XIX.
A motorház reszketve zörömbölt…
Irén nézte a volán felett előregörnyedő fejet. Gyilkos? Megborzongott ettől a gondolattól. Nyugodtan tanulmányozta az arcát, mert a soffőr egy pillanatra sem fordult oldalra. Sima, értelmes homlok, szép nagy szemek és egy állandó arckifejezés, a dac és a szomorúság vegyülékéből. La Ciota halászkikötőjének elszórt házai suhantak el mellettük. A másik autó jóval megelőzte őket. Miután elhagyták Cannest, Trimóczy kocsija végkép eltűnt előlük.
– Csodálom, hogy Trimóczy úgy elhagy bennünket, – mondta Irén kissé bosszúsan, – a mi kocsink nem rosszabb ennyivel.
– Udvariasságból engedtem előre – válaszolta Roger. – Hamarabb leszünk Nizzában.
És gázt adott. Az autó nekiszaladt. Mikor kiértek a szabad országútra, Sándor egyre fokozta a sebességet. Egy fél óra mulva a távolban feltünt Trimóczy kocsija, de a báró észrevette a nyomába száguldó autót és szintén rákapcsolt. Sándor nem fokozta hirtelen a tempót. A sebességmérő mutatója lassan átlengett a hatvanason… a hetvenes felé rezgett, a legközelebbi kanyarodónál ismét feltünt távolból a sportkocsi és a mutató hetvenötön libellált. Irén az eltünő fák váltakozásából látta, hogy szédítően rohannak és mikor a mutató hetven és nyolcvan közé ért, azt mondta halkan:
– Lassítson…
– Előbb leszünk Nizzában – mondta Sándor, aztán előrehajolt, és a motor felberregett a frissen adott gáztól. A fák, a csónakok, a bokrok kivehetetlen konturokkal rohantak el mellettük és a kanyarban, dacára a hirtelen leszorított lábféknek, a kocsi fara nagy félkörben csuszamlott a sebességtől, majd miután engedett a lábfék, harsogva vágtattak bele az új egyenesbe…
– Elég! Lassítson! – kiáltotta bele Irén a süvöltésbe és ijedten látta, hogy a mutató átlüktet a kilencvenesen. Valahonnan egy nyers hang szólt:
– Hallgasson! – Minden cselekvő energia elhagyta a lányt és a táj egymásba folyva, süvöltve rohant el a füle mellett… Egy tized másodpercre autóban álló, rémült emberek tűntek el mellette integetve, kiáltozva… csak sejtette, hogy Trimóczyék… Fel akart emelkedni, de szörnyű erő vágta zugva vissza az ülésre és siránkozva sikoltozott:
– Álljon meg! Álljon meg! – Oldalt dobta magát a soffőr karjára, de ez, mint egy darab élettelen vas, olyan szilárdan tapadt a volánra. Ezer repesztő hang fúródott harsogva a fülébe, az autó pedig minden ízében rezegve vágott egy távoli fénykáosz felé…
Elájult…
…Mikor magához tért, szép lassú tempóban döcögött az autó pálmák és ívlámpák mentén a nizzai plázson. A Promenade des Anglaisen vesztegelő autók mellé ők is glédába kanyarodtak, Sándor leugrott és udvariasan kinyitotta az ajtót.