Fülig Jimmy naplója
I
Akkoriban lejöttem a hajóról, akkor elhatároztam, hogy naplót írok. Ez akkor úgy volt, hogy előzőleg leereszkedőn csevegtem egy utassal, mert akkor már felvettem a sors akaratából nevelő lett halottnak néhai ruháit…
Mindegy. Szóval. A fő, ahogy mondani szokják, a szépirodalom. Mert naplót írni, ez később kiderül, mint egy tettes: az szépirodalom.
Akkor kisült egy nagy marhaság. Mert a sors kifürkészhetetlensége következtében kifolyó halottnak ruháit megfelelőre átalakíttattam egy szabóval, aki utazott a hajón. De arra kise gondolna, hogy a halottnak inge is van. Azt nem renoválták, úgyhogy szűk volt. Ki hitte volna egy ekkora nagy megboldogultról, hogy kis nyaka van ingben? A kis nyaka van ingben? A kis nyak az ingét, az ingének, ingnyakának. Alighogy megfulladtam tőle. Ebből. Ettől.
És még a cipő. Olyan óriási ember, és nem ment rám. Rá. A cipő rá a lábamra nem ment. Csak aligéppen.
Ezzel szemben állt a nadrág. Azt burnusznak csavarhattam volna magam köré, mint az arabok, miután már benne voltam.
Akkor ezt a szabó átalakította. De már a kalap karimája a vállamig ért. Azt kézbe vittem. Őfelsége a sors kegyelméből pénzt is adott, és mondta, hogy kiszálláskor majd keressem Gomperez hídlakót. Hídalvót… Higadolt… Ez spanyol cím, de nem is kell keresni, mert ők figyelik, hogy hol száll le az Irving, aki én vagyok, a király.
Ez nem könnyű dolog az ilyen naplóírás, de majd belejövök, mint úrifiú a pofozkodásba.
Előzőleg még társalgottunk őfelségével, mert szerett velem társalgani, gozni, logni (ez a jó!)
– Magának érdekes élménye lesz – mondja ő.
– Előre örülök – mondom én. – Szeretem az élményeket. Legutóbb Kairóban volt ilyen, de mind a három sofőr felépült.
Erre jót nevetett, mivel szokása neki ez. Ezneki.
– Vigyázzon – mondja ő -, hogy olyasmiben ne téveggyen, amit tudni köll. Igypéldául főbbenjáró eseteit.
– Tessékcsak kitanítani a tényállásra, vallani aztán tudok – mondom én.
– Elsősorban tudni kell, hogy a szigetet egy Warins nevű kalóz fedezte fel százhetven éve. Ő ott mint kalóz uralkodott a benntszülötteken, akik igen szerették, mert sokat rabolt, gyilkolt ez a Warins, de jó volt velük.
– Mi lett ezzel a Warinssal? – mondom én.
– Dédapám elfoglalta a szigetet, uralkodott, és Warinst elűzte. De az utódai azóta is harcolnak otthon. Azt mondják, nekik dukál, a trón jár nekik.
– Ez marhaság – mondom én.
– Csak lassan. Mert van még trónkövetelő – mondja ő.
– Szóval több is forog fenn – mondom én.
– De mennyire. Nagyapám idején az egyik Warins fellázította a benntszülötteket, mert ezek igen szeretik a Warinst. Warinsokat. Nagyatyám egy száll jogarban menekült a szigetből. Ről. (Nem kívánt törlendő.) Ezt az időt felhasználta egy Alvarez nevű volt ügyvéd és dipol dilpot diplomata. Gyűjtött sok söpredéket Szingapurban. És amerikaji segítséggel megtámadta Warinst. Éjjel. Elfoglalta Almirát. A seprüdéket felfegyverezte, és akkor ezek voltak a katonaság. Alverez köztársaságot csinált Almirában, és ő lett az elnök. Akkor amerikai pénzt kapott, csinált üzleteket, hotelt meg autóbuszt, és bekerült a hajózási vonalba, és csináltak az amerikaiak egy új propres propes prosperityt. (Az egy nagy cég New Yorkban.) Azután lett nagy harc közte és Warins közt, de a papám rájuk tört, mert közben toborzott hajót és legénységet, és mind a kettőt megverte, elfogta. Újra papám lett a trón királya. És a bíróság Alvarezt is Warinst is azonnali kivégzésre kötelezte. Ámde Alvareznek papám kegyelmet adott, mert ő mégsem volt rablógyilkos kalóz. Őt nagyon összeszidták, és száműzték örök időkre, kitiltották a szigetből.
– Ez velem is volt – mondtam közbe neki -, de engem két szigetről tiltottak ki.
– Azok melyek?
– Anglia és Délamerika. De a többi szigeteket látogathatom.
– Igen?
– Igen. Csak nem sűrűn. Korlátoltan partra szállhatok.
– No had folytatom.
– No had.
– Ezeket magának tudni kell. Alvarez volt elnököt száműzték családostál. Tól. A szigetrelépés halálosan tilos volt számára, és az általa kitalált törvényeket felfüggesztették. Mivel Warins nem talált ki törvényeket, ezek helyett őtet, magát függesztették fel személyesen. Rangjához méltójan, egy igen előkelő pálma koronájára. Mer őtet minden egyéb országban is felfűszték volna kalózos bűnök, gyilkolás, haláltokozó emberölés, rablás, gyújtogatás és sok más becsületsértés jutalmául. (Igazán nem könnyű egy ilyen napló írás.)
Ilyeneket mesélt a hercegi király, aki ezenfelül uralkodó volt. Én meg hallgattam, mert ezeket nekem tudni illik. Ildomos…
– És akkormikor Alvarezt számosan űzték, viszont ezzel szemben Warins nevű kalózt felfüggesztették, több tárgy nem lévén trón követelőzőben? – mondom én.
– Egy maradt. A halálrakötelezett kalóznak a fia. Ezt néhány éve elfokták a Hollandiaok, a Hollandusok. Ő még igen picinyke volt a harcok idején. Benntszülöttek rejtegették, és később ő is nagy rabló lett. Amikor elfokták felnőt korában, akkormár neki is sok vaj volt a fején. Bob Warins fiatalember, de máris szép sikert ért el a rablógyilkosi pályán. Úgyhogy tizenöt évre büntették őt. Akkor megesküdött a főtárgyaláson, hogyha kiszabadul, megöli a sziget uralkodóját az összes St. Antoniót és minden Alvarezt, és ő lesz az uralkodó, de erre vajmi alig van ha, aligha van kilátás, mert jól ül a kényszermunkában.
Ennyit mesélt és azt is, hogy Sir Egmont, a sziget miniszterelnöke, aki őt jól ismeri, mert az anyjának a fivére és jó ember. Ez nem jön Szingapurba persze, mert akkor nem lehetne a heccet csinálni. De ha szó van róla, tudjam, hogy ő a sziget örökös miniszterelnöke, apjának tanácsadója, ősz, magas úr, a homlokán egy régi kardvágásból kifolyó forradás képez. Ered. Forradt homlokán egy régivágású kardhely van. Ő nem megy el sohasem Almirából, ha beszélnek, akkor ezt tudjam.
Akkor én ez megértem, és kikötött a hajó, viszont megfulladok a szűk ingben, ez rémes. (Folytatása következik.)
ÖTÖDIK fejezet—>>>