Az előretolt helyőrség

1

– Most adja át a karórát, közlegény. Mondja meg, mit kér érte, és Magde Russel is beleszólhat az alkuba – mondta Yves őrnagy. – Elég messzemenő felhatalmazásom van.

– Sajnos, az óra elveszett – felelte Galamb.

Rémülten néztek rá.

– Mit mond? – kérdezte Delahay, a könyökére támaszkodva. – Ez az állítását… jól… fontolja meg.

– Az óra elveszett, de nyomban megkerül – folytatta Galamb -, ha engem általános testi gyengeséggel kiszuperálnak, hogy részint a régi famíliámat eltartsam, részint újat alapítsak. Ha ezt nem teljesítik, akkor az óra sohasem kerül elő, olyan jól elrejtettem.

Yves a homlokát ráncolta. Minden katonai elképzelést meghalad, amit Harrincourt kért.

– Rendben van – mondta végül. – Mást nem kíván?

– De igen. Troppauer Hümér költeményeit. Ehhez ragaszkodom!

– Ezt vártam tőled – rebegte a költő.

– Troppauer közlegény külön kitüntetésben is fog részesülni a zendülés leverése körül szerzett érdemeiért – szólt közbe Delahay.

– Azután, ha tőlem megkapják az órát, természetesen Magde Russeltól kell megvásárolni. Én csak mint izgatott megtaláló érdemlek jutalmat.

– Minden rendben lesz – mondta Yves – jegyzőkönyvbe vesszük a feltételeket, és korlátlan felhatalmazásom alapján módomban áll a szokatlan kívánságot teljesíteni.

Elkészült a jegyzőkönyv. A tisztek aláírták, hogy Yves őrnagy a vezérkar D. osztálya nevében a fenti kívánság teljesítésére ígéretet tett.

– És most mondja meg, hol a karóra – sürgette Yves.

– Hol legyen egy karóra? – csodálkozott Galamb. – A karon! – Felhúzta a zubbonya ujját, és a csuklóján ott volt az óra.

2

Pencroftot egy hajnalon az oráni haditörvényszék udvarán Kobienszkivel együtt kivégezték. Macquart és Lorsakoff ítéletét életfogytiglanra változtatták, és Gardone, rangjától megfosztva, két év múlva szabadult.

Ezzel a dráma befejeződött.

Mielőtt Galamb és a menyasszonya elhagyták Orant, még egyszer felkeresték az elátkozott Brétail-villát, és szorongó érzéssel járták végig a poros, elhagyatott, sírszagú szobákat…

– Az olyan volt, mint egy lift – felelte mosolyogva Magde.

– Tessék?

– Egy gramofon működött a szobában, villany szerkezettel. A tű karját egy kis készülék állandóan ismét a lemez elejére tette. Ha a hallban égett a villany, akkor bekapcsolódott a gramofon, és ha lecsavarták, elhallgatott.

– De ha benyitottam?…

– Ez a lift-rendszer! Az ajtón éppúgy, mint a felvonónál: érintkezett a két drót! Ha kinyitotta valaki az ajtót, akkor megszakadt az áramkör. Ha becsukta, akkor újra kapcsolt a két drót, és működött a gramofon. Azért csináltattam ezt a szerkezetet, mert előre látható volt, hogy a gyilkosok visszatérnek a villába, kutatni a terv után. A lemezről szegény anyám énekelt, és azt hittem, hogy a gyilkos bizonyára rémülten menekül majd a kísértet elől, amely eltűnik, ha rányitják az ajtót. De éppen az egyik gyilkosnak – Grison volt ez – elárultam, amikor odaköltözött…

– És még egy… A sivatagban, amikor eltűnt a lábad nyoma… Az, hogy lehet?

A lány nevetett.

– Ó, te gyerek! Hát egyszerűen port merítettem a sisakomba, és szépen hátrafelé lépve behintettem a lábam nyomát.

Galamb a földet nézte.

– Mégsem leszek nyomozó… – mondta ezután csendesen.

A villát lezárták, és elutaztak Oranból.

De még hosszú ideig nem akadt lakója annak a háznak…

3

Miután hazatértek Párizsba, és Galamb a kívánt feltételeken kívül megkapta a légió becsületrendjét is, így kiáltott fel:

– Ezentúl vigyázok az egészségemre. Nem akarok beteg lenni!

…Az esküvőt két héttel el kellett halasztani, mert Galamb súlyos influenzába esett. Először volt beteg, amióta elment Párizsból! A halál mosolyogva figyelmeztette, hogy nem szereti a tréfákat. De Harrincourt természete végül győzött, meggyógyult, és elvette Magde Russelt. Esküvő után a kis család együtt lakott a régi családi házban. A Russel-tervért Magde annyit kapott, hogy nemcsak a házat, hanem a jövőjüket is tehermentesítették.

Sokat járt hozzájuk Latouret, a nyugállományú alhadnagy, harcias, lepörkölt bajuszával, és Troppauer Hümér, a költő, aki saját verseit olvasgatta a türelmes családnak.

Harrincourt néhány hold szőlőt vásárolt Párizs környékén, ahová az unalmas, előkelő, úri ismerősök nem jártak. Furcsa társaság jött össze a szőlőben, elég sűrűn. Például: egy grófi külsejű hóhér, Hlavács “őrnagy”, a vén Pilotte, Minkusz, az óriás Nadov, Latouret alhadnagy, Battista őrmester, és valahányszor Párizsban tartózkodott: Yves őrnagy. A házigazda ilyenkor szájharmonikázott, a felesége jóféle vörös chablis-val kínált mindenkit, és a zümmögő “filharmonikus” vidám muzsikájára Yves rákezd, a többi meg fújja, mint amikor még ott meneteltek a gyilkos, sárga, szaharai porban, a “régi jó időkben”:

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.