Az ellopott futár

Tévedni emberi dolog, de kínos

Roppant kellemetlen lett az ügyben, hogy Prücsök tévedett.

No nem sokban.

Mindössze annyiból állt a félreértés, hogy a levél nem Prücsöknek szólt, és az említés egy futárról nem Deboulier százados személyére, hanem egy sakkfigurára vonatkozott.

Ezt leszámítva, nagyjában helyesen értett a leány minden egyebet.

Csakhogy ezt most már nehéz lenne leszámítani.

Ugyanis Mervin doktor csakugyan azt akarta, hogy egy hölgy elcsavarja a futár fejét. No, de ez a futár egy ilyen nevű sakkfigura volt.

És nem Mambiktu királyhoz küldték, hanem játékhoz használták a tiszti kaszinó szalonjában!

Elég nagy különbség!

A futár feje egy gömb, amelyet általában enyvezett toldással rögzítenek a futó faragott törzsébe, miután megfelelő lyukat fúrtak az eljáráshoz. Az enyv idővel, mint annyi minden ezen a világon, elporlad, és elszánt sakkozók ilyenkor az enyv híján szabadon forgó nyakat papírból csavart betéttel teszik mozdulatlanná. A rögzítéshez alkalmazott papiros fehér szélecskéje úgy vonul körbe a csinos sakkfigura nyaka körül, hogy Lanner keringőjével elhangzott ódivatú idők csipkegalléros aranyifjai jutnak eszünkbe róla, néha esetleg Jochanán tálcán nyugvó, levágott feje, tánchoz szervírozott állapotban.

Egy ilyen hirtelenjében preparált futár azt a célt szolgálta, hogy a hatvanéves tiszteletbeli tűzoltó főparancsnok huszonhárom éves ifjú hitvese egy tüzérkapitánnyal levelezést folytasson általa. A tiszteletbeli tűzoltó főparancsnok korához illő higgadt vérmérséklettel sűrűn szokott sakkozni a feleségével, és bátran elmondhatta magáról mindenkinek, hogy harcmodorát heves támadó játék jellemezte. Délutánonként a kapitány is elnézett a kaszinóba, és a világért sem engedte volna el, hogy barátjával, a főparancsnokkal néhány gyors partit váltson. E játszmák után a futó papírral rögzített feje, bár ez ügyben nem érdemelte ki a halálbüntetést, sőt úgy hiszem, inkább néhány életre ítélt ember cselszövevényéről lehetett szó, de mondom, mivel a futó jelentéktelen, gyönge báb volt, ahogy ez középkori históriákban sűrűn megtörténik, az ő értéktelen feje hullott a porba a titokzatos ügyből kifolyóan, távoli szekrények alá gurulva. A játék hevében a parancsnokné (másnap a kapitány) állandóan csavargatták a futár enyv híján forgó, papírral rögzített fejét, és a papír végül eltűnt.

E futár útján leveleztek egymással, ki tudja, mi okból? Magam részéről megközelítő sejtelmem sincs, hogy mit írhat egy fiatal hölgy egy ifjú tüzérkapitánynak, ami az utóbbit érdekelje? Mégis úgy lehetett, hogy érdekli, mert a futár feje fordultával pontosan felelt rá.

A titkosszolgálat azonban nem ismert az állam létérdekénél tiszteletreméltóbb hagyományt, és bár örökre megőrzi, ha véletlenül magánügy jut tudomására, mégsem restelli, hogy levelek titkai és fák között meghúzódó ódon kerti házak intimitásait ellenőrizze, annál is inkább, mivel nemegyszer leleplezték, hogy az ifjú szerelmeseknek álcázott pár voltaképpen két hírszerző.

Az már külön tragédiája Ámor kegyeltjeinek, ha támadó játékmodorú, kiérdemesült közfunkcionáriusok, természetüknél fogva, öreg napjaikra jól hangzó, díszes és jelentéktelen kinevezésekhez jutnak. E tiszteletbeli tűzoltó főparancsnok mellékesen a magasépítészet ellenőrző bizottságának címzetes tanácsosa, a missziós egyesületek elszámolásra kötelezett szubvencionált intézményének valóságos belső, jelképes világi gondnokhelyettese, az önkéntes mentők jótékony vigalmi alakulatának báli védnöke és végül a titkosszolgálat nyilvánosság számára berendezett múzeumának valóságos, külső, célzatos és jelleggel felruházott levéltárnok-helyettese volt.

Az egész bonyodalomnak a fürdőzés volt az okozója elsősorban. Már régen megtilthatták volna, hogy komoly emberek légtornászmezben tengerparti fürdőintézményekben töltsék az időt.

A titkosszolgálat valóságos belső, első szolgálaton belüli levéltárnoka fürdőzésből kifolyó tüszős mandulagyulladással megbetegedett, és egy felületes hivatalnok könnyelműsége, az is lehet, hogy malíciája következtében behívták hivatalos úton a tiszteletbeli tűzoltó főparancsnokot, hogy a mandulagyulladásos múzeumi levéltárellenőrt helyettesítse. A hajlott korú parancsnok először a valóságos ellenőr lakásra sietett. Pillanatig sem látszott kétségesnek előtte, hogy a múzeum levéltárnokát a mandulagyulladás állapotában kell helyettesítenie, mivel ezt már ő is végigcsinálta vagy kétszer, de levéltároláshoz nem értett.

Feldúlt lelkiállapotban végre a levéltárba került, ahol nagy rendetlenség fogadta, mivel a nyilvánosság számára alkalmas okiratokat felülvizsgálták azon szempontból, hogy közlésük nem sérti-e némely polgár indokolt magánérdekét.

A kapitány és a fiatalasszony levelezését bizonyára mint szent magánérdeket sértő közlést félreteszik, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy történetünk francia gyarmatokon játszódik, és a romantikus, gyengéd kapcsolatok iránti tisztelet ismert tulajdonsága e népnek.

Egy kiváló darabíró állítja, hogy: Mindig lesznek Júliák. Találó cím volna az is, hogy: Mindig lesznek véletlenül értesülő férjek. Olyanok, akik rosszkor jönnek. Illetve jókor, vagyis korán, szóval, már későn. Férjek, akik egy kabátgombot keresnek az évek óta kizárólag dekoratív célt szolgáló tintatartó bronzrinocérosza mögött, és szerelmes írást lelnek, ami szintén egy gomb, és a hozzá való kabátot sem nehéz megtalálni.

Amikor e kiérdemesült tiszteletbeli hivatalnok azt olvasta, hogy: “A tiszti kaszinó futárjának nyakából rögzítés céljával leplezett üzenetek másolata: 193… D. M. 1026/243. dosszié”, hörögve kapott szolgálaton kívüli egyenruhájához.

A mellette működő segédtiszt egyetlen pillantással felfogta a helyzet pokoli tragikomikumát.

– Hol ez… a dosszié?

– Tessék – mondta a segédtiszt, és mire elkészült a válogatással, kitűnt, hogy a futár nyakában egyenruhák szabásmintáit rejtegették. A parancsnok azonban már gyanút fogott, és nem eresztette többé!

Elrohant. A gyors észjárású tiszt máris telefonált a postásnak:

– Ha a parancsnok úr taxit rendel, nehogy a környékbeli ócska autók közül hozzon. A városon kívüli új cirkusz előtt áramvonalas járművek találhatók.

A portás betartotta az intézkedést.

Telefonált a segédtiszt a tiszti kaszinóba. A szolgálat egy tagjával akart érintkezésbe lépni. Felhívta hát a kormánybiztost, doktor Mervint, aki mindenféle afrikai hatóság vezető embere volt. Közölte vele, hogy Maud Hutchins sakkbajnoknő, aki a szolgálat különleges tagja, megbízást kapott a futó nyakán történő levelezés másolatainak megszerzésére. Ott van a bálon. Közölte azt is, burkolt formában, hogy a férj jön negyedórán belül, taxi áll rendelkezésre, mert a portás katonaember, aki serényen teljesíti a parancsot.

Ez már Deboulier távozása után történt, Mervin doktor még a kormányzóval tanácskozott. A tanácskozást nem szakította félbe.

– Bocsánat – mondta, és lenyomta a házi telefont.

– Valami baj van?

– Semmiség… Vígjátéki bonyodalom.

Pedig a legnagyobb baj volt.

Mert kinn aludt Prücsök, akiről megfeledkezett mindenki.

– Kérem a társalgóból Miss Hutchinst. – Óvatos volt. Mert sem a szolgálat tagját, sem a futár postillon d’amour szerepét nem akarta elárulni.

– Maud Hutchins!

– Halló! Egy ideges öregúr érkezik a játékszobába a maga ügyében, mert megsejtett valamit. A támadó harcmodorú férj, aki legkésőbb…

– Tessék?

Hm… Nem érti. Telefonban mégsem lehet ezt.

– Halló! Kérem, Miss, fáradjon hozzám. Már útközben találkozik a lakájjal, aki az írásbeli utasítást viszi. Sürgős. Egy kollégája már fáradt az ügyben.

Igen…

És most papírra vetette az üzenetet, hogy a futár fejét kell elcsavarni, és a levelet átadni a címzettnek, mert Mervin pedáns volt. Még a mentőangyal sem tarthatja vissza a címzett levelét. Még a szolgálat sem. Maud Hutchins ismerte a sakkbábu ügyet. Ő másolta az üzeneteket eddig is.

Mervin a borítékot levéllel együtt a lakájnak adta. És a lakáj ment…

– Pardon…

Prücsök állt előtte.

– Parancsol?

– Kérem… én a kormánybiztos úr üzenetét várom.

– Írásban?

– Igen.

– Tessék…

És átadta a levelet…

A többit már tudjuk.

Prücsök úgy vélte, hogy megérti a levelet. És ez baj volt. Maud Hutchins nem kereste az utasítást, mivel nyomban azután, hogy letette a kagylót, átlátta Mervin célzását.

Persze! Ideges öregúr! Játékszoba… az ő ügye! Világos!

Rohant a futárhoz, kicsempészte a levelet. Beletett egy másikat, amelyben ő ír egy őrnagynak vallomást… Ez megnyugtatja a férjet.

A lakájtól megtudja, hogy levelét Mervin másik megbízottja vette el… Az hol van? Maud Hutchins keresi Prücsköt…

Így volt. Prücsök teljesítette, amit szerinte atyjáért kívánt Mervin. De ő nem tudott sakkozni. Ő csak egy futárt ismert, hát annak csavarta el, de nem a fejét, hanem a lábát.

De azt alaposan.

Deboulier százados ficamodott bokával feküdt egy veremben, és vagy hetven marcona ember érkezett lábujjhegyen, feltűnés nélkül a derengésben…

TIZENEGYEDIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.