Gyilkos?!

XXI.

Irénnek jókedvet kellett magára erőszakolni, bár az idegeit végsőkig kimerítette a váratlan esemény. Azért megteázott a rokonainál, megnézett velük egy amerikai filmet. Mintegy kábultan a ráhullott fantasztikus és maga sem tudta, miért, olyan nagyon, fájdalmas meglepetéstől, szinte csak gépiesen járt, beszélt, mosolygott és zavaros gondolatok rajzottak agyában a soffőrről, a gyilkosságról… Sürgönyözni kellene az apjának… telefonálni kellene a rendőrségre és közben állandó sírnivágyás szorongatta a torkát, a körülötte csevegő, nevetgélő emberek még jobban összezavarták ebben a komplikált lelkiállapotában, amellyel nem is volt velük, mialatt közöttük járt… Homályosan sejtette, hogy Montecarlo felé mennek autón és egy ismeretlen fiatalember állandóan beszél hozzá. Sötét fák és bokrok sorfala között haladtak egy hegyi úton, éppen, mint álmában, azon az ominozus, szörnyű éjszakán… de újra ívlámpák közé értek, egy kerek, kis gyönyörű térre és megálltak valahol, ahonnan halk jazz muzsika szűrődött ki… Ködösen hallotta, hogy ez a Hotel du Páris, de abban a pillanatban, midőn rátette a lábát az égővörös szőnyegre, hirtelen megállt a környezet kábult körhintája és mikor a terembe lépett, már világosan, tisztán látta az egész hallt és szemben vele szmokingban, nagyon elegánsan ott ült Roger, egy feltünően szép hölggyel, mellettük egy hűtőben pezsgő… Csak éppen, hogy le tudott ülni…

*

A rendőrségen felvették az adatait, azután közölték vele, hogy a barna ember a biancourti gyilkos.

– Azt vallotta, hogy önnek a rablott pénzből négyezer frankot adott át, hogy játszon az ő számára is ruletten. Igaz ez?

– Igaz, – mondta Sándor és hirtelen úgy érezte, hogy belső zsebéből a pénz vitriollá válva folyik ki és végigmarja az egész testét.

– A marseillesi rendőrség megkeresése alapján ezt a pénzt lefoglalom, mert a rablott összegből származik. – Miután Sándor átadta a pénzt szabadon bocsátották avval a figyelmeztetéssel, hogy mihelyt visszatér Marseillesbe, jelentkezzen vallomástételre a prefekturán.

Nyugodtan bandukolt a Boulevard Victoire-on, Nizza főutcáján. Itt a belvárosban meleg volt, por szállongott és hatalmas luxusautók alatt rengett az aszfalt. Tragikusan, megdöbbentően hatott rá az, hogy a barna ember, szelíd és komoly útitársa a biancourti családirtó! Ahogy mind mélyebben és mélyebben került bele az élet óriási örvényeibe, fokozódó idegenkedéssel nézett a multjába és megrettenve állt a mindenség értelmének merev, hideg kínai fala előtt, amelyet tehetetlenül döngetett gyarló emberi logikájával. Befordult az Avenue Magentán, hogy lemenjen a plázsra.

…Cannes felől jött a hold, sebesen, mintha máris elkésett volna. A monacói megállónál két üres villamos vesztegelt és kalauzok álldogáltak társalogva. Ahogy kibukkant a kihalt partra, elmult a szorongása a Cote d’Azure látványától. Holdfény, tenger, pálmák! Elhatározta, hogy egyelőre nem értesíti Irént a kiszabadulásáról. Majd holnap. Addig gondoljon, amit akar.

Aztán ment tovább a plázson, hófehér és krémsárga hotelpaloták mentén és a Promenade des Anglaiseon megállt, szemben a kaszinóval. A kaszinó csúcsban végződő sokszögű üvegházát, amely cölöpökön állt a tengeren, belülről csillárok világítják meg és átlátszó, fénylő oldalaival úgy ragyog ki az éjszakából, mint egyetlen óriási prizma. A bejárathoz vezető hídon egy ember jött feléje… A szmokingos alak hirtelen beledermedt a szélcsendes éjszaka élettelen árnyai közé. Úgy állt meg egyszerre, mintegy gutaütötten… A következő másodpercben már elordította magát…

– Sándor!… Sándor!… – és nekirohant és tapogatta és ölelgette – hát élsz? Hogy kerülsz ide?! Beszélj az Istenért?! – Sándor, miután megölelte a hadonászó fiatalembert, elsősorban komolyan felkérte, hogy tekintettel a fürdőhely legforgalmasabb esti pontjára, ahol éppen állnak, próbáljon úgy viselkedni, mintha ő is épeszű lenne.

– De ember, hát nem érted?! Mindenki azt hiszi, hogy halott vagy!

A fiatalember az idősebb Jankovics fiú volt, a fivére annak, akivel Sándor utoljára találkozott azon a baljós éjszakán, a párisi hotelban, mikor nekiszaladt a Világnak.

– Hát kérlek – kezdte Sándor – mikor megtudtam, hogy tönkrementünk…

– Te őrült! Várj csak, mindent elmondok. Az öcsémet beteggé tette ez a dolog. Ti egyáltalán nem mentetek tönkre, április elseje volt és Feri kitalálta ezt az ostoba tréfát…

Sándor alatt heves lökéssel megindult a talaj, az egyik lába süllyedt le, a hotelok föléje hajoltak és a kivilágított kaszinó rohanva távolodott a szabad tenger felé…

– Nem bírta nézni, hogy milyen züllött életet élsz, meg akart leckéztetni és elaludt a konyaktól, mikor pedig utánad futott, te mint egy őrült rohantál és nem tudott többé megtalálni.

…Mint egy visszafelé futó bolond film, úgy vonult végig káoszosan és a párisi elindulás felé minden, ami történt… Marseilles, a dokk, a barna ember…

– És egy ostoba viccre, te rögtön hajadonfőtt szaladsz el Párisból, otthagyod az egyetemi tanulmányaidat…

– Barátom – mondta Sándor – a világ minden egyetemének minden tanulmánya eltörpül az én tanulmányaim mellett, amelyeket az utóbbi időben szereztem. A legmagasabb iskolát jártam ki.

– Persze, azonnal utazol haza – mondta Jankovics.

– Nem. – Lassan eszébe jutott Irén, a verseny és egyebek. – Kérlek, még három napot várjál. Pünkösd hétfőjén utazom haza. Tedd meg nekem, hogy addig nem szólsz…

– Kérlek, ha valamire szükséged lenne… Természetesen mindenben rendelkezésedre állok.

…Figyelmesen végigmérte Jankovicsot és úgy találta, hogy kettőjük alakja teljesen egyforma. Elhatározta, hogy kikölcsönzi Jankovics szmokingját és pénzt is kér!… Így történt, hogy egy óra mulva már ott ült a montecarloi kaszinóban a rulett mellett és szorgalmasan jegyezte, hogy milyen rendszerben veszíti el a pénzét.

Miklós nem tartotta meg az ígéretét, úgy érezte, akkor a legkorrektebb, ha ígérete dacára, egy napig sem hagyja bizonytalanságban a megtört szívű szülőket és még aznap éjjel megsürgönyözte:

“Sándort megtaláltam, Marseillesben él gróf Pogánynál, Jankovics.”

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.