Miért ijedt meg Wagner úr Fülig Jimmytől? Mert az alvilág beavatottjai, akik közé a pofonsztár is tartozott, jól tudják, hogy Piszkos Fred, amikor éppen Friscóban tartózkodik, Wagner úrnál húzza meg magát.
És mi baja volt a pofonok koronázatlan fejedelmének a Kapitánnyal?
Ez az éles ellentét szintén közbeszéd tárgya volt a kikötőben. Néhány nevezetes alvilági vállalkozás közben úgy adódott, hogy Fülig Jimmy már szépen kikaparta a tűzből a gesztenyét, amikor egyszer csak megjelent a Kapitány, és anélkül hogy körmeit a parázshoz értetné, magához kaparintotta Fülig Jimmy fáradságának kétes de jól megérdemelt gyümölcseit. Általában úgy, hogy Fülig Jimmy végül még valami slamasztikába is keveredett. Azt is beszélték, hogy egy homályos, régtől datálódó lovagias ügy van közöttük. Fülig Jimmy állítólag egy ládában fogva tartotta huszonnégy óráig a Kapitányt, más alkalommal, a kapitány, életének egy fontos szereplése helyett, a karanténba juttatta Fülig Jimmyt. Így mérgesedett az ügy lassanként odáig, hogy most már Fülig Jimmy, ahol csak megfordult, a Kapitány után érdeklődött, mert szerinte sürgős leszúrnivalójuk van egymással. Oaklandban tehát először is Wagner urat kereste, hogy a Kékszakállú nyomán megtalálja ellenfelét.
Fülig Jimmy ugyanis már két napja tudta egy csempész ismerősétől, hogy Piszkos Fred Friscóban van. Viszont azt is tudnia kellett, hogy aki a Kapitány nyomára vezeti az angol követséget, az száz fontot kap.
Önként vetődhet fel a kérdés az olvasóban, hogy miért nem jelentkezett Fülig Jimmy ezen száz font jutalomért az angol követségen, hiszen tudta biztosan a nyomra vezető utat, Wagner úr lakását. Nem ismerte ugyan a Kékszakállú állandó tartózkodási helyének közelebbi címét, de nyomravezető a fontos cím tudta nélkül is lehetett volna. Beköpésnek nem számítana, mert a Kapitányt épp hogy “üzletileg” körözik szabad eltávozásának biztosításával. De végül úgysem lett volna nyomravezető, mert ezzel a nyommal a követség nem ért volna semmit. Ugyanis Wagner úr friscói lakását összesen ha négy ember ismeri ezen a világon, és Fülig Jimmy, ezt talán mondanom sem kell, nem tartozott a négy ember közé.
Azután az alvilág kiváltságos tagjai semmiféle jutalomért nem szeretnek hivatalos helyen megjelenni. Tapasztalt egyének babonája, hogy a hivatalokban való császkálás ritkán vezet jóra.
Fülig Jimmy többféle szomorú tapasztalattal is bírt a rév- és más kapitányságokon. A pénz nagy dolog, és nem okos, ha valaki túlságosan firtatja az eredetét, de ennek is van határa. A fregattfőhadnagy, mint hírhedt csempész, nemigen félt a határok átlépésétől, de hivatali helyiségek küszöbe mégis ama határ volt számára, melyet önszántából ritkán lépett át. Ezért nem jelentkezett régi értesülésével mint nyomravezető az angol követségen, és ezért kiáltotta Wagner úr, hogy “fussunk!”, mielőtt hasra esett. És ugyancsak ezért nem csodálkozott, amikor egy csavarszorítóra emlékeztető markolás tapadt a nyakára, és úgy talpra segítette, hogy moccanni sem bírt.
– No nézd csak! – hebegte torzult, de udvarias arckifejezéssel. – Az én kedves sztrovacsek barátom!… Köszönöm, hogy felsegítettél, és most porolj le. – Mivel nem kapott választ, és a csavarszorító sem lazult, még nyájasabb mosollyal rikoltotta: – Nincs nálad egy szivar véletlenül? Ki tudja, mióta nem dohányoztam!…
Fülig Jimmy különlegesen festői, általánosan ismert fregattfőhadnagyi egyenruhájában volt (A rangot és az egyenruhát ő maga kreálta.)
Az egyenruha így festett: elsősorban két pompás és fényes bőr lábszárvédő, fején az Államok önkéntes mentőinek ellenzős, fehér sapkája, és egy aranygombos flanelkabát! (Aki nem tudta, hogy az öltözék fregattfőhadnagyi uniformis, az megesküdött volna, hogy házikabátot lát.) No és a főúri, elsőrangúan dekoratív, nyeles monokli. Ilyen néven viselte ama kerékpáráttételről függő, orvosi nagyítót, amit különösen a szivárványhártya megvizsgálására használnak. Fülig Jimmy a műszert valamelyik szeméhez emelte időnként, amikor úgy vélte, hogy reprezentálnia kell.
– Piszkos zsebmetsző! – kiáltotta foglyának köszönés helyett. – Engem ne próbálj becsapni, mert szilánkokra pofozlak.
– Te mindig ezekkel a szilánkokkal jössz – idegeskedett Wagner úr. – Miért kérdezed ötödször, hogy hol az a Piszkos Fred? Hát én őrzője vagyok annak a sztrovacseknek?!
– Ugye tudod, miről van szó?! Mert nem is kérdeztelek meg! Ne félj, nem ölöm meg azt a disznót! Én csak megfizetek neki a karanténért, aki mindene van!
– Hát jó! Várj itt, mindjárt küldöm! – és máris indult volna, ha kilengéséből nem rángatja vissza a vasmarok. – Na!… Te mindig rángatsz!
– Most ide figyelj! Én kitöltöm rajtad az elszámolást, ha nem vezetsz azonnal a rejtekhelyedre! Tudom, hogy a friscói vasúti híd felé van.
– Köszönöm, sztrovacsek! Onnan már hazatalálok!… Egy órája töröm a fejemet… Te, ne rángass!
Gurgulázásba fulladt a hangja, mert Fülig Jimmy kegyetlenül megrázta. Közben az ifjú rabló magához tért, de nem mozdult, mert azt hitte, hogy Fülig Jimmynél egy hatalmas vasdorong van, amivel az arcába ütött. (A fiatalember másnap elhajózott Indokínába, új életet kezdett, és a tisztesség útjára tért. Sok az egy embernek, Wagner úrral és Fülig Jimmyvel találkozni egyazon éjszakán.)
A fregattfőhadnagy fogcsikorgatva tűnődött, hogy mit kezdjen Wagner úrral. Ez közben elaludt, a szorongató marok támaszára függeszkedő testsúllyal. Amikor újra megrázták, nagyot horkant és felriadt:
– Szent Isten! Hány óra van?! – kiáltotta, mintha valaha is dolga lett volna az életben, mintha valaha is elkéshetett volna valahonnan.
– Ide figyelj! Én téged száz fonthoz juttatlak, ha elvezetsz a Kapitányhoz.
– Könyörgöm, higgyétek el… Nincs annyi pénz, fiam, amit itten mondsz… Az csak tíz font! De különben sincs nálam my old great man of the Piszkos! Higgyél nekem, te sztrovacsek! Hát szoktam én hazudni?
– Csakis!
– Biztos, hogy úgy van, ahogy mondod… De most miért hazudnék, ha olyan kedvesen fogod a nyakamat… Egy barát? Akivel már fegyházban is voltunk együtt! Két bennlakó!
Fülig Jimmy gondolt egyet. Hülyeség volt ráijeszteni az agyafúrt vén martalócra. Ettől ugyan nem csal ki semmit. De majd követi titokban, követi messziről. Elengedte hát a nyakát, és nagyot lódított rajta.
– Ha most nincs itt, majd elkapom máskor! De akkor nem lesz pardon!
Wagner úr gálánsan meghajolt kissé, megigazította virágját, és imbolyogva elindult a sötétben. Egyszerre csak örömmel felkiáltott, mert rálépett a kalapjára.
– No, ez nagy késéssel esett vissza! – énekelte magában, és feltette öreg holmiját. Azután dúdolva, tíz lépés után átlagban három-négy métert csúszva, dombokon át, sikátorokon keresztül, bolyongott hazafelé, és úgy látszott, sejtelme sincs, hogy Fülig Jimmy követi, mint az árnyék.
Így érte el a kikötő túlsó oldalán, a száraz dokkon túl, az Oaklandból San Franciscóba vezető utat. Innen üres telkeken át, bukdácsolva a töltésig jutott. A vasútvonal mentén óvatosan letért, az éjszakai sötétségben, biztonságosabb mezőre.
No most!
A botorkáló alak később, a mezőn keresztül ismét a töltéshez szédelgett egy fordulónál. A kitérő vágányok körül járt. Egy vasúti kút és néhány bódé látszott mindössze, továbbá sok üres teherkocsi vesztegelt a környéken.
Mi az ördög!
Az öreg felkúszott a töltésre. Egy távolabbi, vakvágányra tolt vagon ajtajáról felemelte a reteszt, félrehúzta a tolóajtót és besurrant…
Megvan!
Fülig Jimmy futott! Amikor Wagner úr nyomába ért a teherkocsihoz, óvatosan közeledett… Jó lesz vigyázni… Elővette a zseblámpáját, és körülnézett…
Tehát ebben a rozsdás, kiselejtezett vagonban laknak, ketten a Kapitánnyal. No, csak gyerünk! Most leszámol… Gyorsan félrehúzta az ajtót, és beugrott… A kézilámpája máris körülvillant, mert Piszkos Frednek gyorsan jár a kése…
Mi ez?!
A vagon belseje üres!
Odaugrott a szemközti tolóajtóhoz… A fene! Ez a Wagner egyszerűen kiugrott a kocsi túlsó oldalán, és kívülről elreteszelték!
Hopp! Villámgyorsan megfordult…
Késő! Éles csikorgás hallatszik mögötte, amerről jött…
És becsapódott a vagonajtó! Jól hallatszott, amint ráhullik a retesz.
Fogoly!
– Halló, sztrovacsek barátom!… Minden vagonnak két ajtaja van – rikácsolta kívülről Wagner úr. – Majd sokat kell dörömbölni, ha elunod magad, mert ennek a fülkének mostanában késése van. Öt éve nem indult…
És távolodó, lelkes dalolás hallatszott egy Aida nevű kardalosnőről, aki először becsapta a zöld alsót, azután kijátszotta a vörös felsőt…
NEGYEDIK fejezet—>>>