XX.
Ujságot olvasott a volán mellett. Közvetlen közelében, a hotel terrasszán ült Irén a társasággal. Körülöttük a kora esti korzó zsongott hatalmas ívlámpák alatt és olyan teljes szélcsend volt, hogy egy falevél se rezdült. Csupa nagy fényben, pálmák, muzsikák, kacagások hangulatában, boldog, elegáns áradat nyüzsgött és közvetlen mellettük sima, sötét tükrével a tenger rezgetett magán bizonytalan, ezüst foltokat… Valaki Sándor vállára tette a kezét:
– Vigye garázsba az autót és kövessen a rendőrségre.
Irén minden szót tisztán hallott és érezte, hogy a vér hirtelen, jegesen lefut az agyából. Sándor egykedvűen felnézett az ujságból.
– Kicsoda maga?
– Államrendőrségi detektív.
– Az más. Szabad talán kérdeznem, hogy miről van szó?
– A biancourti gyilkosságról – mondta keményen.
A soffőr odaszólt a megkövült társasághoz:
– Az autót Lenoire garázsába állitom. – Begyujtott és mentek.
– Vizet! Gyorsan vizet! – kiáltotta Poli, mikor látta, hogy Irén oldalt hanyatlik a széken, halálosan elfehéredve.