Nagyságos
Samtantónió Őfelsége Uralóherceg úrnak
Bolontsáksziget.
Félemelet, Királyi Vár, balra
Tekintetes Kiráj ur!
Vettem folyó hó valamelyik napján töltőtollamat és felszentelésül, kollégális udvarságból elsősorban levelezek, ugymint: Felséknek, tisztelt trónutódjának, a kirájné őnacságának és kellemes, császári öreganyjának. Mer monta legmagasabb anzix lapján Felsék, hogy k. soraimat mindék szívesen veszi. Esz nagy leköltekeszés nekem, mer Maga Felsék mégis csak egy kiráj, ami igen magasálásu urnak számit.
No és van uj közlésbe való.
Mer, mostan megint rólam hallgatja majd a rádiót a világ szeme. Felsék régen elárulta, hogy tudja mi az uri köteleség és nem köpött még el semmit, ezért esztet a szélhámosságot is megirom. Ugy volt, hogy csipősérülésem miatt, rövid időt uszva kellett töltenem a Szunda csoport néhány kies szigete között. (Nagyon veszéjes hajózási rész, csupa zátony és ráadásul mindenkire rálőnek a vámőrök.)
Mikor felépülésem befejeződött, Friszkóba mentem. Itten találkoztam Tüskés nevü Vanek barátommal. És vele volt a Buszkó Mócsink, régi meg hitt tettestársunk is. Örültek nekem, mer akárkit nem vesznek a Radzeerre. Nemcsak jó matróz szükséges oda, hanem üzletileg is kipróbált cinkos kell, hogy legyen. Tehát én is elszerződtem közéjük. Nekik szerződött utjuk volt az Ingobnito Arhipelre.
Erről tudatom, de Isten őrisz, hogy ezt a tényállást főfelügyelő és fogalmazó ismerőseivel közölni szíveskedjék. Ugyanis a Radzeer azóta mindenestől elveszett, vagy ahogy a közmondás van: Hegyén-hátán eltűnt! És a másik hajó is, az André Demiő nevü. És senki sem tudja, hogyan csak mi. Felsék lesz a titok egyetlen élő fültanuja, levelemből. Mer itt egy olyan csoda és ezzel detto olyan szélhámossák társult egybe, véletlenből kifolyóan, hogy mék soha nem volt, mióta a föld áll. Pedig esz régen forog a zűrben.
Ott keszdődött, hogy a Derémitő turistahajó utasait nem szabadott lebiztosítani baleset ellen, mer titkolni akarták az utat. Deja hajó tulajdonosa, esz a fukar pasas, méksem nem állhatta, hoty titokba ne biztosiccsa őket és így a biztosító, követésre szerződteté a Radzeert. Tehát az lett a feltétel, hoty titokban halkan kövessük asz André Derémitőt és a rajta lévő turistákat. Eszek a turisták csupa lort, márki, részvényes, gyárigaszgató meg egyéb mágnás, belevették a fejükbe hogy utánszanak egy bizonyos kruzoét, aki etyedül lakott egy puszta regényben. Tejjesen magános szigeten és minden nélkül, csak szolgája volt és teljes felszerelése. Aszt mondják, hogy Rótbizony Kruzoernek hitták. A szolgáját meg “Szombaton” nevü bennszülötnek. Beteg emberek lehettek, mert ha valakinek annyi pénce van hoty berendsszen egy egész puszta szigetet és az illető nem Miámiban strandol, vagy nem megy Lózan-Cseleszbe, filmsztárokkal hetyegni, akkor az egy nagy ló, tehát jobb, ha megvizsgáztatja magát 1 orvossal.
Dehát a turista népség ilyen.
Eccer felmásznak a hegyi jéghez, a gelcserek köszé, aztán tevére ülnek és maláriások lesznek, mert nekik látni kell, hogy a piramidonokban eltemetkezve hogy fekszenek mumiásan dobozolva a valódi egyiptomiak. Ezek a kiráji kollégájink, faragó néven uralkodtak. (A sirnak használt, piramidon nevü hegyes tabletták a sivatagban találhatók, ásatás révén.) Hát esz is igy volt, hogy a sok turista elment a Derémit Andriőn, Rótbizonynak, de nemcsak egy “Szombaton” nevü szolgával, hanem annyi kiszolgáló pasassal, hogy asz egész kalendárijumról neveszhették őket. Hétfőtől Boldok Ujévik. És vittek minden közszükséglő cikket, hogy majd egy évet töltenek az elhagyott szigeten. Arrafelé rém veszélyes, mer ott van a korál, meg az atol hazája. Babonás matrószok szerint, a korál mek az atol állandóan növekszik és kőből való fijajiban elágasz a viz alatt. Állítólag ettől van, hogy sokszor nem talál asz ember ety szigetet, mert esz köszben a viz alá konyult. És talál ujat, mely felkonyul a vizből hirtelen.
Az Ingombnita Arcipel is ilyen atol zátonnyal körülvett földsziget.
Hogy a tárgyba térjek, ahogy a biztosító rendelte a hajókövetést, a Radzeer egy napi távolból osont a Rémitő André De mögött, hogy a másik utasok ne sejtcsék célunkat. Amilyen tengerészek voltunk, olyan lett az osonás, hoty még a biztositó társaság sem sejté céljainkat. Esz az igaszi jó kiszolgálás. Mer mi gondolkosztunk, hoty nem lehetne e itten más üszlet is?
Mikor pár fokkal elhagyta a turista hajó Kap Blumtot, akkor történt a világcsoda! Éppen a láthatárról felfedesztük ugy hoty a Főorvos egy messzecsőbe látott. Aztán elejté a távnézőt… Mint aki hüje let… Végül is igy kiáltott a hajóhid csövébe: “Stop! Féljobb!… Ilyet az öregapám se látott! Teljes gőz!”
És neki volt igaza a kommandirozással! Mer lehetett a tisztes felmenő, rabló öregapja olyan világotjárt, mint a Rótbizony Kruzer, ijet akkor se pipált mék! Felséged is ugy meresztette volna a szemét, mint ety lekmagasabb sült hal.
Mer mi volt a látás? Álomnak is rossz!
Esz a hüje Rótbizony hajó, ott állt a távolba egy több mérföldes sziget közepén. De kellősen!
Mintenki aszt hitte, hogy megbolondult és káprész a szeme.
Felsék tudja, hoty én nem vagyok babonás és fütyülök a varáslatra, mer Limában asz inkák főpapja adott egy amuletet ilyesmi ellen. De én is keresztet veték.
Öreg tengeri farkasok tanácstalanul nésztük ezt a messzisékből. Ety füstölgő hajót l nagy darab szárazföld közepébe. Éjszaka hoty a gőzös ne lásson, lesötétitve mekközeltük a szigetet. Asz Inkokinto Arcipel volt, ahova készültek asz undok turisták. A hajó ety szigetből kinyujtott földnyelv közepén vesztegetett, baloldalára kisé dőlten, félig sárba.
És ekkor megoldódott a titok!
Ety marha eset ami egyszer ötezer évbe lehetséges. Látszott hoty a földnyelf olyan hatalmas vizinövényekkel van tele mit mohának és maszatnak neveznek, még nyüzsgött rajta mindenféle lény, sikló, pilop, söt tinta hal is. Tehát nemrék mék tengerfenék volt! És furcsa, keskeny, rózsaszines, fonott sziklából állt az egész! Ez az az, élve képszödő, atolkőzés, ami a viz alat fejleszti magát. Hát mit tetszik gondolni, felsékes fejében, hoty mi történt?
A sziget felé már lassított az Andrémitő De és egyszercsak esz a zátony, pontosan amikor felette volt a hajó, kiemelkedett a viszből!
Esz asz atolos zátony, a part folytatása volt, a visz alatt! A hajó eccercsak látta hoty átképeszték vonattá, met egy friss félsziket közepén halad! Erre persze oldalt konyula, orrát iszapba furá, de mert aliggőzzel ment, mégse nem borult fel.
Hát nem csoda?
Hoty ilyen buta szerncséje legyen 1 hajónak, a zátonnyal? Hoty pont akkor menjen el fölöte, amikor esz alatta följön?
Este volt és a távoli holdban ők jóllátszottak, de mi nem.
Sürgős segitsék nekik nem kellett, mer szárazföldön nem merül el a hajó. Mi tehát kesztük az üzleti oldalról nészni a világcsodát.
– Esz csupa naty ur – mondta a Főorvos – és gyönyörü a válcságdij, ha elrabolják őket.
– Mi nem rabolhattyuk el – lihetge a Dagadt Peters – mert nálunk biztosí tották őket ellenünk. És rabló ide, rabló oda, vagy van becsület vagy nincs!
Soká gondolóztunk. A Buszkó Mócsing cvikker nevü drótszemével uty pislogott (de felette nészve), mintha főszne valamit asz agyában. És abban asz agyban a fekete széles nemezkalap, mek a hosszu kilógós ősz hajzat alatt, a bibircsókos ronda arc, sok agyvetőt takar.
Vártuk, hoty mit tervel.
– Dehát – mongya asztán és rettenetesen nagy orra moszog, mint amikor üszletet szimatol – mi volna, ha mi is szátonyra szaladtunk volna? Esz ikaszán lehetős ilyen balszerencsés szátonynál! És nem lehet tiszteségellenesnek venni. Igen a tenger: veszélyes és minden hajó utja rögös rajta.
– Ne csavard itten a szót! – mondja a Holtvilág Csárli. – Köpt ki amit gondolsz!
– Eccerü – montja a Mócsink. – Nagy díj lesz kitűszve a két hajóra. És mi majt mektaláljuk saját makunkat. Valaki visszamety keresőnek.
– De mi nemszalattunk zátonyra – szóla búsan a Tüskés Vanek, kivel Felsék annó dettóban, mekhitt hirigelést végzett.
– Hát ha odaengettek a kormányhoz – mondta esz a Buszkó Mócsink – én úty szátonyra futok, véletlenül, hoty még csak nem is ilyen hűjén állunk ott hajóval mint eszek. De előbb még jön itt a Fülig Jimmy (esz én vagyok) őtet utolsó nap vettük fel, tehát senkise tuggya, hogy a hajón van. Hát előbb most visszafortulunk, letesszük őt Markeszasznál és viszajövünk ide. Ha most nem figyelünk jól, hát szátonyra futunk. És minek mindig figyelni? Azután ha sok dij lesz kitűszve, Fülig Jimmy értünk jön és mektalál.
Ez a terv általános helyeslés közepetével találkoszott.
Kész volt a mekbeszélési eredmény. Engem a Radzeer Markeszasz sziget közelébe visz. Ott csónakon partra megyek, gőzössel Tahitiba jutok és innen Friszkóba. A Radzeer köszben lábujjhegyen visszaoson és éjszaka ügyesen zátonyra fut, a föltnyelven, mit a sziget hirtelen kinyujtja.
A Derémi Anditő gőzös rádiója kilett az ütközésbe, hát a Radzeer sem adott jelt az életről. És elhatározták, hogyha menetrend szerint beáll a hajónk a zátonyra, ők is megrongálják a cirkáló rádióját. Majt egy fatörzset a tornyának döntenek, mintha esz is a katasztrófa kövezménye lenne.
Minden ugy sikerült, ahogy a terv volt. De Oaklandban a sors különös kegyetlensége követkesztében összehozott 1. bizonyos róla elneveszett Piszok Manfréd nevü Kapitánnyal, akit már említék – ugy hiszem régebb keltezésből.
Mer esz mindég kavarja!
Először elhatároszám, hogy lovagias ügyünket bicskászás utjára terelem, de utóbb mégse tetem. Örek egyén, hát éljen. Felsék tuggya puha szivemet. De mit tesz a véletlen! A róla elnevezett Kapitány éppen megbizást kapott az angol konzulság igazgatójától, hoty vezessen zekszdediciót a szerencsétlenül jártak ellen. De ő aszt mondta, hogy ha elvitte cimborájit, a Radzeerrel, az ördög, hát kár lenne megtalálni őket. (Esz nem éppen felebaráti mondás, de ő ikaszán nem felebarát, hanem egész barátságtalan.)
Igy asztán én lettem alkalmaszva. De esz a Piszok Alfréd, ugy kavarta, hoty kénytelen voltam ety kékszakállu illetővel társulni. Csak igy lehetett enyém a Vakapád. (Felsék esz olyan mekszólitás, hogy nem veheti sértésszámba eszt a szót, amej különben is, nem viláktalan atyát jelent, hanem hajót.)
Demilyen remeket!
Erre még kisül hogy nem csak esz a kékszakállu lesz társam az eszpejicióba, hanem még valaki.
Nemszeretek ilyen link embereket belevonni rendes szélhámossákba, de esztet muszáj mert kell a Vakatyád.
Az ügy további fejelményeit is új töltőtolammal kelteszem majd, Markaszászból és fokadja Felséked is viszonozva, kecses uralói megemlékezésemet hüségéért. Maradtam sajátulag is kelt most lent,
viszontí rásra
Don Fülig di St. James s. k.
U. i. Nem tudom hoty hallot-e kirájúr, a Kékszalálluról? Nagyon ismert pasas és ha értekeli őróla külön irok. Csak arra ismétlően kérem, hoty az ügyről diszkréciós urisággal megnémuljon Felsék.
Fülig fenti.
KILENCEDIK fejezet—>>>