A fekete kapitány

VILÁGVÁROSI REGÉNYEK

REJTŐ JENŐ

A FEKETE KAPITÁNY

REGÉNY

TARTALOM

Az olvasó megismer egy farkast pizsamában
Egy ember férfi szeretne lenni
A nagymama közbelép
Havlicsek kalózokat akar szerződtetni és ez sikerül neki
Larry terve várakozáson felül sikerül
Egy tudósból kitör a “farkasvér”
John visszamenőleg szédül

Az olvasó megismer egy farkast pizsamában

1.

A címben jelzett dúvad természetesen nem valóságos farkas, miután ilyenek még egy író fantáziájában sem fordulnak elő hálóöltözékben; hanem csak hasonlat. Megfigyelhettük már, hogy embertársaink, ha hasonlatról van szó, általában a legrosszabbat részesítik előnyben. Ismernek például keblen melengetett viperát, mint az álnokság jelképét, csak azért, mert ez a csúszómászó, miután jobban lett, természetesen megmarta azt a hülyét, aki tájékozatlanságában egy útfélen fekvő mérgeskígyót, ahelyett, hogy hagyta volna ott, ahol van, a keblén melengette. Megdöbbentő az lett volna, ha a melengetett kígyó örök hűséget fogad az illetőnek. Ezek után bele kell nyugodnunk abba a szimbólumba is, amely viharedzett hajóskapitányokat “tengeri farkashoz” hasonlít. Miután farkasok a szibériai tundráktól Amerika steppéin át az indiai dsungelekig mindenütt találhatók, csak kizárólag a tengeren nem. Kedvem lenne még a dolgot továbbszőni a boldog embertől, aki úgy él, mint “hal a vízben”, (tehát süketen, szigony, háló és horog által irtva, napfénytől izolálva, színház, család, kultúra és központi fűtés nélkül), mondom, csábít, hogy sorrendben részletezzem az érthetetlenül ostoba emberi hasonlatokat, de regényem bevezetése nem ölelhet fel húsz-harminc vaskos kötetre való anyagot, tehát állapodjunk meg a “tengeri farkasnál”.

A vitorlától a csavargőzösig nagy változáson ment át minden, ami a hajózással összefügg, még a tengeri kalandok hőse is. A haladás egyre mélyebb nyomokat hagy környezetünkön. Barátom, egy irodalmi érzékkel megáldott vegyeskereskedő, ezt úgy fejezte ki találóan, hogy “az idő vasfoga elrepül felettünk”. Bizonyos fogalmak lényeges változáson mentek át. A tárgyak külsejét a legellenőrizhetetlenebb szabásminta, az úgynevezett “áramvonal” jellemzi. Az álkulcsos, toprongyos betörőből, gépfegyveres gengszter lett. Hol vannak a jó öreg tengeri farkasok, ifjúsági olvasmányaink zord regényhősei? Hol léteznek ma már a Bounty annyit vitatott lázadói és hol van a bősz kalózkirály?

Hát van. Éppen ő e kis regényem egyik főhőse. A kalózkirály, a vén tengeri farkas és bár az idő vasfoga rávéste az áramvonalat, ma is érdekes, figyelemreméltó egyéniség.

Nézzük meg, hogy Verne és Jack London regényalakjai óta milyen változáson ment át a halálfejes lobogó rettegett hőse.

2.

Elsősorban kissé megkülönbözteti őt ismert kalóztipusoktól az a külsőség, hogy csíkos selyem pizsamában van. Megrendítően hatott volna azonban Jack London és Verne Gyula olvasóira az a körülmény is, hogy a kalózkirály a hotel titkárát követelte üvöltve, mert elfelejtettek fenyőtablettát készíteni a reggeli fürdőjéhez. Idegességében fejgörcsöt kapott és bevett egy aszpirint. Később felhozatta a reggeli lapokat, de mielőtt belekukkanthatott volna, megjelent az utazási iroda embere. Kopogtatás nélkül lépett be.

– Mi ujság, Havlicsek? – kérdezte a tisztviselő.

A kalózkirályt ugyanis Havlicseknek hívták és Prágából vándorolt be ifjabb éveiben.

– Inkább maga mondja meg, hogy mi ujság?! Két hét alatt összesen háromszáz dollárt kerestem.

– Hány embert tud összeszedni jövő hétre?

– Sajnos, most nehéz kalózokat verbuválni, kezdődik a fürdőszezon és elmennek vidékre pincérnek. De hat dollárjával tudok negyvenet szerezni. – Az asztalon egy kis blokk feküdt és a kalózkirály számolni kezdett, – ha hat dollárjával veszünk negyven embert, szállítással és ellátással… kétszáznegyven, meg hetven… ebből lejön a maga jutaléka…

– Nézze, Havlicsek, ne számoljon. Állítson ki nekem egy negyven tagú marcona kalóztársaságot, bérbe vettük a Hawai csoport melletti Carabean szigetet és maga ott fogadja majd a turistákat. Kap hatszáz dollárt.

– Ab Carabean nem vállalom. Maguknak kell fedezni a szállítást és az én külön költségeimet. Nekem előbb oda kell menni, hogy a kalóztanyát a vérszomjas turisták számára berendezzem. És benszülöttekkel nem dolgozom, mert az én kalózaimért felelek, de ezek a félvérek és benszülöttek lopják a fényképezőgépeket.

– Legalább öt benszülött kell. Hogy képzeli az ilyen kalózszigetet egy igazi indián haditánc nélkül?

– Mi az, tanít engem?! Maga a kalóz, vagy én?

– Erről lehetne vitatkozni. De nem akarok vitatkozni. Haditánc nélkül az egész dolog semmit sem ér. Szerezzen tisztességes benszülötteket – követelte az utazási iroda embere.

– Megvan! A tűgyárban sztrájkolnak, könnyen kapok néhány négermunkást. Két hét alatt majd megtanulnak táncolni.

– És üvöltözni is kell, meg fogat vicsorgatni. Vigyázzon, hogy egyiknél se látszon ki a plomba. Azután több halálfejes lobogó legyen, mint a multkor.

– Ha maguknak több kell, vegyenek, vagy kölcsönözzenek.

– Rendben van. De levelezőlapokat ne merjen árulni!

– És miért?! Egy kalóznak nem lehet mellékjövedelme?

– Nem félek a túristák éleslátásától, de olyat még senkisem hallott, hogy kalózok képeslevelezőlapokat árusítsanak.

– Jó. Majd vérfürdőt rendezünk – kiáltotta gúnyosan Havlicsek.

– Van középút is. Vagy levelezőlap, vagy vérfürdő, ez túlzás. A legények legyenek marconák, de udvariasak és ne ijesztgessék a turistákat. Állítsa nekem össze a kellékek pontos listáját. Viszontlátásra.

Az utazási iroda embere ment. A kalózkirály cigarettára gyujtott és kinyitotta az egyik reggeli lapot.

Ime az áramvonalas tengeri rabló.

3.

Nehogy az olvasó még prózaibban lássa földünk életét, mint amilyen a valóságban, megjegyzem, hogy a Csendes Oceán kalózromantikája megtartott még néhány igazán vad típust, de ezek általában politikai szolgálatban állanak. A kínai partvidékek közelében lagunák és zátonyok között hajókkal megközelíthetetlen korállszigetek mélyén ma is tanyáznak kalózok. Ezek a kalózok a kínai birodalom felé iparszerűen bonyolódó csempészést zavarják. Vagy valamelyik kínai tábornok titkos bérencei és japán csempészhajókat pusztítanak, vagy angol pénzen más állam nagyiparának csempészhajóit süllyesztik el. Melyik ország léphetne fel ellenük határozottan? Hiszen ha ezt megtehetné, beismerése lenne annak (amit mindenki tud), hogy a csempészek hasznos szállítói a vámrendeletekkel kirekesztett nagyhatalomnak. A csempész tehát a kínai part közelében szabad préda. Nyolc-tíz elsüllyesztett dzsunka, lemészárolt kínai, egy-egy elfoglalt ócska gőzös, harminc-negyven kiirtott matrózzal fel sem tűnik. És ugyan ki reklamálná? Néhány árva, egy-két özvegy, meg jóbarát, akikkel nem áll szóba a Népszövetség, akik nem hordanak kabátot és seholsem bejelentett lakosok ezen a földön.

Az amerikai partok közelében, ahol a kalózvilág először tünt le korunkban, már csak Havlicsek garázdálkodik és ő is egy utazási irodán keresztül szedi el a gyanútlan utasok pénzét törvényes formák között. Az amerikai kalózvilág néhány életben maradt öreg farkasa most szabadul húszéves rabságából, vagy kehesen hordja a zsákot valamelyik kikötőben. A kínai partok, ahol még néhány valóságos kalóz él, jó gyorshajóval háromhét távolságra vannak innen. A turisták azonban a napilapokban épp eleget olvasnak a csendes óceáni kalózokról ahhoz, hogy izgalmas kíváncsiság vegyen rajtuk erőt és ne sajnálják a pénzt (“ha már átjöttünk Európából”), hogy megtekinthessék a “kalóztanyát”. Az utazási iroda természetesen írásban vállal felelősséget az utasok személy- és vagyonbiztonságáért. De ez felesleges is, mondja a turistáknak Morton úr, az európai osztály vezetője, mert egy amerikai utasszállító hajó megsértésével az Egyesült Államok flottájának haragját vonnák magukra, ettől pedig a rettegett kalózkirály is óvakodik.

Ilyen előzmények után két svéd vénkisasszony, egy bolgár terménykereskedő, három gazdag görög diák és egy londoni úri család, borzongva bár, de megérkeznek a kalózok szigetére. Fogalmuk sincs, hogy e borzalmas hely, bár kissé távolabb fekszik, azért tulajdonképpen a békés hawai szigetcsoport tagja. Ők partra szállnak négy matróz és egy tiszt kíséretében. A szigeten állig felvegyverezett londinerek hada fogadja őket, élükön a kalózkirály, ebből az alkalomból a Tosca című opera kórusából vett jelmezben. Homlokán piszkos kötés, kezében kizárólag “schnepfelésre” alkalmas kétcsövű, szalonkavadászpuska, amelyet közepénél fogva, elszántan szorít a markában, elsősorban azért, hogy a závárzat tökéletes hiánya ne tünjön fel senkinek. Övében tőr, haja kócos és sáros (órákat kell másnap a borbélynál töltenie) és gőgösen nézi az érkezőket. Az érkezők állnak és moccanni sem mernek. Végül borízű, rideg hangon megszólal a kalózkirály:

– Önök az amerikai lobogó alatt érkeztek, tehát éppoly biztonságban vannak itt, mint saját lakásukban. Tekintsék magukat vendégeimnek és jaj annak a kalóznak, aki önök közül bárkit is ledöf. Nézzék meg barlangunkat, addig is poggyászaikat nyugodtan hagyják itt. Szigonyos! Te vigyázol rá!

– Yes! – felelte zordonan a valószínűtlenül nagy bajússzal megáldott szigonyos – csomagonkint egy óra két dollár.

A barlangban mindenki nedves lesz és rövid időn belül vakaródzik. A turisták borzonganak a toprongyos sanfranciscói munkanélküliek között. A barlang mélyén nehány hanyagul odavetett emberi koponya hever. Alkonyatra azért megbarátkoznak a környezettel és este már élesen sikít a londoni mama:

– Jackie! Hadd békén a kalóz bácsit és gyere ide!

– De mami! Ennek a puskának nincs kakasa!

– Nem dobod el mindjárt! Ugyan kedves martalóc úr, hozza ide azt a kölyköt.

Később több helyen kigyúl a tábortűz és a kalózbarlang mélyéről fonott kertiszékek kerülnek elő. Valaki belefúj egy tülökbe és őrségváltás következik, a heti filmhíradó közben megfigyelt, angol királyi gárdisták módján. Azután lejönnek a hegyről a “benszülöttek” és eljárják a tűztáncot. De csak hárman. A negyedik tűgyári munkás az első táncpróba után, felnőtt gyermekeire hivatkozva, otthagyta társait a tánciskolában. A másik három most gyékényköténnyel a derekán, fehér csíkokkal bemázolt testtel, egy szál keményített kézelőben, dárdájukat vadul forgatva és üvöltve ugrándozott. Ez a mulatság sokáig tartott, de mégis idő előtt kellett abbahagyni, mert az egyik munkásnak tüske ment a talpába és angol átkokat üvöltve, egylábon elugrált.

A társaság azonban így is jól szórakozott és sok felvétellel mozdította elő a Kodak-gyár filmforgalmát, azután elhajózott.

A tüzeket kioltották és a kalózkirály nyomban intézkedett.

– Minden fegyvert iderakni a ládába szám szerint. Az elveszett kellékek árát levonom a napidíjból!

A fegyverek mellé odakerült néhány fekete zászló, a Tosca című operából vett egyenruha, öt darab, gipszből készült koponya, a tülök, a dárdák s a kézelők, valamint a szigonyos valószínűtlenül terebélyes bajúsza. A kalózkirály ezután kifizette a legényeket és egy óra mulva útban voltak San Franciscó felé. Igen jól érezték magukat, azzal sem törődve, hogy a marcona csapat fele náthás lett a nedves helyen való ácsorgástól, de ez végre is mellékes: fő a kereset.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.