XXV.
A tribünök roskadoztak és még mindig özönlött a nép. A mázsálónál sorra léptek el a lovak és az ujságírók marakodtak a turfhabitűékért. A hangerősítők gramofonmuzsikát vittek szét és a zsűri elhelyezkedett a fatorony kupolájában… A gróf az első helyen állva, blazírtan nézett a világba, mintha ő lenne a legkevésbé érdekelve.
A harmadik futam következett… A lovak sorbaálltak… A starter magasra emelte a pisztolyt, eldörrent a startjel és a paripák elugrottak a vonalról…! Delej azonnal az élen volt és több hosszal mögötte, test a test mellett Liberté és Menelausz II… Negyvenezer ember, mint egy gépezet mechanizmusával fordította lassan a fejét, a versenyzőket követve…
Most következett a másik, de kisebb meglepetés: Menelausz II. egy szökkenéssel kitört Liberté és a korlát közé és szemmelláthatólag nyelte a távolságot, amely Delejtől elválasztotta. A fordulónál Menelausz beérte Delejt és a korláthoz szorulva tartotta, így haladtak egymás mellett.
Most történt a “kidörzsölés.” Úgy látszott, hogy Kribil ki akart törni… Még jobban felemelkedett, még jobban előredőlt és nem lehetett látni, hogy tényleg a karfának ütődött-e, vagy az előreugró ló csapott fel a fejével…? Mint egy óriási torok, egyszerre kiáltott fel a publikum: Kribil hosszú parabolában kirepült a nyeregből… Úgy látszott, mikor földet ért, hogy egy másodpercig mereven áll a feje tetején, azután egy teljes bukfenccel átfordult a hátára és elterült… Delej félkörbe ágaskodott és lassan visszafelé döcögött…
…Menelausz II. mint egy roppant macska, elnyult testtel szelte át a levegőt és egyedül a finisben könnyen nyert. Második Liberté, harmadik Printemps…
Pogány gróf hátratolta a kalapját, oldalt rágta a szivart a szájában és csendesen mondta a hozzátartozóknak:
– Szegény Kribil… Na gyerünk. – A gróf elment a zsoké betegágyához. Lehunyt szemmel feküdt, hatalmas pólya között, apró papagájarcával, sárgán és mozdulatlanul.
– Kribil… – szólt hozzá részvéttel a gróf.
A zsoké felnyitotta a szemét és halkan mondta:
– Roger…
– Roger még nem jött meg Toulonból… Kribil, értsz engem? – Miután a zsoké ránézett, folytatta: – nem tehetsz arról, ami történt… Ne bánkódj az egész dologért, a sors ellen nem tehetünk semmit… Amit elvesztettem, azt is a te ügyességednek köszönhettem és sajnálom, hogy most már nincs módomban bőkezűen meghálálni a szolgálataidat…
Felnézett és gyors, apró lélekzeteket vett, aztán hangtalan hangon suttogta:
– Ezt nem tudtam… azt hittem, hogy én csak… Becsaptak… mert én nem véletlenül buktam… Gróf úr… Trimóczy lepénzelt, hogy a lányát… Tönkre akartam tenni magát…
A gróf régi közönyével, de csendesen, szeliden mondta:
– Hát sikerült, fiam. Isten legyen veled. – Megszorította a zsoké kezét és ment.
…A kórteremben egy dongó légy küzködött az ablaküvegek láthatatlan akadályával, széles kévékben özönlött be a nyári napsugár… Kribilnek lassan leereszkedett az álla és egy sóhaj, egy mozdulat nélkül halálba dermedt…