Az ellopott futár

Prücsök felkarolja őexcellenciáját

A dugónyílásban elhelyezett tölcsérből füst szállott fel. Minden idők legnagyobb büntetőjogásza dohányzott a teknő alatt. Zümmögő, távoli hangján ismét megszólalt később.

– Nem hittem, hogy valaha is viszontlátom magát – csevegett egy jóindulatú felettes módján, szinte nyájas leereszkedéssel, mert az excellenciás úr hajdan segédje volt a párizsi ügyészségen tárgyalt pöreinél. – De hát perdöntő szembesítések, úgy látszik, a sors törvénykönyve szerint is elrendelhetők rajtaütésszerűen… Gratulálok pályafutásához. Gyenge jogász volt és erős karakter… Ez jó összetétele az egyéniségnek, ha ambíció fűt valakit.

– Hozok önnek ruhát – szólt Mervin diákosan buzgó, szolgálatkész hangon, ami nála teljesen szokatlan volt.

– Nem a ruha teszi az embert. Különösen egy teknő alatt – közölte a nagy büntetőjogász, és hallatszott, amint vakarja magát, mert egy szál monokliba öltözve, testének melege odacsalogatta a százlábúakat. – Az én koromban felesleges nagy újításokkal kísérletezni. Különben se óhajtson látni. Alaposan megváltoztam.

– Én is…

– Bizonyosan előnyére – udvariaskodott Ész Lajos. – De ha csúf lenne, én annak sem örülhetnék, mivel monoklim ellenére, úgy hiszem, lényegileg vak vagyok ha alakilag valami halovány elmosódó fény jelképével dereng is a külvilág előttem.

– Miért tűnt el húsz év előtt oly hirtelen?

– Tessék? – sóhajtott. Gyenge szíve küszködött a lehatárolt térben megrekedt széndioxiddal. – Szerencsére akkoriban rájöttem egy percben, hogy a törvényszéki gyakorlat árt a fejlődésemnek. Nyomban felálltam a tárgyaláson, öt perc szünetet kértem, és örökre távoztam. Ez volt a szerencsém. Ha akkor habozom, ha akkor nincs ehhez erőm, úgy ma nem itt tartok – szólt kissé öntelten a teknő alatt, ahol éppen tartott, a külsőségeket illetően egy szál monokliba öltözve. – Ezt maga nem érti Mervin. Vád, védelem és ítélet együttvéve sem fejezhetik ki az igazságot, amelynek az értékét nem a büntetés határozza meg. A jog tömören: maga az ember. Az ember ősi igénye a joghoz, amelyet odaítélt neki a természet. Ha az emberiségnek sikerül majd érdemességét bizonyítani, akkor örökbe kapja a jogot. Az igazit, ami a szívben van és a bibliában: Ne lopj! Ez… jog. Ne ölj… Ne kívánd… a te felebarátodét… Ma sincs különb… És ha ez… a kódexekből a szívekbe íródik… az lesz az igazi jog… Lehetséges, hogy most elájulok… Ez ne zavarja önöket… Szeretnék… nem kórházba… Az én hajómra… A jelöltem…

Nyomban kihúzták a teknő alól. A százados vizet hozott, Prunoki pálinkát.

– Mit akar? – mordult rá Mervin, az alélt ember szíve táját dörzsölve. – Nem iszik ez most pálinkát.

– Annyi baj… – csuklott az asztalos. – És minden kö… tél… sza… kad… én uhugy megiszom, mint a pinty.

Mervin végtelen szomorúsággal nézte a horpadt mellkasú, kiszögellő csípőjű, elgyötört korpusz deliktijét a nagy jogász szomorú életének.

Finom elefántcsontszínű homloka, nyitott szája és hunyt szemén feszülő monoklija ma is még a joghoz ragaszkodó gyakorlaton felüli embert reprezentálták.

– Majd behívom… a Jelöltjét… – hebegte Prunoki. – Matróza van…. Horog Bele nevű Jelöltje… Itt szokott verekedni minden délután négytől hatig… a Princtown cukrászda előtt…

Kitámolygott.

Ész Lajos, az Álmos Elefánt felnyitotta szemét, és egy gőgös, szenvedő bölcs keserves mosolyával leplezte kínját.

– Mervin… – súgta – nincs sok hátra… Befejeztem egy művet… A Jog és az Igazság viszonyáról… Ezt majd, kérem, lopja el szintén…

Olyan halkan súgta, hogy a százados nem hallotta meg. A kormánybiztos lesütött szemmel felelt. A kormánybiztosnak rossz volt a lelkiismerete. Amikor Gabrone eltűnt, és híre járt, hogy Amerikában meghalt, a fiatal jelölt saját neve alatt megjelentette egykori főnöke nagy művét.

– Bizony – mondta a mezítelen jogász – tíz év munkája a maga nevén jelent meg… Ezt láttam, amikor visszatértem… Amerikából.

– Azt hittem, nem él már, és mindegy önnek…

– Maga… – felelte fáradt mosollyal – sohasem lesz jogász… Egyszerű lopás ellen hullarablással védekezik… Felmentő ítéletemet… bűncselekmény hiányában hozom… – lihegte. – Halálom esetén egyetlen örökösöm maga lett volna… Tehát a hamis hír miatt szerzői jogomat is hagyatékának tekinthette… Ez valamivel jobb védekezés… De így viszont tekintse húsz év előtti végakaratomnak, hogy ezt a kislányt… mindenben…

– Úgy lesz. Cifrán elbánt velem, de lehetetlen nem szeretni. Ha ismerné az ügyét, tudná, milyen törvényellenes ez a helyszíni szemle. De a maga kedvéért, principálisom, még ezt is.

– A nyolc év előtti döntvények között nem szerepel ez az ügy… a lapokat csak… olyankor olvasom, ha inget váltok… Semmi közöm ahhoz, ami aktuális. Az mindig látszat…

– Hol lakik? – kérdezte Mervin, és letakarta felöltőjével e korszerű avantgardista modelljét egy piétás témájú szobornak.

– Személyi adataim… zavarosak… Sehol sem lakom. Valaki sokszor egy hajóra visz, ahol ládán hálok… és leírja a diktandómat… A leány ügyéről csak azt tudom… hogy maga… elmulasztotta a helyszíni szemlét… Istenem, mennyit magyaráztam: nincs üres formaság. Mervin… Ez a tiszta jogászi gondolkodás… – suttogta. – De maga…. mindig tehetségtelen jogász volt… Ezért láttam: biztos karrier előtt áll…

– Azt hittem…

– Az igazságot nem lehet hinni… Azt tudni kell vagy hagyni. De ez a világ a dilettánsoké, Mervin…

Prunoki egy heveny alkoholmérgezés vidám tüneteivel átesett a küszöbön. Valakit hívogatott az utcáról, csuklásokra töredező hangon.

– Na gyere… – és rávigyorgott Mervinre. – Ez egy jó fiú… gondozza… Ész Lajost… Hajón laknak… nem messze. Már egy éve cipeli azt a beteget… Úgy hívják, hogy Horog Nekije!… Vagyis Knokaut Bele… nem is… úgy hívják – legyintett. – Nem mindegy?

Horog Bele disznószerű, koca formájú orra megjelent az ajtóban. Rekedt, nemtörődöm hangja szokatlan aggodalommal telt meg:

– Hol a beteg?… Pedig mondták neki, hogy ne mászkáljon…

– Nincs ijedségre ok… – hebegte Prunoki, Ész Lajos mellett térdelve. – Már egészen… visszament a daganat a százados úr bokáján…

Horog Bele felnyalábolta könnyedén a letakart beteget.

– Magát várják kint – szólt Mervinhez.

– Kicsoda?

– Prücsök és a fél város.

TIZENKILENCEDIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.