És elindul a lavina: lábujjhegyen
– Nagyon örvendtem, hogy elgardírozott a polgármester úr – szólt Prücsök, most már birtokában az úri tónusnak, amikor lebillent kecsesen az autóról, és megállt egy lábon, mint a gólyamadár, mivel egyik cipőjét elvesztette valahol. Éppen a szebbiket. Azon egy aranyszínű lepke is volt. Nem csoda hát, ha beszállásnál lerepült a lábáról.
Szivar, a komor jassz csendes zuhogással közeledett, kabátujjából, nadrágszárából dőlt a víz, és olyan volt, mint valami életre kelt esőcsatorna. A legutóbbi események annyira megviselték, hogy megtört ember lett. Csak ennyit mondott csendesen:
– Te mifenét állsz itt egy lábon?
A leeresztett csapóablakon, mint valami proszcéniumpáholy úri vendégei, tátott szájjal könyököltek Babette anyó és Ész Lajos. Az utca végéről szótlan menetben a Zenélő Patkány vendégei érkeztek, élükön Korn Atya, aki polgárias természeténél fogva feje felett tartotta Glazumov Tropp Eszmeralda teozófusnő esernyőjét, ami egyike volt legjobb vételeinek, mert mindössze 20 frankot adott érte, míg Rongy Aurél már az első fokon megtudta, hogy másfél évet ér az ernyő.
Valóságos zuhatagot fröcskölve, robogott egy tócsán át Veuve Marie, és nyomában Tülök Bull, a kétméteres rúddal.
Az osztrigás bezárt kordélya nyikorgott.
– Te taknyos, hol jártál?! – kiáltott a kofa.
A közeli házak egyikéből Schulteisz, az Ikrek elégedetten ordítozott:
– Ez a Prücsök egy jópofa! Esküszöm, a polgármester volt! Babette, ha van eszed, most lealkuszol a helypénzből!
Elnyújtott basszus jegyezte meg egy pince mélyéről, megbotránkozva, de szelíden:
– Kuuus…
Szivar felemelte szép óvatosan a leányt, és elindult vele a tócsákon át a kunyhó felé. Babette anyó enyhe kísértéssel nézte a lavórt, de ez alkalommal úrrá lett káros szenvedélyén.
A Zenélő Patkány vendégeiből rekrutálódott menet megállt félkörben a bódé előtt, és rövidesen megjelent a proszcéniumpáholy mellvédjén Prücsök: jobb lábán a selyem topán helyett, amely az aranyszínű lepkével elrepült, roppant cipőinek egyike lengett. Olyan volt, mint a bábszínházi figura, amikor kiültetik az egy centiméter keskeny színpadra. Pápuagöndör, acélfekete fürtjei ekkor már csak kacagtak azon, hogy valaha is tartós ondoláció jármába kényszerítették őket.
Valahol hátul megjelent Kirúg Hümér és az amerikai diák, rajzaival, de megjelent a Finom Török is, nedves celofán kabátja alatt jól látszott a kávéuniformis festői bugyogója és aranyhímzései. Ötven tagú férfiegyesület követte.
– Fiúk! – kezdte Prücsök oly hévvel, mely egykor Napóleont késztette arra, hogy hordává lomposodott embereit, a katonák gyűjtőnévvel illesse döntő szónoklatánál, amellyel az olasz hadjáratba zúdultak vele. – Elsősorban is kérlek benneteket, hogy tartsátok titokban, amit mondok. Magunk között vagyunk, csupa jó barátok, és nem egy titkot őriztek megélhetéstekből képezve.
Ennyit közölt első intrádára, kb. százfőnyi rovott múltú barátjával és a Portugál nevű utca lakóival.
– Nyugodt lehetsz – szólt valahonnan a magasból Schulteisz, az Ikrek -, amit nekünk száznégyszemközt mondsz, azt eltemetjük, mintha késszúrás érte volna.
– Ezt vártam is tőletek. A mai bálon Mervin, aki klubtársam a tiszti kaszinóban, apám ügyében baráti eszmecserélgetést űzött. Azt mondta, hogy én csak bálozzak, majd ő pontosan felírja egy papírra, hogy mit kell tennem családom diszkrét bűnügyében.
Zúgás támadt. Mervin puszta nevétől dühbe gurult a külváros. Prücsök szétterjesztette két karját, mintha külön zenekarát vezényelné, és csend lett.
– Mostan hadd ugassak még! Arról van itten szó, hogy én a Mervin előszobájában az emeleti kaszinófolyosón sokáig báloztam ülve, amikor megjelent egy bús képű szolga, egy úgynevezett komornyik. Megszólítottam, hogy kérdezze meg tagtársamat Mervint, mi lesz, mert itthagyom. Erre kérdé, hogy én utasítást várok-e Mervintől. Mondom neki: mit gondolt, talán előszobadísznek vagyok itt? Erre mondta, hogy nála van a levél az utasítással, és átadta. Ezek a lakájok nagyon hozzászoktak a borravalóhoz, hát gondoltam, kérek tőle tíz frankot. Vendéggel szemben nem tagadhassa meg. De bálon más a szokás, és meghallotta egy arra siető attasé, aki kétezer frankot adott.
Megelégedett zaj hallatszott.
– Megjegyzem, ez nem ellenzi nagyjában azt, hogy Kirúg Hümér reggel mégis helyszíni szemlét tartson a jégszekrény alatt, mert Babette anyó érte jön a franknak, ha délelőtti sétáját végzi a lavórral és a redőnyhúzóval.
– Az a pénz máshová gurulhatott… már kerestem – kiáltott közbe a csapos.
Krétaszínű fehér holdfény tűzött a sikátorra, amely gőzölgött, cuppogott és locsogott a zápor után. Fekete ablakú, hosszú, görbe tetejű házak ágaskodtak szabálytalanul egymás fölé tákolva, némelyik ötemeletes, de úgy, hogy öt egyszobás lakást köt össze a falépcső.
Közelgő nagy események előérzetével hallgatta az utca Prücsök titkát.
– Nekem a Mervin bemutatott a bálon egy angol bajuszos, gyönyörű katonát, Deboulier századost, aki ma éjjel valami futárlevelet visz Tangerbe, egy fontos négernek. Mervin mondá a bemutatásnál, hogy van egy terve, mintha ott jutna eszébe. És hogy majd ezt felírja, mert a papám kiszabadul tőle.
– Idő – kiabált Schulteisz, az Ikrek. – Eredmény!
– Csak hagyd! Jól beszél… – jegyezte meg a Részes Mandarin, mivel tetszett általában, hogy a leány sikerrel képviselte ilyen úri helyen a külvárost.
– Tempó, Prücsök! Gyerünk a mesével! Tempó! – rikkantotta mégiscsak Schulteisz, az Ikrek.
– Azután felmentem az előszobába, és ott a széken ülve báloztam, amíg a komor szolga jött, és a levelet adta. Hát ez a levél itten a veleje. És akkor búcsúztam lenn a hallban a bús arcú lakájtól úgy, hogy mégis adott tíz frankot, és kértem, hogy küldje a hullaszállítót, mert távozni akarok. Báli kollégám, a polgármester azonban elhozott, és mondta, hogy nem fogad el ezért semmit! Úgyhogy ő is adott ezer frankot. És most már van háromezer és tizenegy frankom az egy frankkal összevéve, amit a kancsal küld majd, ha Babette anyó reggel sétálni megy a lavórjával és erélyes fellépésével.
– Mit jár a szád! Nesze, itt a frankod! – kiáltotta Kirúg Hümér, és odadobta a pénzdarabot, de a kancsalsága miatt a kunyhó melletti hamuba, amit Prücsök jól látott:
– Püff… a kanálisba esett – kiáltotta a leány. – Mégiscsak a legjobb lesz, ha megkeresed reggel, és elküldöd, amikor Babette anyó sétálni megy a konyhaasztallal.
– Sok a szöveg! – kiáltott fentről Schulteisz, az Ikrek idegesen. – Mi van a levélben?
– Mit gondolsz, meddig állunk itt? – kérdezte Kicsit Bob, mint egy tüntetés tenorszólója.
– Azt honnan lehet tudni? – felelte Prücsök. – De nem lehetsz még fáradt, hiszen két évet ültél most. – Mikor elhalkult a röhögés, a leány blúza hasítékából kihúzta a levelet, a lornyont és a kalapját, amelyről már azt hitte, hogy elveszett. Örömmel kirázta e holmit, és zavarba jött, amiért két darab rétes hullott ki belőle a pocsolyába.
– Mostan felolvasást tartok a levélből, mely életbevágó. Megjegyzem, a rétest valamelyik rosszul nevelt vendég szórakozottságból tehette a ruhámba. Tehát a szöveg:
“Mademoiselle!
Halaszthatatlan teendője a következő: Csavarja el a futár fejét, és a levelet maga juttassa el a címzetthez.
Doktor Mervin.”
Csodálkozó izgatott moraj hallatszott az utca diszkrét közgyűlésén…
– Miféle dolog ez? – kiáltotta kézi megafonjába Schulteisz. – Kinek néz téged ez a hiéna?
Nagy zúgás, zajongás volt.
– Általános befogást kérek! Ez a Mervin nem buta ember, és jól tudja, hogy mivel segíthet rajtam. Az urak dolgát ti nem értitek, mert nem szoktok bálozni. A kormánybiztos ellenszámlát ajánl, mint Veuve Marie a Gomb Rizának. Ha én eltüntetem Debouliert a levéllel, akkor Mervin kiengedi a papámat!…
– De miért téged szemelt ki? Nincs elég embere?
– Tán látta, hogy tetszem a századosnak… – szólt, és tűzpiros lett. – A Tuskólábú is mindig azt figyelte, hogy tetszik-e a gyilkos az áldozatnak? Így lett kémnővé az a japán Kiri Mata!
– Hara Mati! – kiáltott helyesbítve Roppant Manó.
– Az egy japán öngyilkolás – szólt Korn Atya. – Ha egy tábornok veszít, akkor Mata Harit követ el magán.
– Erről én is hallottam – bólintott Tülök Bull. – De csak akkor esedékes az öngyilkosság, ha huszonnégy óra eltelt, és nem tud fizetni.
– Madames et Messieurs! – kezdte az Álmos Elefánt. – Ez a szó, hogy harakiri, azt jelenti…
– A levélről beszéljen!
– Kérem… Tehát, szerintem ez a Mervin doktor, akiről tudjuk, hogy milyen könyörtelen, ha céljairól van szó, ellenszolgáltatást kér azért, hogy segítsen mademoiselle Prücsökön.
– Ez zsarolás!
– Nem teljesen – intette könnyelmű feltevésektől Veuve Marie-t az Álmos Elefánt. – Ez jogtalan hivatali kényszer, úgynevezett Nötigung, de nem vis absoluta, és nem is vis compulsiva. XlV. Lajos egy alkalommal…
– Más alkalommal! – kiáltotta Finom Török. – A magvát mondja!
Ész Lajos halk, szomorú, rekedtes hangja, mint egy nagyobbfajtájú légy döngése terült szét az utca felett.
– Ez az ügy bizonyára az Intelligence Service feladata lenne, de úgy látszik, hogy Mervin nem merte rájuk bízni. Hallottak már önök az Intelligence Service-ről?
– Mit emlegeti annyit? – ordította Szivar, aki ezüst szervizért néhány hónapot ült valamikor. – Mi sem vagyunk hülyék!
– Ne tessék általánosítani – tiltakozott Prücsök. – Beszéljen Lajos.
– Sajnos, ez a könyörtelen ember lehetetlen feladat elé állította kedvelt gyámolítottunkat. Egy kisleány, akinek nincs a világon senkije, különösen, ha a mi barátságunkat is tekintetbe vesszük.
A kiváló jogászt itt egyszerűen félretolta a leány:
– Nahát, most jövök én! Itt most a legnagyobb titokban – kiáltotta harsányan – megalakítjuk a külváros szervizét. Megcsináljuk ezt a heccet! Aki nem akar részt venni, az távozhat, és az óvatosabb lakók lefekhetnek.
– Mondd meg, hogy mit csináljunk!… Segítünk!
– Köszönöm, fennkölt barátaim! Először is a százados ügyét fogjuk meg nem történtté tenni. El kell tűnnie. És remélem, ha ti kézbe veszitek, akkor el is tűnik. Hányan vagyunk – ekkor már lehettek vagy százötvenen. – úgy ahogy összejöttünk, feltűnés nélkül osonjunk.
A százötven ember helyeselt, készen arra, hogy feltűnés nélkül osonjanak.
– Halljuk!
– Fogd be szád, Ikrek!
– Rém egyszerű a terv!… Íme: Elsősorban – magyarázta Prücsök – Szivar felmászik a szemaforra, tilosra állítja, azután megszerzi a levelet, elviszi Tangerbe, és mi csendben várjuk.
– Micsoda marhaság ez megint?! – kiabált Szivar. – Szó sem lehet róla, keress más bolondot!
– Ha nem, hát nem… Én már úgysem fogok belőled bátor embert csinálni.
– Majd kaphatsz egy pofont, csak járasd a szádat… – dühöngött Szivar, de nem folytatta, mert épp hogy ideje volt elugrani egy húsdaráló elől, amely sietve érkezett a kunyhó felől, szabályos ívben a feje irányában.
– Ha még egyszer meglátom a környéken, a tüzes vasalót húzom végig a képén! – kiáltotta Babette anyó, és Schulteisz, az Ikrek, mintegy a jelenet zsinórpadlásáról harsogta:
– Szeressük egymást!
– Ti jó távol álltok – közölte Prücsök a haditervet. – A szemafortól vagy kétszázharminc méterre van egy kis erdő. Ott elbújtok. Most még kell hozzá egy bőrtáska, szerszám, és én jövök, mint a Zöld Kacaj című megigézés. Az öreg férfiak, az asszonyok meg a Szivar itthon maradnak kímélésből.
– Te vigyázz magadra, aszondom!
Senki sem értette a haditervet, de lelkesen helyeselt. Mindenki felszedelődzködött, és bár a lámpakezelő indítványát, hogy rágyújtsanak egy nótára, egyhangúlag és a titokra való tekintettel közfelsuttogással elvetették, jó hangulatban voltak. Schulteisz, az Ikrek, aki egy pénzügyőr vadonatúj nadrágjához egy fürdőmester eléggé használt fekete dresszét viselte, feltette kalapját, és jókedvűen lekiáltott az utcára:
– Várjatok, jövök én is! És jött.
És jött Prücsök, aki ormótlan bal cipőjével inkább Tuskólábú, mint Zöld Kacaj lehetett volna. Elindult barátai élén, és ezek egy szálig követték, kivéve a komor jasszt. Ő zsebre dugott kézzel mellőzte a társaságot.
Ekkor egy roppant fekete árny barátságosan végigfröcskölte a népgyűlést. Mathias érkezett a furgonnal.
Megéljenezték!…
…És hajnalban kísérteties menet vonult végig a kikötő óvárosának sikátorain. Százötven marcona ember feltűnés nélkül követett egy estélyi ruhás kisleányt…
KILENCEDIK fejezet—>>>