XVI.
Vasárnap délelőtt Sándor Kribil rendelkezésére állt, aki bejelentette a grófnak, hogy felmegy autóval a Notre Dame du Garde templomba ájtatoskodni, ahogy minden verseny előtt szokta. Közel a kertajtóhoz állt a társaság, közöttük Trimóczy is. Mikor meglátta Kribilt beszállani az autóba, ötletszerűen azt mondta:
– Már másodszor vagyok Marseillesben és még nem láttam ezt a nevezetes templomot.
– Menj fel te is a misére – ajánlotta bólogatva a gróf.
Trimóczynak tetszett az ötlet és beült Kribil mellé, de olyan hanyagul, annyira rá sem nézve, mintha a zsoké egyáltalán nem lenne az autóban.
Felfelé haladtak a Forte-Cornich hegyre kúszó hatalmas citadella falai mentén. Egyenletesen futottak fel a szerpentin úton. Végre Trimóczy megszólalt magyarul:
– Frick azt mondta, hogy megállapodott magával.
A zsoké bólintott. Majd Trimóczy folytatta:
– Ötmillió frankot kap. – Szünet után még hozzátette. – Vissza tudja tartani a Delejt úgy, hogy ne vegyék észre?
– Nem. – Rövid válaszokat adott és nem nézett Trimóczyra.
– Hogy csinálták Párisban?
– Letréningeztem a lovat. Erre már nincs idő…
Nyugodtan beszéltek a “francia” soffőr mögött.
– Hát akkor hogy csinálná? – kérdezte Trimóczy.
– Bukni kell. Vagy “kidörzsölöm” magamat a korlátnál, vagy átbukom a ló fején. Nagyon veszélyes.
– Ne vitatkozzunk. Hat milliót kap.
…Sándor hülni érezte a vérét. Lassan döcögtek, mert alig adott gázt a motornak, hogy minden szót halljon. Trimóczy beszélt:
– Ha közölni akar valamit, hívjon fel Nizzában telefonon. Jelszó: “Magyaróvár!”
Sándor úgy érezte, hogy kanyarítani kellene egyet a kormányon és akkor ezek vele együtt szép ívben odazuhannának valahová, ahol a távoli mélységekben Marseilles kikötő panorámája látszik beláthatatlan hajórengetegével. De nem tette. Szépen felvitte őket a hegyre, amely mintha krétából lenne, fehér és kopár sziklákból állott. A csúcson emelkedett a templom, a Notre Dame du Garde, amelynek tornya felett óriási aranyozott madonnaszobor van, karjaiban a gyermek Jézussal. Trimóczy alig időzött a templomban néhány percet, azután kijött, megállt az autó mellett és cigarettára gyujtott. Hirtelen oldalt nézett és nyilván nagyon imponálva magának e leereszkedő gesztussal, megkinálta cigarettával a soffőrt.
– Mennyit futott ez a kocsi, amióta vették? – kérdezte, csak éppen, hogy közömbös szavakkal vezesse le belső feszültségét.
Sándor szolgálatkészen megnézte az ovális lapot az indító mellett.
– Hetvenötezer kilométert.
– És ki lehet azt számítani hozzávetőleg, hogy mennyire képes még?
– Hozzávetőleges számítások vannak. De szerintem, amit az ember előre kiszámít, az sohasem megy pontosan végbe.
Trimóczy egy pillanatig merően nézte a soffőrt, de az közömbösen, üres tekintettel fujta a füstöt. Egy vékonyszavú, finom harang csendült meg és kórus áradata özönlött ki a templomból…