XVII.
Sándor egész nap arra gondolt, hogy másnap utazik Frick Nizzába, a gróf nevében, egész vagyonával lefogadni a Delejt. És ez az ember, aki tudta, hogy a versenyen mi fog történni, nyugodtan felteszi majd egy előre vesztes lóra gazdájának és embertársának utolsó pénzét. Tudatosan koldussá teszi. Mit tegyen?
…Este volt, mire hazaérkezett és átment a kerten. A gróf éppen ásított, Sándor jóéjszakát kívánt és aludni ment. A két lány nézte a soffőrt, félelemmel és kiváncsian, azután ők is a szobájukba mentek.
Mielőtt lefeküdtek, még az ágy alá is benéztek félelmükben.
Egy kis bordóernyős lámpát égve hagytak az éjjeli szekrényen. Irén lidércnyomással aludt el. Sötét, barátságtalan hegycsúcsokon egy vonaton vágtatott, éjszaka volt és sziklás, erdős, zord tájak rohantak el az ablak mentén. Egy kalauz járta végig a fülkéket és hivatalos hangon beszólt minden ajtón: Tessék leugrani a vonatról! Katasztrófa jön!… Ott állt a zugó, csattogó vonat lépcsőjén, ugrani akart, de irtózatosan vágtattak. Borzalmas szél süvöltött jajveszékelve és majdnem leszakította a lépcsőről, ahol görcsösen markolta a kapaszkodásra szolgáló rézrudat… Félelmes rózsaszínű villámok cikáztak a mozdony felől és egy roppant veszély közeledett valahonnan fokozódó dübörgéssel… Arra ébredt fel, hogy a teste olyan volt, mint a jég és az öklét görcsösen feszíti a szívére. A következő pillanatban kialudt a kislámpa. Tudta, hogy ez egyszerű rövidzárlat és mégis szinte felkiáltott. De nem!… Valaki nagyon nesztelenül osont a folyosón… Tisztán hallotta, hegy lábujjhegy alatt reccsen a padló.
Ez a valaki vágta el a vezetéket! Az egész házban nem lehet villanyt gyujtani!
Megfogta Poli kezét, de a felriadt hálótársnak nem tudott semmit sem mondani, csak szorította. Poli meg akarta gyujtani a lámpát, kettyent a kapcsoló és semmi.
Vaksötét!
Hirtelen robaj hallatszott, egy férfiordítás, feldőlt bútor zaja, azután csörömpölés: valaki ugrás közben berúgott egy ablaküveget. A két lány kiáltozni kezdett össze-vissza, csak akkor nyugodtak meg, mikor ismerős hangokat hallottak a folyosóról. A gróf vadászfegyverrel a kezében, rekedt, álmos hangon, kissé bosszusan szólt ki az ajtón:
– Mi az már megint?
– Betörtek! – jelentette a lakáj. Közben a lányok magukra kaptak valamit és kirohantak a folyosóra. Hiányosan öltözött szolganép járkált mindenfelé. A gróf dolgozószobájában egy feldöntött szék mellett éppen akkor tápászkodott fel Frick doktor, orrán, száján ömlött a vér. Mialatt a gróf intézkedett, egybegyült az egész cselédség. Jött a komorna fürdőkabátban, a házmester papucsban, nadrágban és hálóingben, leghátul és közömbösen állt Roger. Frick csak néhány szót mondott.
– Rövidzárlat volt… ajtóhoz mentem… doronggal az arcomba ütött… vaksötét… nem láttam… csak ütött…
Elájult.
…A lányok, minthogy rájuk semmi szükség nem volt, visszamentek a szobájukba és a közben előkerített gyertyák imbolygó világa mellett, az utóizgalomban remegve cigarettáztak.
– Te… – suttogta hirtelen Irén – egész biztos, hogy “ő” volt.
– Ugyan! Miből gondolod?
– Egyedül ő volt tetőtől-talpig felöltözve.
Poli a csodálkozástól leejtette az állát és önkénytelenül az órára nézett. Három óra volt!