Az ellopott futár

Vérfürdő Bill retteg az egész környéktől

Még a nyugodt sofőrnek is tátva maradt a szája.

– Honnan tudja? – kérdezte Kirúg Hümér.

– Én kinn voltam helyszíni szemlén. A Decoux-perről akkor nem tudtam. Most látom magam előtt a helyszínt… Decoux ártatlan.

– Maga… megmenti! Igen! Maga megmenti!

– Nem tudom bizonyítani. De a vizsgálóbíró bizonyosan látná az igazat. Az a justizmord oka, mert ez justizmord, hogy nem volt helyszíni szemle… Micsoda barbár jogász ez a dr. Mervin!

Egy különálló hajszálat visszatapasztott a fejebúbjára. Mert mindössze néhány szál vörösszőke haj a kitűnő koponya sivár termése. Az egyik ívére támaszkodó, Közép-Amerikában kedvelt hídépítési mód mérnöki elgondolása szerint merész félkörben fésülte keresztben, jobb fülétől a bal halántékig.

– Hát mit ajánl nekem, kérem? – érdeklődött Prücsök és már rettenetesen szerette Ész Lajost.

– Nézze, kislány, őszintén megmondom önnek…

– Ne önözzön, mert kiröhögöm.

– Az őszintén volt a hangsúly. Tehát közlöm ön… önkéntelenül magával, hogy a legnagyobb úrral is könnyű beszélni, ha nem a hivatalában keresik fel. Irodában senki sem szeret hivatalos ügyekkel foglalkozni. – És ismét rálehelt a monoklijára.

– Maga egészen jól beszél – mondta, közelebb húzta a székét, és biztatóan megveregette az Álmos Elefánt mellkasát, amitől André Gide novellája szerény elutasítással felzizzent. És Mathias felé is megjegyezte őszinte dicsérettel: – Ez az Elefánt egy nagyon jó fiú.

– Kedves az elismerés, de térjünk a tárgyra. Ma este a tiszti kaszinóban bált rendeznek. Menjen el, és beszéljen doktor Mervinnel.

– Azt sem tudom, hogy merre lehet az a bál?

– Ismerem a tiszti kaszinót, majd elkísérem.

– Van ott belépés nadrág nélkül?

– Valószínűtlen. De az épületig elvezetem, bár ez is felesleges. A mi Mathias barátunk révén eljut oda autón.

– Becsületszavamra, Lajos, maga nem normális. Hát elképzeli, hogy egy gyönyörű bál előtt megáll a halottasautó, én meg kiszállok talpig estélyi koporsóban, de úgy, hogy ne legyen feltűnés…

Kirúg Hümér, roppant erektől duzzadó alsókarjára dőlve átköpött a söntéspolcon. Most Mathias sapkáját találta a székre felkuporodó macska helyett.

– Akkora szája van, mint egy főkapu – szólt Prücsökre nézve.

– Ahogy én tudom, a katonai ügyészség szomszédságában van a kaszinó. Ha Mathias beviszi magát autón az ügyészségi kórház garázsába, ott csak lesz valami kerti ajtó, amin átmehet a bálba. Ha egyszer bent van…

– Kirúgnak. Próbálva…

– A tiszti kaszinóban egy hölgyet érinteni sem mernek.

– De most rólam van szó.

– Hát, kérem, ez fogas kérdés… Ruhaszerzésben nem érzem erősnek magamat.

– Pedig az kell a bálhoz – mondta a csapos.

– Ruhám esetleg lenne, mert Szivar nevű barátom örömmel lop nekem, de cipő…

– Semmi baj! – mondta Kirúg Hümér. – Amikor Anette megcsalt, visszavettem tőle mindent. Gyönyörű báli cipő is volt közte. De harisnyám nincs.

– Azt Veuve Marie ad neked! – mondta Mathias. – Van neki egy pár, öt éve kínálja eladásra.

– Ami a fejfrizurámat illeti – szólt Prücsök -, a zsebes Mirnix kidauerol. Adok egy frankot, és a kancsal holnap megkeresi a jégszekrény alatt, ami elgurult.

És felugrott, hogy induljon.

– Fél kilencre érted jövök a kocsival! – kiáltott utána Mathias, a furgon sofőrje.

…Most mentek Veuve Marie-hoz. A jassz rém dühös volt.

– Szóval, mi van?

– Semmi az egész. Úgy döntöttünk, hogy te lopsz estélyi ruhát nekem. Szeretnék olyat, amin művirág van.

Szivar elképedt.

– Miféle hülyeség ez?

– Bálba kell menni. Ezért szerzöl te majd ruhát, a Veuve Marie ad harisnyát. Siess, mert még nem árultam…

A jassz most elejtette a kosarat, mert meglökte valaki, és miközben lehajolt érte, egy őzbőrcipős járókelő fejbe rúgta, hogy szikrázott a szeme.

– Nahát! Rémesen ügyetlen vagy! Ilyen buta Szivart még nem láttam. Szóval, a mozi előtt várlak a ruhával!

Betelt a mérték! Szivar kihúzta magát.

Csípője mellett rántott egyet a nadrágszíján azzal a hirtelen szitáló mozdulattal, amellyel a felpúposodó gyapjúzsák tartalmát lazítják, majd lehúzogatta csíkos trikóját és kezébe vette sapkáját, mintegy illemtudóan.

– Hát nézd, Prücsök. Beszéljünk mostan őszintén és közvetve. A véleményemet hagyjuk, mert nem szokásom pimasz kölket sértegetni. Körülírásnak csak ennyit: Te egy szemtelen, undok, hálátlan taknyos vagy, és én leveszem rólad a kezemet. Ez faktum.

Fejére tette a sapkáját, hetyke bajuszán pödört egyet, és újból feligazította flanell nadrágját, mely a pizsamák poltron életét élte történelmének Szivar előtti idején. Biccentett, majd belső zsebéből elővette úri sétabotját, egy felébe tört bambuszt, a tetejébe alkalmazott, mutter nevű csavarral. Mostanában nyugdíjaznia kellett e kedvenc holmiját, mert a leány körül a keze tele volt munkával napestig.

– Isten áldja, kisasszony!…

– Kisasszony a nagynénéd!

– Az igaz. De a középső fia most csarnoki altiszt lett, tehát ne tessék ajkaira illetni, mert beverem őket. Már kezdhet más hülyét keresni helyettem.

– Olyant, mint te, nem találok! – sírta a leány.

– Részemről a mélységes szívfájdalom!

És megforgatva ujjai között a nádpálcát, amelynek végét a mutter nevű csavar díszítette, de nem pusztán ékesítés céljából, mert jó néhány nyolc napon túl gyógyuló fényesítéstől kopott simára. Azután a sapkáját is megemelte, és lenéző gőggel köszönt:

– Gud báj!

És ment. Így! Ezt elintéztük. Szemtelen kis rongyos. Még ha nő lenne! De ez egy fityfirity, aki itt sajnáltatja magát, hogy szolgálják. Egy gyerek…

Már a sarkon túl volt, amikor egy harsány, kislányos hang utánaszállt túlcsengve a délutáni lármán:

– Hétkor a mozi előtt várlak. Hozz egy szép laméruhát, és ne késsél! Szivar!

– Azt lesd – gondolta és továbbment.

Fütyörészve gusztálta a nőket, és időnként megpödörte a bajuszát. Szép szál fiú volt ez a Szivar. Tömött haja, mint a tükör ragyogott, bár Szeplős Nanette, a Mikiegér-árus azt állítja, hogy sült hering szagú, mert Szivar csak étkezés után fésülködik, de mindenki tudja, hogy Szeplős Nanette bosszúból kompromittálja a fiú odőrjét. Ezért két pofont is kapott Rita Kaméliától.

– Halló, Szivar!

Kicsit Bob kiabált át a Nárcisz Park bejáratából.

Itt volt a hivatala, a falhoz dőlve, rózsaszínű nyakvédőben, amerikai filmbajusszal és jól vasalt ruhában. Többen is álltak ott ilyen fiatalemberek, egyforma nyakvédőben, azonos bajusszal. A helyiségből citeraszó és egy alt színezetű női hang hallatszott. Néhány vidám hölgy mosolyogva kinézett az egyik emeleti ablakból.

Szivar megemelte a sapkáját, és intett a hölgyeknek.

– Süket vagy?! – kiabálta Kicsit Bob. Ezt az elnevezést egy külföldi hölgy révén kapta, akivel sok viszálya volt, és fenyítés idején azt szokta sikoltani hamis kiejtéssel, hogy: “Kicsit üss… Bob, kicsit, mert fáj?” Így lett a fiú neve Kicsit Bob.

– Mit akarsz?

– Hogy van Prücsök?

– Nem ismerem azt a kölköt – felelte Szivar. – Levettem a kezemet róla. – És peckesen távozott.

Vörös fényű porszemek szállongtak a forró, zsírszagú délutánban, és a vámház körül hivatalnokok végezték napi ordítozásaikat a fuvarosok visszaéléseiről vélekedve.

A sarkon egy vén, szakállas osztrigaárus fordult be a kordéjával. Zöld levelekre tálalt kagylói felett a vörös és fehér üvegek halkan összecsördültek.

– Hé! Szivar! A Prücsök…

– Nem ismerek ilyen nevű rovart!

– Akkor legyen szíves és mondja meg neki, hogy Kmetter Bubi, a főhalász holnapra osztrigát ad neki bizományba, de korán jöjjön érte.

Vidám élet volt ez. A poros ricsajban jó ismerősök siettek arra, és a Nárcisz Park felől pofoncsattogást hozott a szél.

Mondom, vidám élet volt itt.

– Mr. Szivar!… Hahó!

– No mi van? Talán eltévedt itt a hóviharban?

Az amerikai diák, aki árnyképekkel ügynökölt a belvárosban, viaszosvászon tokjával éppen arra ment, és közben meglátta Szivart.

– Én kérni maga: adja ezt Prjucsoknak.

Egy árnyképet húzott elő, amely a leányt ábrázolta.

– Menjen a fenébe, maga mázoló! Semmi közöm, a hölgyhöz! Levettem róla a kezemet.

– Ah! I’m sorry…

– Hát ebben maradunk.

Fél karral eltolta a fiút és továbbment. Mit vannak úgy fönn ezzel a kis boszorkánnyal?

Nála véget ért. Amikor éppen ezt gondolta, galoppban érkezett Cefi, a vízfejű Drót, hatéves kisfiú volt és állandóan egy szál hosszú hálóingben járt. Csinos, értelmes arcához egy felnőtt teste illett volna hordónyi fejét véve alapul. De a roppant fej roppant okos volt és roppant szomorú. Csúf sebhelyek borították, különösen az ajka felett, ahol mutatóujjával az orrtövét vakarta sűrűn. Mint gyorsküldönc szolgált a külvárosban, és ezért helyi megjelöléssel Drótnak hívták.

Úgy érkezett egy porgömbből hirtelen fékezéssel, karikalábán hajladozva, mint a szélvész.

– Szivar úr! Idevigyázzon! A Prücsök azt üzeni, hogy zöld ruhát tessék lopni, ha lehet, de legyen művirág a derekán!

– Mit mesélsz, te hólyag!

– Hogy zöldet tessék…

– Kotródj, mert rád lépek! Micsoda pimaszság.

– Egy doboz Caporalt.

A földszintes ház oldalában, ablaknyi kockában süteményeket, vörös bort, feketekávét és Viandox nevű húsleveskockát árult a Gomb Riza, akit kerek, buta babaszeme miatt neveztek így. Valamikor gőzmosodája volt a kövér hölgynek, de ezt egy bohém kárpitos ismerőse elitta, úgyhogy Gomb Riza akkor rövid ideig házakhoz járt mosni. A kárpitos bohémsága azonban nem ismert határt, és elitta Vunier úr lányának a kelengyéjét is az utolsó fehér bóbitáig. Ezért kicsit börtönben voltak. Az üzlet Mahlupek 72 éves nyugalmazott révkapitányé volt. Ez odavette eladónak a szabályosan gömbölyű nőt, és Szivar, a jassz akkoriban havi 45 frank átalányért verte a kárpitost, ha feltűnt az üzlet körül.

Gomb Riza azóta tiszteli Szivart. De lesüti a szemét, ha vásárolni jön, mert Rita Kamélia egyszer flörtből kifolyólag pofonvágta Tolonc Hedviget, hogy eltört az új protézise.

– Tessék a Caporal és a vörös bor. Összesen 25 sou…

Ezt hangosan mondta, mert a 72 éves révkapitány egy kanapén pihent a hátsó szobában és nyomban felébredt, ha az eladás megszokott hangjai elmaradtak.

Gomb Riza tehát hangosan jelezte az elszámolást, jól becsapta a fiókot, csak éppen a pénzt nem vette át.

– Mondja meg Prücsöknek – súgta lehunyt szemmel -, hogy jöhet nyugodtan vásárolni… Ha tartozik is két frankkal.

– Levettem róla a kezemet, nagysád. Ez faktum. Nem érdekel a kis undok.

Gomb Riza sóhajtott.

– Ön olyan blazírt, Szivar úr.

– Mit csináltam? – kérdezte ijedten.

– Blazírt…

– Riza! – rikácsolta belülről az ősz révkapitány. – Kivel beszélsz annyit?

Szivar továbbmegy.

Teherautók dübörögnek a rakodó felé, és egy ősz ember hegedül az út közepén. A zöldséges szagú, vérpiros alkonyban lárma, csilingelés, ordítás erősödik egyre.

A hír már előtte járt Szivarnak úgy, hogy amikor a Tetováló Frédéric bódéjánál találkozott Prof. Wurmmal és nejével, a varázsló már így köszönt:

– Van szerencsém, nagyérdemű Szivar! Hát miért vette le a kezét arról a lányról?

– Mert egy taknyos.

– Mondtam?! – fordult Prof. Wurmné a férjéhez diadalmasan.

– Mondta. Az tény – bólintott a varázsló. Emerencia telepatikus lény. De sajnos nincs kézügyessége.

A nő, amikor megismerkedett férjével, kígyótestű csoda volt. Ezt a harmadik gyerekük születése után nem tehette többé. De szerette a kígyótest-mutatványt, s így lelkileg legalább megmaradt e hüllő utánzójának.

Kígyónő volt talpig. Szivar azonban kellemetlen érzéssel tapasztalta, hogy nem szereti, ha méltatlan védencét más is szidja.

– Az nagyon derék lány – szólt barátságtalanul. – Csak szemtelen kissé. Ajánlom magamat.

És továbbment.

A sarkon egy öntözőkocsi fordult be, és Tropp, a bútoros kezdte berakni kerti székeit, mert tudta jól: ha locsolják az utcát, az közeli esőt jelent. Sivalkodó kölkök térdig gyűrt nadrággal rohantak a csörömpölő víztank után és fröcskölték a vízsugarakat.

– Hé!… Ott az a mafla Szivar!

– Helló, mafla Szivar! A Prücsök jól elbánt veled.

– Te, ha odamegyek!…

A Prücsök-párti utcagyerekek azonban nem félnek senkitől a sintéren kívül. Hogy ez miért van így, azt ki tudná megmondani?

Átalakulnak szavalókórussá:

– Maf-la Szi-var! Maf-la Szi-var! Maf-la Szi-var!

– Hüüüü!

Éktelen üvöltés. Támadó ugrással felkapja a botot.

Uzsgyé!

A sok kölök szertefut, mint a kilövellő rakéta sziporkái.

És távolabb sipítják azért is:

– Maf-la Szi-var! Maf-la Szi-var! Maf-la Szi-var!

Ennek is a lány az oka, gondolja, miközben továbbmegy és szinte dührohamot kap, amikor a sarkon lihegve beéri a vízfejű Cefi:

– Azt üzeni Prücsök, hogy ne tessék mást lopni: zöldet, művirággal, vállán ékkő… Hétre!

– Takarodj!

Most már dühösen sietett.

Szivar Korn Atya üzletéhez ért. De megkerülte a Zenélő Patkányt és a hátsó ablakhoz osont. Éppen megadta volna a jelt, három kopogtatást Rita Kaméliának, amikor csodálkozva látta, hogy az ablak betört. Mitől tört be? És mikor?

Most egy kő repült el a feje mellett zúgva, hajszálnyira és a házfalhoz ütődött.

A mindenit!

Körülnézett harciasan, de senkit sem látott. Mifene?… A földre hullott kőre papírt csavartak. Levél!

Még egyszer körülnézett, de mert senkit sem látott, hát gyorsan kibontotta a papírt. Ez állt rajta:

“Ha továbbiakra is foglalkozik a Prücsökknek, úgy szíves értesítésére hozom, miszerint a Jerabek et Có. céget illető munkája fel lesz jelentve, és magát bezárjág mind a pinty. Jó lesz vigyázni mondom.

VÉRFÜRDŐ BILL

Kiváló tisztelettel:

Ór- és bérgyilkos K. F. T.”

Ez mi?

A levélben említett ügy nem szenved kétséget. Ez a Vérfürdő Bill csakugyan kellemetlen egy pofa.

Kifene lehet?

Mit akar Prücsöktől? Mindegy. Ezzel a Vérfürdő Bill orr- és bérgyilkossal, ahogy a párbajozók szokják, néhány vontcsövű pofont vált alkalmilag. Ez faktum.

Odalépett a kocsma hátsó ablakához és háromszor kopogtatott, hogy Rita Kaméliát légyottra hívja. Óvatosan kellett eljárnia, mert ha Korn Atya, a Zenélő Patkány és a hölgy tulajdonosa felébred szundikálásából, beláthatatlan gorombaságokkal tiltakozna, amiért délutáni álmát megzavarták.

A harmadik koppantásra felvillant az ablakban Rita Kamélia habszőke hajkoronája ibolyaszínű körszalag díszének pereme mögül kibuggyanó, frufru nevű ügyes tincsekkel.

Japánselyem fésülőköpenyének piros bársonygallérját összehúzta krémszínű csipkéi felett, és a párkányra könyökölt. Petyhüdt nyakán rizsporos szélű barázdák mélyültek feszülő inai között.

Hajdan ünnepelt szépsége romjain is eredeti külsejű hölgy maradt e nyugállományú kedvence a Folies Bergères-nek, akit sokan a revü királynőjének magasztaltak, és romantikus kapcsolata a kvarpokatalai maharadzsával annyira köztudott volt, hogy amikor a nábob csődöt jelentett, Rita Kaméliát kiutasították Hindosztánból.

Korn Atya a belváros egyik művészkávéházából importálta elvirágzásának abban a korai, de mégis kifejezetten őszbe hanyatló időszakában, amikor a művésznő már nem kapott szerződést, de még tartozott a lakbérrel. A Zenélő Patkányban hatalmas attrakció volt a directrice és rajtaütésszerűen polgárjogot nyert e népség körében.

Rita Kamélia nagy bámulója volt Szivar “könnyed egyéniségének”, ahogy ő magyarázta e bűnös ifjúval szövődött gyengéd és romantikus sodronykötelékeket. Állítólag a csodálatos pepita flanell nadrág is Korn Atya gyűjtése volt. Ugyanis a Zenélő Patkány és a művésznő tulajdonosa általános gyűjtéssel foglalkozott. Mindent gyűjtött: szövetet, kesztyűt, zsebórát és jobb éttermek cégjelzéssel ellátott evőeszközeit. Könnyű a bélyeggyűjtőnek, egy Semf- vagy Michel-katalógus birtokában, de elképzelhetetlenül komplikált a gyűjtés alapárak nélkül, amikor a névértékből levonják a frankra átszámított előrelátható összbüntetés nagyságát.

– Milyen szép ön ma – üdvözölte Szivar a művésznőt.

– Hajolj közelebb – súgta Rita Kamélia.

Közkedvelt mosolyával nyújtotta hölgye felé arcát a jassz, és erre két akkora pofont kapott, hogy pepitaszínű lett a világ előtte.

– Maga pimasz! Megmondhatja annak a Gomb Rizának, hogy odamegyek, és elhozom a parókáját!

– De kérem… – hebegte Szivar. – Nincs is parókája…

– Az kiderül a gyakorlatban!… Azt hiszi, hogy vak vagyok? Mi!

Megvakarta a fejét és egy levelet húzott ki a hajából, amelyen ez állt:

“Tisztelt Rita Kaméleon!

Amíg Ön hív. És odaadóan üldögél önzetlen szívén. Az a Szivar nevű főzi Gomb Rizsát. Csak ezt akartam felhívni a figyelmébe. És maga ne foglalkozzon Prűtsöggel, mert akkor jaj! Be lesz köpve Korn atyjának, hogy hol a karkötő és ebből Szivart pártolá. Ha én megölöm, akkor még idegenajkú illetősége miatt a tollonszollás se kutya, ha nemfogad nekem.

Alulírott: Vérfürdő Bill

Orr- és bérgyilkos K. K. N. M.

U.i. K. K. N. M. azt jelenti: Kő nem marad egymáson. Tehát vigyázni! Mert én jó ember vagyok, amíg haragítanak.”

– Pardon! – mondta a jassz gyorsan és tovatűnt, mielőtt Rita Kamélia marasztalhatta volna.

Megvan a pimasz!

Ez a Kicsit Bob ott állt szemben, amikor Gomb Rizával társalgott. És persze dühös, mert Rendőri Nanette nem neki adta a Napóleon-aranyait. Mert ő előfizetett itt a hölgyek szimpátiájára!

No, csak várj!

– Hol van Kicsit Bob? – kérdezi a mulató előtt álldogáló néhány nyakvédős hivatalnoktól.

– Kicsit Bob! Halló!!!… Itt a Szivar!

Megjelenik:

– Mi van?… Mondtam, hogy…

Puff!… Kicsit Bob hirtelen tizenkét pofont kap, Szivar egy rúgástól az út közepére zuhan.

– Hujjé!… Vágd szájon!… Juhuujj!…

Tágul a kör… Piff, puff!…

És száguld a hír süvölvény galoppban sikátortól sikátorig: A Kicsit Bob, a főfiú és Szivar, a jassz összementek! Cefi, a vízfejű Drót, aki mindenütt feltűnik hosszú hálóingében és skrofuláival, rohan Veuve Marie-hoz, de Prücsök már elment:

– Ruha van! – jelzi lihegve. – Kicsit Bob és Szivar… Csuda leszámolás!

– Aki meghal, tiszta haszon – mondja Veuve Marie, a szép arcú, villogó szemű virágkofa. Ez Cefinek túlságos közöny fáradságáért, tehát leköpi, mert nála a nemtetszés nyilvánításnak ez a módja, és elrohan.

Ezalatt áll a harc! A mutter nevű csavar koppan, a bikacsök csattan… recseg a csont… Rikoltozik a nép:

– Mássz bele!… Ne sajnáld!… Hujjé!

Vérbe borultan hemperegnek, egymást marcangolva a kocsiúton.

A pék autója szapora tülköléssel épp hogy elkerüli őket hirtelen cikcakkban, és az öklét rázó sofőrre nézve harsányan megjegyzé a hivatalnokok kara:

– Mar-ha!… Mar-ha!…

A bolt előtt pipázó fűszeres hátraszól toprongyos inasának:

– Wanderbild, hozd a sósavat!… Ha betörik a kirakatot, fröcskölünk!

– A szemedet szedem ki!…

Egy hatalmas pofontól Kicsit Bob merész ívű pályán a portálhoz vágódik.

Zumm!

A Nárcisz Park cégtáblája csörömpölve széttörik a földön.

– Ne renováljatok!… Mássz belé!…

– Ne uszítsa itt! Mire való az? Hozzon rendőrt valaki!

Egy varázslatos hirtelen mozdulat, és Kicsit Bob markában megcsillan a nyitott bicska! Előírásszerű fogás: kisujja a nyél vége alatt, hogy visszacsúszáskor a kés ne vágja meg, irányzékul a hüvelyk odasimul és lazán fekszik a penge mentén.

– Te szúrsz?! – zihálja Szivar.

Nem tűrheti! Gyors gesztus, és belső zsebéből előhúz egy félméteres, fanyelű konyhakést.

Vigyázz!… Bicskáznak!… Vegyék el a kést tőlük!…

Egy női hang rikolt a magasból:

– Ne hagyják őket!… Hát nincs itt egy rendőr sehol?… Lajos, a fene a pofád, így sietsz a gallérokért? Na várj csak, ezt megmondom a papádnak!

Lajos elvágtat. De a saroknál visszafordul és hátrafelé lépeget. Ekkor elüti egy tricikli, mire a gallérokért rohan.

Lihegnek.

– Teszed el azt a kést?!

– Na gyere, te erős!…

Félkörben, óvakodva elindulnak, lihegve. Itt most vér folyik. Emberhalál lesz. Alig kétséges.

– Gyere, André – mondja közömbösen egy mély hang. – Nem akarok tanú lenni.

Szivar megáll, és feszülő térddel kinyújtja a lábát. Most olyan a dráma, mint amikor a függönyhúzó megragadja a zsinórt, és egy mélyet zendül a gong.

Ám ekkor megjelenik vörös bugyogóban, kaftánja aranydíszében Odette, a Finom Török nevű amazon, kezében rézkosár tele parázzsal, és egy kecses, nagy ívű mozdulattal, ahogy a magvető falusiak andalognak új barázdák között lépegetve, félkörbe lendíti tartályát, és szerteröppen a tűz.

Sebes bakugrásokkal hátrálnak, és hosszú spirálisba szétszóródik a kör.

Kiáltozás, fütyülés, de a harcnak bizonyára vége.

Odette elnevezésében csak a Török előnév bír a látszat kellékével, a Finom jelzőt még külsőleg sem indokolja semmi, és ezt jól tudják, hát nem kezdenek vele.

– Nekem ne csődítsétek ide a rendőröket! Áprilisban még fizettem a Gyula fél szeméért… Az én rolómat egyik senkiházi csibész miatt sem fogják lehúzni! – rikácsolja kávéfőzéshez készült rézkosarát lóbálva.

Néhány higgadt rabló is békítően közéjük áll a Finom Török pártján.

– Ne ugrálj, Szivar! Kapott ma már mástól is eleget a Kicsit Bob. Sok aljasságot írtak róla a nőnek, ami igaz…

– Beköpte a Prücsök miatt a Vérfürdő Bill! – kiáltja egy néző.

Szivar nagyot nyel… Hm. Itten valami tévedés volt. Mégsem ez írta a névtelen elárulást.

– Minek kezdtél vele? – kérdezi most a Finom Török a jassztól.

A jassz zavartan áll egy percig.

– Mert ez mindig erős akar lenni! – feleli végül dühösen Szivar.

Lehet, hogy a magyarázat kiegészítésre szorult volna, de a sikátor végén egy rendőr tűnik fel, és erre a tárgyalás résztvevői mintegy felszívódnak hirtelen, úgyhogy az utcában csak egy magányos rendőr közeleg, és röviddel rá befut Lajos a gallérokkal.

…De az alvilág megszokott élete anarchiába csap át. Vérfürdő Bill megmérgezte a hangulatot. Elszánt menyasszonyok, kik valamennyien féltékenyek, és ritkán ok nélkül, inzultálják udvarlóikat! Becsapott tettestársak hite megrendül cinkosukban, és a kikötőnegyed pokollá válik.

Roppant Manót példának okáért Tolvaj Dezi köszönés helyett szájon kapta egy jobbkezessel, hogy kihullott állkapcsai közül az aranyhíd. Vagy teszem Rongy Aurél kapitány drámai ridegséggel kivezette közös lakásukból a nejét, idegességében a nő hajánál fogva végezte a kiutasítást, és Schulteisz, az Ikrek dél óta bolyong a külváros háztetőin, mert biciklijét kereste rajta egy kerékpár jogos eltulajdonítója.

Mindez a Vérfürdő Bill levelei miatt. No de itt van szerencsére Tanúpipőke mint hivatásos járókelő; minden járműbalesetnél, utcai botránynál, épületbeomlásnál felíratja magát a rendőrrel, hogy vallomására nézve befolyásolják, és ebből úgy-ahogy megél. Fél arcát felismerhetetlenné tették egy forró tepsivel, midőn gyanútlanul lakására ment, de most diadalmasan hozza a hírt. Tanúpipőke kisütötte ebből a tepsiből a valóságot:

– Rezeda a tettes! Csak ő tudta, hogy Marie-nak dublé órát vettem arany helyett!

– Ez biztos? – kérdezi Részes Mandarin.

– Ha akarod, megesküszöm rá!

– Nincs nekem arra pénzem.

– Végre is, ha Rezedát ártatlanul agyonverjük, kisebb hiba, mint ha életben marad, és ő a bűnös.

Ezt mondja Tülök Bull lámpagyújtogató, aki kétméteres rúdjával esténként és hajnalban mint Prométheusz földi képviselője kezeli a világítást. Heves megbeszélő, de úgy az előzmények, mint a kivitel dolgában sohasem tartozik a szenvedő vagy cselekvő táborhoz. Ő csak vérmes megbeszélő.

A kikötőt bejárta a hír: Rezeda csarnoki hordár a Vérfürdő Bill, és elmentek hozzá ismerősei, hogy fasírtnak valót pofozzanak belőle. A bujdosó Rezedát elszórt, kisebb egységek többször is megverték a nap folyamán, végül a felesége is, mert Vérfürdő Bill tisztelettel közölte, hogy Rezeda lóversenyre jár, és kalapot vett a Donga bár felírónőjének.

– Ez se az – szólt erre Részes Mandarin, aki seregei élén megjelent éppen és elhozta egy teherautó lökhárítóját is.

Nem oldódott meg estére sem a rejtély, pedig ötször is megfordultak arrafelé a mentők, és Besurranó Mirnixnek valaki leszakította a jobb fülét.

NEGYEDIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.