Gyilkos?!

VIII.

Mindaz, ami idáig történt, közvetlen következménye volt annak, hogy Sándor röviddel éjfél előtt ásított egyet Párisban. Azt hiszem, ezek után merész lenne leszűrni azt a tanulságot, hogy életünkben lehetőleg ne ásítsunk, annyit azonban nyugodtan megállapíthatok, hogy életünk fontosabb eseményei a látszólagos okokon kívül tulajdonképpen ellenőrizhetetlen semmiségekre vezethetők vissza. Ilyen alapon okoskodva, jelentem az olvasónak, hogy elérkeztünk e regény második nagy horderejű eseményéhez:

Bourgois köhintett!

Bourgois soffőr volt és alkoholista. Úgy az ivást, mint az autóvezetést élethivatásának tekintette, de fegyelmezett és ökonomikus lény volt, aki a kétféle ténykedést mindig időszerűen művelte és munka közben nem ivott. Azt hiszem, felesleges megjegyeznem, hogy viszont ivás közben nem dolgozott. Így történt, hogy hosszú esztendőkön át fennakadás nélkül vezette az autót és úgyszintén fennakadás nélkül a sárga földig itta le magát minden éjjel. A szóbanforgó délutánon azonban köhintett és elhatározta, hogy torkának ezt a rendellenességét egy rendellenes cselekedettel fogja ellensúlyozni és munka közben megivott egy pohár gint. Az emberi természet gyarló voltában rejlik az a szomorú igazság, hogy a legcsekélyebb eltérés egy erkölcsi rendszertől gyakran sorozatos kisiklásokat von maga után. Így esett meg, hogy Bourgois nemcsak egy pohárka gint ivott meg. Nem tudom pontosan a pohárkák számát, de az a tény, hogy Bourgois szemén határozottabb kontúrokat vettek fel a vérerecskék s tekintetét enyhe borulattal fátyolozta be a nála jellegzetes mélabú, ami arra enged következtetni, hogy a pohárkák száma aggasztóan sok lehetett. Ezért csodálkozott, mikor később gazdájával együtt az autót vezette; hogy a különben oly nyugodt marseillesi házak kissé idegesen viselkednek.

Egyszerre a járókelők arra lettek figyelmesek, hogy a remek Peugeot-kocsi felsétál a járdára s csörömpölő üvegek között egy hentesüzlet kirakatának kellős közepén fékez. A hentest még az is joggal lepte volna meg, ha gyalogos ember lép be az üzletébe a kirakatüvegen keresztül, képzelhető tehát, mennyire elképedt, midőn egy szórakozottnak látszó soffőr autóstól rohan a boltjába. Bourgois a történtek után nem volt abban a helyzetben, hogy kimagyarázza magát a hentes előtt, mert a kirakatüveg cserepei és a reá hulló állványok igen súlyos folytonossági hibát idéztek elő a fején, úgy, hogy nyomban kórházba szállították. A kocsiban ülő idősebb úr érthető zavarral ült a hentesüzlet kirakatában, talán érezte, hogy mennyire stílszerűtlen látvány lehet a leomlott füstöltek között.

Sándor eddig a járda mellett vesztegelő «camionja» üléséről érdektelenül szemlélte a történteket. A rendőr felszólítására azonban ő is beült a kirakatba a volán mellé és a tömeg segítségével visszalavirozta az autót az úttestre.

A kocsiban ülő úr, hatalmas ősz ember, aki leszámítva némi zavart, szinte színpadi hidegvérrel viselkedett egész idő alatt, most megkérte Sándort, hogy vigye el autójával a Cornich Promenade-on lévő villájába. Sándor a melléje rendelt kihordólegényre bízta teherautóját és elindult a Peugeot-val. Szép, angolkertes, krémsárga színű családiház előtt álltak meg és a tulajdonos, miután ötven frankot adott át, megkérdezte:

– Szokott maga inni?

– Nem iszom soha.

– Jelentkezzen holnap délelőtt «civilben» és hozza el az okmányait. Keresse itt doktor Fricket. Jónapot.

A jelzett időben megjelent a villában Sándor és kereste doktor Fricket. A villa halljában fogadta őt doktor Frick, egy lányosképű, pedáns, hivatalos fiatalember. Futólag belenézett az írásokba.

– Kérem, várjon itt – mondta, otthagyta Sándort és egy duplaajtón át bement valahová. Ebben a pillanatban egy vidám, csengő hang szólalt meg magyarul:

– Délután a Palais Longchampba megyek! – és ahogy hirtelen visszafordult az ajtóból, ahonnan hátrafelé beszélt, ott állt Sándor előtt egy fekete lány. Egy magyar lány! Mikor észrevette, hogy a soffőr visszahököl, felületesen odaszólt franciául:

– Vár valamit, monsieur?

– Soffőrnek jelentkeztem.

De a lány már szinte kérdezés közben tovább haladt, átsietett a szobán és egy másik ajtón kiment. Sándor egy másodpercig döbbenten állt: magyarok… Azután az volt az első gondolata, hogy itt akkor sem vetné le az inkognitóját, ha történetesen nem hamis papírokkal járna Marseillesben.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.