VII.
Egy hét mulva már alig különbözött valamiben a többi munkástól. Volt sapkája, kék vászonruhája, a bőre lebarnult, a tenyere kérges lett és délutánonként beült a régi kikötő valamelyik kávéházába a munkások közé kávét inni, vitatkozni.
A barna ember megkereste délután:
– Tud maga autót vezetni?
– Jól értek az autóhoz.
Egy húsárugyár keresett soffőrt a camion számára. Camionnak hívják a kisebb teherautókat.
– Persze, írásokat kell szerezni valahogyan – világosította fel a barna ember. – Tudok valakit, aki heti harminc frankért francia személyazonossági és hajtási igazolványt szerez.
Aki még nem járt nagyvárosok alvilágában, kikötőben, az nem tudja, hogy milyen fogalmat képvisel ez a szó, hogy «írás». Hogy mit jelent egy útlevél, egy úgynevezett húszfrankos cart d’identité, ami munkavállalásra jogosít. Élet, halál, toloncolás, börtön, éhség, mindez írásoktól függ. Másnap Sándor már formailag is átalakult és Roger Durieux néven francia teherautó-soffőr lett.
És zötykölt egész nap a teherautójával, kócosan, olajos ingében, lármától, egyhangú ténykedéseitől kábultan és fogalma sem volt arról, hogy tulajdonképpen mi az értelme ennek a dübörgő, süket vágtatásnak, lüktetésnek, szenvedésnek és akarásnak, szóval az életnek…