Az ellopott futár

Minden jó, ha vége a zűrzavarnak

Mambiktu király a tiszteletbeli tűzoltó főparancsnok nejének levelét olvasta fel, amit egy tüzérkapitányhoz írt az a hölgy. Hogy történt?

Az eset egyszerű. Amikor Prücsök ruhájába csúsztatta ott a kaszinóbálon Mervin levelét, és elment, egy percen belül a lakájhoz sietett Maud Hutchins, a szolgálat női megbízottja.

– Üzenetet várok Mervin őexcellenciájától. – Egy üzenetet átadtam annak a hölgynek. Maud Prücsökhöz ment.

– Ön kapott a futár dolgában üzenetet?

– Igen… De ez nagyon diszkrét. Hogy a levelet el kell juttatnom a címzettnek, és a futár fejét elcsavarjam.

– Szóval, maga eljuttatja?… Jobb lesz, ha én megyek a játékszobába. Ön kissé feltűnően öltözött. Várjon itt.

Prücsök várt. És két perc múlva kezébe nyomott az ismeretlen hölgy egy levelet, amit a futár nyakából hozott.

Maud Hutchins azt hitte, hogy ez a leány tisztában van a kapitány címével és az egész üggyel. De Prücsök nem tudott sakkozni, így hát csak egyféle futárt ismert, és az a százados volt, akit egy levéllel valahová elküldtek. A levél helyett tehát ezt kell eljuttatni. Amit most kapott. Így a tüzérkapitányhoz írt diszkrét vallomást most már Mambiktu révén az egész kozmikus mindenség megtudta. Csak a férj nem.

…A bennszülött uralkodón röhögött az emberiség. Mervin zsenialitása, különösen lemondásának ügyesen szétkürtölt híre, ami csak megerősítette a bűnösöket hitükben, őszinte csodálatot keltett, mert nagy emberek baklövéseit olykor különb elismerés jutalmazza, mint a kicsinyek zsenialitását.

Szivar megérkezett a furgonnal, és Mathias is belátta, hogy legfőbb ideje átadni a rokonok gyászának három utasát, közöttük Trunker Szvetozár hangversenyrendezőt, aki Duval úr szerint korán költözött el körünkből zsakettje utolsó részleteivel.

De minden szenzáció eltörpül Szivar magas helyről jött vállveregetései, anyagi és erkölcsi kitüntetéseihez képest.

Szokott öntudatos módján fogadta a sikert, és amikor Rita Kamélia (míg Korn Atya aludt) neki ajándékozta a hollandiai dalosszövetség elnökének óráját, mindössze ennyit szólt komoran:

– Nem könnyű élet a diplomáciai pályafutás. Na!… De azzal a kölyökkel most vége! Torkig vagyok.

A komor jassz ezúttal sem állt szavának, és állítólag elpirult, amikor Prücsök homlokon csókolta.

– Te csak morogj, te dühös, buta Szivar, én meg kinevetlek…

– Majd egyszer kihozol a flegmából és… Pardon…

Nem fejezhette be, mivel sürgős dolga volt valahol, és távozott. Érdekes, hogy éppen Babette anyó jött, legszebb ruhájában, a taft nevű léggömbanyagból. A városházán járt, ahol közölték vele, hogy régi és tisztes árusi működése elismeréséül szívesen elintéznék folyamodását, melyben a belvárosi igen előkelő Kiscsarnokban kér helyfoglalásra engedélyt. Évek óta talán először mosolygott piros arccal, csillogó szemmel.

Olyan csúf volt… És oly kedves.

– Hellyel kínált a tanácsnok úr… – újságolta kissé lihegve. – Azt mondta: “üljön le, madame Doppart.”

– Az kicsoda? – kérdezte a Finom Török, és igen szép volt sok karpereccel, karcsún, vadonatúj kockás kosztümjében.

– Az én boldogult férjem után ez a nevem – felelte Babette anyó, és ahogy finálé kezdetét jelzik, harmadik számú kék pöttyös szoknyájában megfútta az orrát, mint valami havasi kürtöt.

– Te Bábi! – szólt állandóan megújuló hévületének egyikével Veuve Marie. – Ott könnyű dolgod lesz, ha a belvárosba méc!

– Megy a hóhér! Csak nem kezdek most hurcolkodást arra a rövid időre. Ha eddig bírtam a sok éhenkórász naplopó között… – és Prücsökre rivallt… – Már megint erre rángatta a kórság azt az ingyenélőt! Majd egyszer miszlikbe verem a képit egy partvissal.

A miszlikbe verés (a partvis vagy a vödör segélyével végzendő fenyítés) enyhébb volt a ripityára jelzővel érzékeltetett ütlegelésnél (a piszkavas vagy a húsdaráló segélyével), de súlyosabb a testet borító, úgynevezett glazúr leverésénél, mivel ez a művelet kizárólag az arcra szorítkozott, és mindössze egy zsírosbödön alkalmazását kívánta meg.

– Miért haragszik Szivarra? – kérdezte Prücsök. És mert e kérdés Babette anyónál is tisztázatlan volt, hát csak azt dünnyögte:

– Majd mindjárt kaphatsz egyet te is!

Még egy titok volt, amit mélységes homályban Prücsök azon mód magával vitt innen, ahogy tudomására jutott. Csak Schulteisznek mondá, kissé megilletődött, merengő búval, midőn búcsúzott tőle, és félrevonta a Portugál utca egy árkádos kapuja alá:

– Azért mégis piszok vagy, te Schulteisz.

– Mitől…

– Mert láttam Ész Lajos szegénykém főművibe az írásodat. Te voltál a Vérfürdő Bill.

Schulteisz ijedten körülnézett.

– Csak a céget jegyeztem, mert Horog Bele nem tud írni… a mindenit a kis boszorkány fejednek, hogy kitaláltad az írásból!

– Miért csináltátok ezt?

– A Horog Bele félt, hogy kiderül minden, ha te erőszakoskodsz, hát azt akartuk, hogy abbahagyd… De végre is… nem tudtunk bántani…

Prücsök bólintott.

– Érdekes… Még segítettetek is.

– A fene tuggya, hogy van… De hát ha ezért megutálsz: jogos… És ha elárulsz…

– Nem teszem. Mert akkor ezek itt előbb agyonvernek téged, aztán a Jelöltet, aztán újra téged…

És álltak. És Schulteisz idegesen csavargatta a kabátja szárnyának csücskét. Prücsök meg elmosolyodott, lábujjhegyre állt, és megcsókolta a vén csirkefogót, mint előbb Szivart:

– Szerbusz, te bolond Schulteisz!

Perújítás nem lett. Mervin doktor felkereste egykori barátját a cellájában, és ott elmondott neki mindent.

– Ha akarod, rehabilitállak – fejezte be a mondókáját.

– Nem akarom, Gabrone mindannyiunk jótevője volt. Vállaltam a büntetést, semhogy berángassam szegényt az ügybe, vállalom hát örökre.

– Igen… Ezt nagylelkűen csináltad – bólintott szomorúan Mervin. – Tehát nincs perújítás!

Decoux maga is azon a véleményen volt ügyét illetően, hogy részesítsék kegyelemben inkább. Gabome-t tehát nem bélyegezték meg visszamenőleg bűnéért, amelyet itt a földön halasztó hatállyal a legfőbb bíró elé tűztek ki tárgyalásra.

– Bocsáss meg… – mondta Mervin, amikor régi barátját elsőnek üdvözölte a fegyház kapujában.

– Sohasem haragudtam rád…

És kezet ráztak keményen.

– Az Isten áldjon meg, amiért ilyen leányod van – mondta a kormánybiztos, és most előlépett folydogáló könnyei között, fénylő arccal Prücsök, a sokat szenvedett Prücsök!… És végre ott zokogott az apja vállán, akit tíz körmével kapart ki a börtönből…

Prücsök nem tért vissza mostohaapja házához, aki különben államvasúti igazgató volt. Még egy évig a dél-franciaországi Margaretta Intézetben nevelkedett, és mondják, hogy az igazgató nyugdíjazása iránti kérését kizárólag ez a körülmény okozta.

Időnként egy daliás százados látogatta, de különben is tekintélyes vendégek keresték fel, mint például Mervin kormánybiztos, azután jó barátja a casablancai polgármester, továbbá Babette anyó egy ünnepélyes ruhában, amelyet ma már csak léggömbök viselnek, de úgy látszik, hogy a molyok sem vetik meg. És mogorván, mint akit valamilyen ok kényszerít rá, hogy kedve ellenére cselekedjék, Szivar is megjelent olykor, keménykalapban és olyan kesztyűvel, hogy csődület volt tőle a környéken.

– Ön egy furcsa gentleman – szólt az igazgatónő, amikor bemutatták, és Szivar megkérdezte Prücsöktől:

– Ki ez a spiné?…

Egyszer személyesen Korn Atya is felkereste egy szép ajándékkal, aminek vastag kék üveg volt a közepén. Erről később kiderült, hogy nyolcvanezer fontot ér, és a rendőrség megszállta miatta az intézetet.

Prücsök természetesen nem köpte be Korn Atyát, hanem azt mondta, hogy a szertárban találta az üveget, és így a fizikatanárnőnek csak nehezen sikerült tisztáznia magát.

Egy vörös hajú norvég gróf és Schulteisz, az Ikrek együtt látogatták meg. Miután a kapuban kiderült, hogy kit keresnek, a gróf igaz örömmel csevegni kezdett a jasszal, és Schulteisz, az Ikrek olyan jókedvűen rikoltozott, hogy az igazgatónő azóta sűrűn pislog, pedig villanyozták is ez ügyből kifolyólag.

Kicsit Bob éppen bekukkantott a rácsos kapun, de gyorsan elsietett, és nem kereste fel soha Prücsököt, mert egy nagyon finom, előkelő, ősz hölgy az iskola alapítói közül ez órában látogatóban volt, és Kicsit Bob felismerte az édesanyját, De Brion márkinét…

…Azután mindenkit meglepett, hogy Mervin kormánybiztos nyugdíjazását kéri, és miután feleségével kibékült, visszavonult valahová egy csendes kis házba. Decoux csak tizennyolc éves korában szánta férjhez Prücsköt, de megváltoztatta elhatározását ama levél, amelyben az intézet sajnálattal hivatkozott arra, hogy a rendőrség átiratban felhívta az intézet figyelmét közveszélyes egyénekre, akik az intézet körül ólálkodnak. Mivel az intézmény tudja, hogy mademoiselle Decoux látogatóiról van szó, már nem halaszthatják, hogy kérjék intézkedését: melyik legközelebbi menetrendszerű gyorsvonatnál várja a kisleányt, annál is inkább, mert a mai napon mint ajándékot a leányka számára, néhány igen szép svájci karórát hozott a posta, és a rendőrség ezeket az órákat nyomban lefoglalta, bár a kisleány szerint a zongora alatt hevertek. Azért sikerült elintézni, hogy az énektanárnő, óvadék ellenében, szabadlábról védekezhessék…

Prücsök így egy év múlva férjhez ment Deboulier századoshoz, akivel Casablancában esküdtek, és az ünnepség napján rendezett hevenyészett razzia minden idők legnagyobb eredménye volt a város bűnügyi krónikájában. Sajnos, az egykori kormánybiztos személyes közbenjárására szabadon bocsátották mindazokat, akik ezen a napon kerültek rendőrkézre.

Esküvő után a fiatal pár Ész Lajos sírjára sok-sok virágot vitt, Veuve Marie legszebb portékájából…

És otthon Prücsökre várt egy szép csokor virág, mellékelve a küldő jókívánsága:

Legyetek boldogok!
Úgymint: Te és hű férjed
Kirúg!

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.