XIV.
A fű már szépen dúsan terült végig kint a pályán, trénerek, zsokék, turfhabitüék hemzsegtek. A zsüri páholyon ácsok munkálkodtak, egy istállófiú ficánkoló lovat fogott a szája mellett és szorította hátra a mázsáló felé. A gróf félrevonulva szivarozott.
Egy hét volt még hátra a versenyig. Kribil ilyenkor különleges elbánásban részesült. Sándor vitte a tréningre, ő szállította haza és Kribil rendkívüli jelentőségének tudatában, ezen a héten kétszeres óvatossággal vezetett a forgalmasabb útvonalakon. Mikor hazafelé mentek, Kribil azt az utasítást adta, hogy vigye fel a Boulevard de Bertram du Bois-ig, ahol a sarkon egy rituális étkezde van. Kribil nem volt zsidó, de természetellenes gusztusai hajlamossá tették az ilyen groteszk kilengésekre és mert, különösen verseny előtt valósággal bőjtszerűen kellett étkeznie, legalább az étel minőségét fokozza ilyen szeszélyes dekorációkkal. A kikötőváros egy olcsó kóser söntése volt ez, ahová kivánkozott; homályos, rosszszagú, a délutáni órákban elhagyatott és álmosító. Az organtinnal letakart mákostészták felett vastag legyek pihentek mozdulatlanul, éppen úgy elválasztva és mégis közvetlen közelében dús ételeknek, mint maga Kribil. Mikor kiszállt az autóból, bárgyú vigyorral mondta:
– Egy kis dolgom van itt, Roger… Jöjjön maga is, ha tetszik.
Sándor maga sem tudta miért, talán, mert a nyomasztó eseménytelenség, amely megülte az életét, minden cselekvést készséggel fogadott, vagy talán, mert számára is érdekes egzotikum volt ez az ócska helyiség, engedett a meghívásnak s belépett az ajtón, amely nagyot csengetett a nyitásra. Kribilt egy nő várta itt, aki külsejével és szemmellátható egyéniségével harmonikusan illeszkedett bele a helyiség hangulatába. Sándor nekitámaszkodott a söntésnek, Kribil egy spanyol grand udvariasságával ült le az apacslány mellé és nagy gyönyörűséggel itta a sokszor kifőzött, túlcikóriás kávét, amit kérés nélkül elébe tettek, mint régi törzsvendégnek. Az ajtón egy hatalmas szál legény lépett be, a dokkmunkások jellegzetesen kék zubbonyában, micisapkásan. Egyenesen odament Kribilék asztalához és rosszul imitált felháborodással kiáltotta:
– Úgy! Hát ez az a legény, akivel megcsalsz?!
Sándor abban a másodpercben látta, hogy egy zsarolási célzattal kitervelt vásári komédia ez. Aggódva gondolt a küszöbön álló versenyre. Kribil halotthalványan hátralépett, a széke felborult és hebegett valami értelmetlent. A nő még rosszabbul színészkedett, ahogy felkiáltott:
– Ne bántsd Jepp! Én szeretem őt.
– Vagy visszaadja a tízezer frankomat, vagy szétzúzom a koponyáját a piszkos külföldinek! – És megrohanta Kribilt!
Sándor közbeállt. Jepp hivatásos verekedő volt és mint ilyen, nem sokat társalgott, hanem elkapta a soffőr nyakát, de az már abban a pillanatban állcsúcson érte egy horogütéssel és lábfejét ugyanabban a pillanatban a jazz sarka mögé csusztatta, úgy hogy ez szinte szaltóval bukott hanyatt. A kocsmáros ekkor már rendőrért szaladt. Kribil iszonyattal látta, mi történik: négy ököl csapkodott puffantva, csattanva két arcra, azután Jepp hátraugrott és ahogy a pulthoz ért, a hátamögött egy szódásüveget érzett meg a kezével, amit gondolkozás nélkül röpített az ellenfele fejéhez, de nem talált. Sándor teljes testsúlyával rádobta magát, mind a ketten keresztülestek, a feldülő polcon tányérok és üvegek törtek csörömpölve, egymás torkát fogva gurultak a padlón…
Felugrottak… Sándor egy pofont kapott, hogy a falnak szédült, szédülés közben érte a második ütés és nyomban utána a harmadik, fényes sávok cikáztak a szeme előtt, lebukott a fejével és mellbe taszította az ellenfelét, ez a másodperc elég volt ahhoz, hogy magához térjen és látatlanban előrehajlott feje felett keresztülcsapott a karjával Jepp arca közepébe.
Óriási előnye volt, hogy a jassz pofozott, miközben ő ököllel ütött. Néhány perc alatt egymás ruháját, ingét letépték, az arcuk egy nyers húsdarab volt és folyt a vérük. Jepp ismét a földre esett, de félig sem tápászkodott fel, mikor Sándor cipője orrával az arca közepébe rúgott… Csak egy reccsenés hallatszott, egy rekedtes artikulátlan hang s Jepp a padlóra zuhant. A soffőr támadó testtartással állt, mint aki nem tudja, hogy vége a küzdelemnek, kócosan, véresen, feltépett szájjal, ökölbegyúrt kézzel és előrehajlottan, mintha majommá vált volna…
…Sándort valami kisebbfajta agyrázkódással kórházba szállították. A gróf hálás volt, mert érezte, hogy a soffőr közbelépése abból a kötelességérzetből fakadt, amellyel felelősnek tudta magát a rábízott favorit zsokéért.
Kribilre csodálatos hatást gyakorolt ez a verekedés. Mint minden satnya, megalázott ember, ő is nagyon tisztelte a testierőt. Még soha sem szeretett senkit, még soha nem védte meg senki, most egyszerre minden régi, gazdátlan érzelmét bőségesen aggatta rá erre az emberre, aki ütött és vérzett ő érte. Belülről apjává fogadta és átölelte őt mélységesen elszigetelt, különben bizalmatlankodó lelkivilágával. Egy nap háromszor is meglátogatta a kórházban Sándort, virágot és befőttet vitt neki és megsimogatta azt az erős kezét.
…Este volt, a két lány az ágyban ült, cigarettáztak és halkan beszélgettek. Nem gyujtottak villanyt, a nyitott ablakon át a derült májusi éjszaka halovány világosságai derengtek be.
– Tulajdonképpen tenni kellene valamit, – suttogta Poli önkénytelenül is alkalmazkodva hangjával a hangulathoz – végre is ez bűnpártolás.
– Most kórházban van. Azután nem is biztos, hogy ő a gyilkos.
Poli fantáziája máris mohón vetette rá magát más eshetőségre.
– Talán orosz. Valami operettben láttam egy orosz grófot, aki később soffőr volt és végül feleségül vett egy grófnőt.
– Eh, hülyeség! – Érezte, hogy nem tudja ezt a feltevést indokolt fölénnyel elutasítani. – Az életben nincsenek operettek. Csak nem képzeled, hogy más szempontból is érdekel, mint egy rejtély?
– Ezt nem hiszem. De talán, ha Trimóczy hasonló lett volna hozzá, esetleg nem utasítod el olyan megfontolás nélkül. – Egy éjjeli pávaszem repült be a szobába, nagy volt, mint valami madár és világosan látszott fehér szőrmeszerű dísze a nyaka körül. Kétszer körülzúgott a néma szobában és újra kirepült az ablakon. Négy csillogó lányszem tágragyúlt tekintete követte…