit tesz Isten!) szárazabb, a parthoz közelibb zátonyra futott, és innen hordták a legények az elpártolás útján – és mellékesen megvetően odabökött Csont Muki felé: – tehát semmi esetre sem átpártolás útján készült ivóvizet. De már annyian betegek voltak, hogy kényszerültek bennünket is munkába fogni.

– Miféle munkába? – kérdezte Fülig Jimmy.

– Hát eztet meg kell őrizni, mint hadititkot. Nem első eset, hogy a Titokzatos Szolgálat használ bennünket. Itten a szigeten valami festő rájött, hogy az a bizonyos mangánérc lehetséges. Amint említettem már, az valami technikai nyersanyagdolog, mint az olajforrás, vagy teszem a guanó. Kell a fegyverezéshez. És ezek a turisták nem is turisták, hanem Titokzatos Szolgák, és annyian belázasodtak, hogy muszáj volt nekik megbízni bennünk, és elmagyarázták, hogy miféle kőben lehetséges mangánérc. Így mi is csákányoztunk meg ástunk, ahogy begyakoroltuk néhányan a régi sumbavai szép napokban, mert ezt a fegyencipartelepen foglalkoztatásnak nevezik.

– És hányan mondják – dünnyögte gúnyosan Buzgó Mócsing – hogy a rovott múlt állami szolgálatban hátrányos előélet. Sokra mentek volna velünk a sumbavai rutin nélkül.

– Kuss! – intette társát a Rézgróf. – Annyifelé beszéltek, hogy nem érti az ember. Szóval segítettetek mangánércet kutatni?

– Itten csákányoztunk meg kerestük. Azután következett a rajtaütés! Az André de Rémieux-n már nem volt senki, de nálunk régi jó szokás, hogy ilyen környezetben őrség van a toronyban mindig. Így aztán nem ért egész készületlenül Sárkány Huang csirkefogóinak érkezése. Az első rohamot, amikor még arra számítottak, hogy meglepetéssel könnyű munkájuk lesz, úgy visszapofoztuk, hogy csomó szélhámos holta napjáig megemlegeti, ha ez a dátum nem volna már túlhaladott álláspont náluk. Így aztán éjszakára visszavonultak. De hát tudtuk jól, hogy ha kireggeledik, akkor majd bekerítenek, és okosabban támadnak kétfelől. Továbbá igen sokan vannak, nem volt mit tenni: éjszaka leszereltük a gépfegyvereket, meg elvittük a hajóról, amit lehetett. Szóval szépen, lassan, óvatosan a Radzeerről, mert (mit tesz Isten!) előnyösen állt a zátonyon, mi is visszavonultunk ide a barlangba. A sziklában legalább nem kaphattak hátba bennünket. A vízzel sem volt eleinte gondunk, mert naphosszat esett. De hát, úgy látszik, beáll a szárazság évszaka.

A Főorvos kifulladt. Rekkenő hőség lett lassanként: Holdvilág Charley, aki szokása szerint szempusztító alapossággal olajozta és tisztogatta fegyverét, befejezte az eléggé egyszerű történetet bajba jutott expedíciójukról.

– Persze megszimatolták a kutyák, hogy mi történt, és ahogy látjátok, körülfogtak bennünket, és megindult a halálos verseny. Előbb lesz-e itt egy kutató expedíció, vagy előbb köszönt be a száraz évszak, és kipörköl bennünket a barlangból?

A Rézgróf most a homlokára csapott:

– Szent Isten! Hiszen nekünk volt…

– Micsoda?

– A kulacsok!…

Csont Muki és Fülig Jimmy egyszerre kiáltottak fel.

Ugyanis néhány kulacs vizet ők lehoztak a hajóról a bőrzsákban, de az úton elhagyták. És ömlik a víz róluk, nyelvük, torkuk szikkadt, mint a tapló. Még csüggedtebben ültek ott kövek között, a sima, égő lávasziklán.

– Most nem csinálhatunk semmit! – szólt Holdvilág Charley, és rekedten zörgött a hang száraz gégéjében. – Talán este valamelyikünk átosonhat, hogy vizet szerezzen…

Kifulladt.

Gyilkos hőség feszítette a levegőt. Most visszatért Dorian, egy százados, akit hirtelen “nyugdíjaztak”, hogy a mangánérckutatásban részt vehessen. A barlangban járt, ahol a tehetetleneket hagyták az utolsó vízadaggal.

– Hughes tanár – mondta szomorúan – már nem húzza estig, ha nem jutunk vízhez. Odafenn is elfogyott már az utolsó csepp.

– Sorsot húzunk – ajánlotta a Rézgróf. – Valamelyikünk kioson, hogy az elhagyott bőrzsákot megkeresse. Otthagytuk a nyugati folyópart tisztásán, ahol összetalálkoztunk Tulipánnal.

Az indítvány körülbelül megfelelt itt az etikai felfogásnak. Akik hibáztak valamiben, azok hozzák is helyre. Perdült egy pénzdarab, koppant… A Rézgróf nyert Fülig Jimmy ellen!… A fedélzetmester dobja a pénzdarabot, és (a fregattkapitánynak már ez a sorsa) megint csak veszít. A rekedt Peters rosszindulatúan Csont Mukihoz fordult:

– Ez mindenben egyetemi tanár! Amíg valaki zsebkéssel el nem vágja a tudományát!…

Közben Fülig Jimmy eltűnt. Ügyesen lekúszott a torlasz alá. Az ostromzár félkörén átjutni nehéz. A szikla közelében nem záródik ugyan a félkör, de mindkét oldalon sűrű bozót teszi lehetetlenné, hogy bárki is átjusson észrevétlenül. Ha egyet zörrenne ott valamelyik bokor, úgy sortűzzel árasztanák el a rablók. Nincs itt mit gondolkozni. Ez hazárdjáték. Próba, szerencse.

Vagy szerencsétlenség. Mindegy. A szikla aljánál ott fekszik még a fűben az óriási kalóz teteme. Odacsúszik vigyázva. Most ezt a hatalmas testet centiméterenként a legközelebbi kőkolonc mögé kell húzni, úgy, hogy az éberen figyelő rablók ne vegyenek észre semmit. Az esős évszaktól felvert növényzet elég dús, a mutatvány valahogy sikerül. Fentről észreveszik Jimmy működését és a Rézgróf indítványára heves tűz alá veszik a ellenség torlaszát.

Hadihajóknál bevált. Működ puskaporból. Mert a rekkenő, szellőtlen forróságban nagyon lassan terjed a lőporfüst. Fülig Jimmy bugyogót, egy vérmocskos selyemköpenyt kapkod magára, és széles szalmakalap éppen elég fekszik szanaszét. Na most már nyilvánosan itt is, ott is fedezéket keresve, szökdécsel a rablók barikádja elé. Arcát a széles karimájú kalap szinte egészen eltakarja. A banditák nem lőnek, mert azt hiszik, hogy egy sebesült társuk magához tért és visszakívánkozik. A torlaszról nyomban tüzelnek, de abban biztos lehet, hogy gondosan másfelé céloznak…

…Most mintha a sűrű golyózápor elől akarna szökni, oldalt kanyarodik, a bozótok közé ugrik, a kalózok még szurkolnak is érte. Azután… egy másodperc az egész, átgázolva cserjéken, tüskéken, kiszabadult az ostromgyűrűből. Most gyorsan a tengerpartra siet, és a part mentén igyekszik elérni a táborhelyet. Ott a palmyracsoport… Visszafelé, a Radzeer irányából, ennél a facsoportnál választotta ki a kémlelőhelyet. Körülbelül kiszámítja az elhagyott táborhely irányát, és bevág a sűrűbe. Lehajolva tapogatódzik. Az összeérő fakoronák éjszakai sötétjében kell célt érnie. Néhány perc múlva, különös szerencsével, megtalálja a bőrzsákot. Gyorsan letérdel és…

És hátulról úgy csapják fejbe egy ajtóval, hogy félig kábultan összeroskad, és még hallja, hogy a támadó így kiált:

– Ez aztán az aranyos Sztrovacsek! Menetrend szerint érkezett, mondhatom… Hoppá, galambocskám, csak ne ugrálj!… Annyit kaphatsz a fejedre, amennyit akarsz, ebben én nagy gavallér vagyok…

És mielőtt Fülig Jimmy feltápászkodott volna, Wagner úr, jelzett gavallériáját igazolva, úgy vágta fejbe kétszer az ajtóval, hogy minden elsötétedett előtte, és eszméletlenül fekve maradt…

TIZENHETEDIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

három + 9 =