A megkerült cirkáló

– Ha most a követségre megyünk, ez a tisztviselő azt mondja majd, hogy mégiscsak a Wagnernek jár a pénz.

– Hát nem megyünk. Felküldsz egy levelet a konzulnak, amelyben kéred, hogy fogadjon bennünket.

– Udvari szokás szerint – magyarázta Fülig Jimmy, rövid uralkodására emlékezve a Boldogságszigeten – úgy szokják a szerklit, hogy a királyi kabin irodájában kérvényeznek előterjesztést kihallást.

– Csak te csináld, amit mondok.

Este… Piszkos Fred és Fülig Jimmy megjelentek a friscói angol konzul lakásán, ahol nyomban bevezették őket egy kis szalonszerű szobába. Két úr várakozott itt rájuk. Fülig Jimmy suhanc korában két évet a haditengerészetnél is eltöltött, és csak azután alakult úgy, hogy az óceán szaga nélkül ne élhessen többé. Ezért nyomban megismerte az egyik jelenlévőben Anderson ellentengernagyot. A másik Haynes konzul volt. A követ nem kérdezte, hogy melyik a kettő közül Piszkos Fred. Aki nem vak, az láthatta.

– Csakhogy megvan, Mr. Kapitány! – mondta őszinte örömmel.

Az ellentengernagy, ezt tán csak ők ketten tudták a világon, valamikor együtt volt kadett Piszkos Freddel őfelsége Prince of Buckingham csatahajóján. Azt beszélték, hogy a Kapitány valami homályos, teljes egészében soha fel nem derített családi tragédiája miatt bolyongott el annak idején, korvettkapitányi egyenruháját és úribb életét levetve. Azóta egyszer-másszor, hivatalos úton nem szorgalmazható esetekben, ahol a Titkos Szolgálat is tanácstalan volt, Piszkos Fredet a világ valamelyik távoli zugából felhajszolták, hogy egyedülálló tapasztalatait és különösen csavaros észjárását igénybe vegyék.

Ez általában nem ment simán.

Az embergyűlölő, magános tengeri farkas sehogy sem állt volna kötélnek, ha Anderson nem hívatja. Volt szíve az öregnek? Lehet…

Annyi bizonyos, hogy az ellentengernagy rávette, hogy vállalkozzék.

Andersonnal egykor, mint fiatal tisztek, közösen vettek részt a vállalkozásban, amikor az egyiptomiak ellen a Prince Of Buckingham csatahajó egy száz főből álló tengerészcsapatot partra tett, és ezek a sivatagon keresztül hátba kapták a lázadókat.

…Ki tudja? Annyi tény, hogy Anderson kérésére már vagy kétszer elvégzett valami nehéz megbízást. Segített abban, hogy távoli szigetvadonokban bujkáló fegyvercsempészeket ártalmatlanná tegyenek, vagy ellenséges indulatú törzsfőket felkeresett emberevői között, és tárgyalt velük arról, hogy ne gyilkoljanak le angol települőket.

Különös, hogy a végletekig fukar, kapzsi ember egy-egy ilyen megbízás teljesítése után eltűnt, és sehogyan sem lehetett ráakadni, hogy jutalmát átvegye.

– Isten hozta, Fred! – köszöntötte az admirális, és vállára tette a kezét. Az öreg mormogott valamit, és zsebre gyűrte a sapkáját. Fülig Jimmy, akit a királyi miliőben való tartózkodás (mint ő mondotta) elég közvetlenné tett jobb emberek társaságában, bal szeméhez emelte a nyeles monoklit, és mélyen meghajolt.

– Ez itten – mutatta be a Kapitány – Fülig Jimmy a világ egyik legjobb matróza.

A fregattfőhadnagy elpirult a dicséretre. Úgy látszik, mégis szorult valami emberség ebbe e kutyába, és rokonszenvezik vele. Az ötven font most már biztos.

– Őszintén szólva, nem értesülést akarunk magától – mondta Haynes követ a Kapitánynak -, hanem a szolgálatát akarjuk igénybe venni.

– Ez a fiatalember értesített, hogy keresnek, tehát neki jár a jutalom – szólt a Kapitány -, szeretném, ha a száz fontot buzgóságáért magam adhatnám át.

– Tessék, már előkészítettem – mosolygott Haynes, és kiszámolta dollárban az összeget, Fülig Jimmy kissé meglepődött, amikor az öreg biztató mosollyal bólintott feléje, de zsebre tette a pénzt.

– Ez a tied, Jimmy, mert ügyes voltál – és leült, mert az ellentengernagy egy mozdulattal hellyel kínálta őket. – Kíváncsi vagyok, hogy miért kerestek?

– Hallott maga az André de Rémieux nevű hajóról?

– Kétkéményes, tizenötezer tonnás gőzös, tizenhét év előtt keresztelték Cherbourgban. Azóta csak egyszer szorult javításra, a penangi Mael-özön után. Batáviában szárazdokkba került. Legutóbb kirándulókkal az Incognita Archipelre indult és eltűnt. A Blount-Fok magasságából adta az utolsó rádiójelzést.

– Maga minden tud, Fred – mondta megelégedetten az ellentengernagy -, azt is sejti tán, hogy mi történhetett a gőzössel?

Fülig Jimmy idegesen az öregre nézett, de ez csodálkozva vállat vont:

– Tudja ezt valaki ezen a világon, hogy a Blount-fokon túl mi minden lehetséges egy eltűnt hajóval? Egyáltalán mit keres arra okos ember gőzössel? A Marquesas-csoport után csak korall- és atollzátony meg újra atoll- és korallsziget van a Déli-sarkig.

– Tudjuk, tudjuk! – bólogatott Anderson. – Sajnos néhány gazdag és előkelő ember, fogadásból odahajózott. Robinsonok akartak lenni. Elhatározták, hogy egy évet töltenek az Incognita Archipelen. Valami bolondos festő érkezett onnan, és azt mesélte, hogy valóságos paradicsom az a sziget.

– Vészjelet nem fogtak fel?

– Nem. A Blount-fok magasságából érkezett az utolsó leadás, hogy nincs semmi baj. A bolondos Robinson Crusoe-k derült időben közeledtek a célhoz. Több hír nem jött felőlük. Csak utóbb derült ki, hogy a biztosítótársaság megbízásából a Radzeer követte őket. Az a furcsa, hogy a Radzeer is néhány fokkal a Cape Blounton túl adta az utolsó életjelt, azután elnémult a rádiója. Mindkét hajónak nyoma veszett. Magára vár a feladat, Fred… hogy hírt hozzon róluk.

– Sajnálom, Sir – mondta a Kapitány hidegen és felállt. – Megállapodtam egy bálnavadásszal. Jövő héten indulunk a Portola-szigetek tájára. Állítólag arrafelé csodálatos tömegben nyüzsögnek idén a cetek.

– Miért nem vállalja, hogy a Radzeer és a Robinsonok után kutasson?

– Mert nincs kizárva, hogy megtalálnám, és azt szeretném elkerülni – felelte zordonan. Fülig Jimmy szégyellte magát az urak előtt, hogy így beszél ez a zsugori szívű, vén sátán. Az admirális rosszkedvűen jegyezte meg:

– Azt hittem, hogy régi barátai vezették a hajót.

– Tévedés, Sir! Mindig csak bajom volt velük, és gyanúsítottak. Ellenszenves fráterek. Egyetlen csomónyi sós vizet is kár felkavarni az ilyenekért…

És úgy megriszálta a nadrágját, hogy ismét hónaljig süppedt bele.

– Hát sajnálom… – szólt a konzul. – Legalább van valami véleménye az ügyről?

– Miféle vélemény lehetséges itt?… Át kell hajózni kilenc és fél fokkal keletre a Cape Blounton, és ott jól körülnézni az árbockosárból. Ha egyik gőzös sincs a láthatáron, akkor ezer év múltán sem tudhatják, hogy mi lett a hajókkal. A Zöld Pofa eddig még nem árulta el, hogy milyen mélyre viszi le a déltengeri óceánjárókat, ha idegesíti némelyik.

„ Ez egy nagy kutya – gondolta Fülig Jimmy -, de úgy beszél, hogy minden szava szentírás!” Az admirális kutatva nézett Piszkod Fred hideg, közönyös arcába. Megvillant feléje a két apró szem? Vagy csak úgy tűnt a csillár rásugárzó fényében?

– Hát… nem erőltetem, Fred…

– Ha rám hallgat, Sir, akkor ezt a tengerészt, aki idehozott, megbízza helyettem. Tudom, kit ajánlok. Olyan ember, hogy egy csónakkal meg egy szál ágvitorlával a sarkvidékre is elmegy, oda-vissza.

Fülig Jimmy lángvörös lett. Mégse olyan nagy kutya ez, mint amilyennek hitte!

Az admirális szeretett volna a Kapitány arca mögé belátni a pillantásával. De ez nyugodtan és keményen nézett rá. Anderson a követ felé fordult:

– Ha nélkülözni is kell a Kapitány szolgálatát; tanácsait elfogadjuk. – És Fülig Jimmyhez lépett. – Keressen fel holnap délelőtt a Waldorf Astoriában. Minden eszköz rendelkezésére áll az expedícióhoz. A biztosítótársaság ötvenezer dollár jutalmat tűzött ki annak, aki biztos értesülést szerez az eltűntekről. Ezenfelül számíthat magas helyről, külön jutalomra…

Fülig Jimmy valósággal megdicsőült agyonlegyezett hiúságában. Tehát nyeles monokliját szeméhez emelte újból, és mélyen meghajolt. Közben eszébe jutott király korából egy Napóleon néven közismert néhai kollégájának feljegyzett mondása, és így szólt:

– Kérem… vassal és kenyérrel Kínáig is elhatolok.

– Ne hencegjél, Jimmy – intette le a Kapitány -, mert Kínába te már elhatoltál nemegyszer, egyetlen darab kenyér és vas nélkül is.

Ezzel véget ért a kihallgatás, az admirális kezet fogott a Kapitánnyal:

– Ha mégis meggondolja, Fred…

A Kapitány megvetően mondta:

– Én már csak bálnák után megyek. Némely embernél rendesebb állatok. És főként hasznosabbak. Semmi közöm mindenféle alakokhoz, akik csak gyanúsítottak, és hálátlanok voltak…

Amikor az utcára értek, Fülig Jimmy őszintén hálával mondta:

– Köszönöm, Freddy bátyám… és most adja ide az ötven fontot.

– Te kódis! Mikor járt neked ötven font?… Vagy talán az én bőrömön akarsz meggazdagodni? Nem elég, hogy ötvenezer dollárt kerestem neked? Igazán könnyű hozzájutni.

– Azt ígérte – mondta dühösen -, hogy a pénz felét…

– Rendben van. Majd ha visszatértél, és ideadod az ötvenezer dollár felét, akkor megkapod tőlem az ötven fontot. És elég volt belőled, eredj a fenébe, amíg jókedvemben találsz.

Szólt, zsebre vágta a kezeit, sarkon fordult, és vissza se nézett a fregattfőhadnagyra, elkacsázott a kikötő felé…

HETEDIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

kettő + 8 =