1
Őfelsége csónakja a fülledt, ködös óceánon a sziget felé igyekezett.
Nehéz húzni a jókora ladikot, és Buzgó Mócsing nagyokat nyög.
– Mit teszünk, ha elérjük a partot? – kérdi tőle őfelsége.
– Egy hálaimát rebegünk – feleli Buzgó Mócsing.
– Ide figyeljen, Trebitsch! Ha kiderül, hogy megtévesztett, akkor jaj magának!
Buzgó Mócsing siránkozva fordult a Nagy Bivalyhoz. – Ha én mondom neked, hogy nem normális…
Őfelsége a távolba nézett, amerről lassan kibontakozott az egzotikus sziget partjának bizonytalan körvonala.
– Csak azt sajnálom – dörmögte a Nagy Bivaly -, hogy azzal a gyalázatos Freddel nem tudtam leszámolni…
– Azt nem szalasztottad el – mondta egy gazdátlan hang, és a csónak orrában felhalmozott depó mögül előbújt Piszkos Fred, a kapitány!
…Egy ideig némán bámultak rá. A Nagy Bivalynak tátva maradt a szája meglepetésében.
– No mit csodáltok?
– Most végzünk egymással, Fred – kiáltja végül Nagy Bivaly.
– Én köpök rád. – És megtette. – Az üzletem végett jöttem veletek.
– Miféle piszkos üzletet akarsz Warins Bobbal?
Piszkos Fred a sapkája alá nyúlt, és a fejét vakarta.
– Mondd csak, Nagy Bivaly, miféle rakomány lehet a te koponyádban agyvelő helyett? Te azt hiszed, hogy ez a fiú itt Warins?
– Ha nem az, akkor kicsoda?
– St. Antonio uralkodó herceg!… Hé! Nézd a hülye, hát nem kiejti az evezőt?
2
– Te… maga… – hebegte a Nagy Bivaly – St. Antonio…?
– Igen barátom – felelte őfelsége. – Kétszeres jutalmat érdemel a hűsége, miután ezt nem tudta.
– És kétszer kell lefejeztetni ezt a gazembert, aki meg akarta ölni! – kiáltotta Fredre, aki egy kurta pipát piszkálgatott nagy gonddal.
– Mit szól ehhez, kapitány? – kérdezte a herceg.
– Mármint én?… Semmit. Tudom, hogy felség kiutal tízezer dollárt, és esetleg kinevez valami herceggé, mert a rablógyilkos Nagy Bivaly kezeiből kiszabadítottam… Nincs valakinek egy hosszú tűje?
– Mikor szabadítottad meg az én kezeimből a Vadsu… őfelségét?!
– Amikor meg akartad fojtani. Éppen akkor érkeztem a Négy Bölcs Sintérhez. Azt mondtam, hogy őfelsége nevetségessé tett és gyűlölöm, erre azonnal védelmedbe vetted, és ezt akartam… Azért ne fejeztesse le kétszer, felség. Elég lesz egyszer is. Nekem van szívem.
– Azt akarja mondani… – kérdezte a herceg – hogy az én érdekemben tette?
– Ezt a politikát űztem végig. Amikor elvitték önt megölni, én addig örültem, amíg visszahozatták, csak azért, hogy én megpukkadjak a méregtől. Azután elkezdtem a Vöröskarmot szeretni, és addig szerettem, amíg elhidegült tőle mindenki, és fellázadtak ellene. Mert az én szeretetem öl, butít és nyomorba dönt.
– Gratulálok – kiáltotta nevetve a király. – Zseniális munka volt. De miért állt az én oldalamra?
– Mert tudtam, hogy Bob Warins meghalt.
– Mit mond?!… Mikor halt meg?
– Amikor leszúrtam.
3
Késő éjszaka volt, mire elérték a szigetet. A parton tüzet raktak, és megpihentek kissé.
– Most mondjon el mindent, kapitány. Hol ölte meg Warins Bobot?
– A Honolulu-Staron. Wirth kapitány, az angol haditengerészet Titkos Szolgálatának egy tagja leváltotta Port Szuezben a Honolulu-Star kapitányát. Engem régen ismer… ugyanis valamikor tengerésztiszt voltam…
– Te?… – motyogta a Nagy Bivaly. – Tengerésztiszt voltál?
– Igen. Onnan küzdöttem le magam idáig. Wirth kapitány felfedezett a fenékben, de azt mondta, maradhatok, csak tartsam én is nyitva a szememet. Később Fülig Jimmy üzleti ügyei úgy kívánták, hogy időnként megmérgezze a hajó utasait, és vesztegzár alá került a Honolulu-Star. Ez kapóra jött valakinek, aki végezni akart Fernandez régens herceggel, mert a gyilkos tudta, hogy vesztegzár-eljárás esetén nincs vizsgálatra és boncolásra mód, hiszen a tetemet azonnal el kell temetni.
– De én sürgönyileg kivételesen haladékot kaptam Szingapurból – szólt közbe a herceg.
– Igen… Ez kissé kínos lehetett a gyilkosnak. Bob Warins is fellopakodott a hajóra. Nem Almira felé szökött a fegyházból, hanem Északnak, egyenesen Port Szuezbe, és bevárta Felséged hajóját. A hajón olyan köpenyben és sapkában járt éjszaka a ködös sötét fedélzeten hogy futólag Wirth kapitánynak hitték, majd pedig kísértetnek. Amikor Fülig Jimmy segítségül hívott, én is találkoztam a kapitánysapkás Warinsszal a fedélzeten, és szembenéztem vele. Ő pisztolyt rántott én kést. Azután meghalt.
– És biztos, hogy ő volt?
– Nála volt a saját körözvénye a fényképével. A fedélzeten egy elszabadult tetem gurult arra. Fernandez régensherceg. Pillanatok alatt odakötöztem a helyére Warins Bobot. Ezt dobták a vízbe a régensherceg helyett, Fernandezt visszavittem a kajütjébe, ahol később Fülig Jimmy nyakára zuhant. Fülig Jimmyt ez az eset legalábbis gondolkodóba ejthette. Lejött hozzám, és kért, hogy dobjam újra vízbe a halottat. Kint várt rám a kajüt előtt. Én bementem, de érthetetlen módon Fernandez teteme eltűnt!
– Én vittem el – mondta a herceg -, véletlenül benyitottam, és megláttam a halottat. Elrejtettem az én kabinomban, és a másnap érkező Palmerston tanárt megkértem, hogy vigye Fernandez tetemét Szingapurba, ahol majd gondoskodnak az elszállításáról. Az egészségügyi hajó elvitte a halottat. Bizonyára az Almira yachtra került, ahol bebalzsamozták és hazavitték.
Hallgattak. A fülledt éjszakában egy kakadu rikoltott élesen.
– Szép életet élt Fernandez herceg – szólt a kapitány -, de igen hányatott halála volt…
– És hová lett az a Wirth kapitány?
– Átadta Szingapurban a kapitányi szolgálatot, és követte Fülig Jimmyt, hogy ne csináljon valami ostobaságot mint király. Wirth nem hitte el nekem, hogy Warins meghalt. Azt gondolta, hogy egy eltűnt kajütszekrényt kötöztem Fernandez teteme helyére. Pedig a szekrényt Fülig Jimmy megnyugtatására dobtam a tengerbe lepedőben, a halott régens helyett. Ha ez a csavargó nem zár el a ládában, akkor felségedet Tahitibe viszem. Így késtem egy napot, és ez csinálta a zavart.
– De hát – kiáltott Buzgó Mócsing – azt is mondják meg végre, hogy mi voltam én ebben az ügyben?
– Egy nagy ló – felelte Piszkos Fred rövid megfontolás után.
…És később őfelsége kíséret nélkül elindult, hogy visszatérjen ősei trónjára, a fellegvárba. Ám ebből az alkalomból Fülig Jimmy jól fejbe vágta.
HUSZONNEGYEDIK fejezet—>>>