Egy konferencia és láthatatlan elnöke
– Magához jöttem, kislány – szólt a kormánybiztos. – Szeretném, ha békét kötnénk.
– Kérem. Én olyan vagyok, hogy ha nem haragítanak meg, hát kenyérre lehet kenni. Csak nem szeretem, ha vitatkoznak.
– Vezessen a századoshoz.
Amikor beléptek a kunyhóba, már félhomály volt. Az asztalnál egy toprongyos, visszataszítóan elhanyagolt napszámos éppen evett valamit.
– Hol van Deboulier? – kérdezte csendesen doktor Mervin.
– Én vagyok – szólt mélabúsan a torzonborz napszámos, de őexcellenciája semmi esetre sem akarta elhinni. Csak később nyugodott bele a változtathatatlanba.
– Mostan haditanács lesz – mondta Prücsök.
Babette anyó szó nélkül kiment posztolni a lavórral, de előbb még visszaszólt.
– Ész Lajos eltűnt – mondta szomorúan, mert vonzódott ehhez a finom emberhez, akinek lelkében, mint ódon kolostorok pincéiben az évszázados bor, a gumikerekű kétfogatú kocsi, a nagydíjakon valaha kötelező háromfonatú zsakettnyakkendő viselet, továbbá a fekete, csillogó cilinder hanyatló divatja fénykorát élte ma is.
– Tudsz mindent? – kérdezte Deboulier, miután a kofa távozott.
– Ojjé – felelte Mervin helyett Prücsök -, ez már többet is tud, mert mindig szaglászik.
– Tudok mindent – felelte Mervin. – Sajnálom, hogy mademoiselle Decoux kissé durván végezte el a feladatot, amellyel tegnap megbíztam.
– Te bíztad meg?… – álmélkodott Deboulier.
– Igen! – felelte nyugodtan Mervin: – Láttam, hogy tetszik neked a kisleány, és olyan értesüléseim voltak, hogy haladéktalanul ellenintézkedést kellett tennem. Ezért írtam a kisleánynak, hogy vegye magához a levelet, és akadályozza meg az elutazásodat ezzel a vonattal, akkor én segítek az apja ügyében. Minden úgy történt, ahogyan akartam.
Prücsök is csodálkozott.
– Mi ez?
De Mervin egykedvűen szívta a cigarettáját.
– Mentő körülmény, hogy mindenáron teljesítenie kellett a parancsomat, és te bizonyára ellenszegültél.
Rövid álmélkodás után a leány balsejtelemmel kiáltotta:
– Itt megint kitolás lesz! De azt megmondom, hogy soha többé ne számítson rám, ha még egyszer becsap!
– Fájdalmas lenne, ha az afrikai gyarmatok ügyét mademoiselle Prücsök értékes közreműködése nélkül kellene intézni a jövőben – szólt Mervin -, de amennyiben most is hivatali visszaélésre presszionálna, úgy útjaink a közigazgatásban elváltak!
– Maga nagyon ért ahhoz, hogy kicsavarja a szavakat. Csakhogy itt vagyok én a fúróval! Ne higgye, hogy elbánhat velem! – figyelmeztette nekipirulva a leány.
– Ennek a kisleánynak az eljárása megviselt kissé – szólt a százados -, de úgy látszik jóhiszeműen tette, amit tett. – Tűnődve megfogta Prücsök asztalon nyugvó kezét, és sóhajtott. – Az életemet is megmentette azzal, hogy kis híján agyonütött.
Prücsök odatette arcát a százados kezéhez.
– Mert beleszerettem…
– Nem értem az egészet – mondta Mervin. – Én ennek a kisleánynak utasítást adtam, hogy csavarja el a fejedet, és a levelet juttassa el a címzetthez. Feladatát kissé drasztikusan, de teljesítette.
– Te… te adtál utasítást? – csodálkozott Deboulier.
– Azt akarja mondani… – ámuldozott Prücsök -, hogy nem történt melléértés?…
– Azt mondtam, hogy csavarja el a futár fejét, és kiküldtem azt a levelet a lakájjal. Ha akarja, hogy ne érje büntetés, és jutalmát megkapja, tessék, írja alá ezt.
Egy papírt tett eléje:
“Doktor Mervin utasítására különleges hírszerzői szolgálatot vállaltam, és kényszerítettem Deboulier századost, hogy útját megszakítsa. A levelet Robin Melieur útján továbbítottam.”
– Ki az a Robin izé… Melieur?
– Az ön Szivar barátjának a polgári neve.
– Nem tudtam, hogy az is van neki…
– Ön jól végezte a dolgát!
Prücsök aggodalommal és gyanakodva nézte.
– Mondom, hogy ez egy Tuskólábú! – kiáltotta végül siralmasan, mert már attól is félt, ami kedvező rá, csak mert ettől az embertől származik.
Prunoki rosszallólag dünnyögte:
– Bagoly mondja verébnek, hogy Tuskólábú… Ilyen jobb oldali bal lábbal… Na!… Ne szólj szám, nem fáj fejem.
Azután a Holdfényes estén két babám van című dalt tovább fütyülte, mivel énekelni csak úgy tudta volna, ha valaki a lapockáján viseli a szöveget.
– Tessék. – Őexcellenciája Prücsök elé tolta a papírost. – Ide azt is írhatja, hogy Prücsök, mert hírszerzők hivatalosan is használhatják álnevüket.
Prücsök habozott.
– És ha azt írom, hogy Zöld Kacaj?
– Akármit írhat. A lényeg az, hogy magát nem büntetik meg.
– És megvizsgálja újra a papám ügyét? Kigyön színhelyszemlére?
– Ezt nem tehetem. Törvényellenes dolgot sohasem teszek.
– Szóval, megint kitolás?
– Nem áll módomban törvényellenes eljárás. De ha aláírja, én elfogadom, és vállalom, hogy felhatalmazással cselekedett. Ez esetben a százados és a levél ügye elintéződtek.
Egy kísérteties, tompa hang hallatszott a föld alól:
– Ne írja alá…
Ijedten kapták fel a fejüket. A tompa, föld alatti hang, mintha sírból jönne, ismét megszólalt:
– Ne írja alá, mademoiselle Prücsök… Ma délben a casablanca-tangeri expresszvonatot a vasúti hídnál felrobbantották.
– Ki ez? – kérdezte Mervin, és elsápadt.
– Egy jogtanácsosom van itt a teknőben, mert hiányos öltözékét én viselem…
Gyorsan kivette a petróleumoskannából a tölcsért, és a teknő alján hiányzó dugó nyílásába tette hangszórónak.
– Mi van, Lajoskám?
– Maga megmentette a levelet és a századost a biztos halálból – döngte egy hang a teknő alól. – Délben felrobbantották a vonatot, és a bennszülöttek átkutatták. A levél miatt. A maga érdeme, hogy a százados és a hadititok nem semmisültek meg.
Prücsök kihúzta magát, és roppant cipőjével lassú, billegő, méltóságteljes járásba kezdett. Közben hátratette a kezét.
– Becsületemre, Mervin, maga jókkal jön. Itten száz tanúm van, akár Kirúg Hümér vagy Schulteisz, az Ikrek, mert nekem ingyen is megesküszik mindegyik, hogy én tegnap meséltem nekik a veszélyről, és hogy meg kell menteni a századost, mert a kormánybiztos nem jól vigyáz.
– Nekem azt mondta – kiáltotta idegesen doktor Mervin -, hogy az én utasításomra elcsavarta a futár fejét.
– Nahát! – ámuldozott kerek, csodálkozó szemekkel. – Ezt maga nekem sose mondta. És különben is, az egy sakkdologra vonatkozott. Én itten azt meséltem, hogy kihallgattam a kikötőben, amint a Sárga Bosszú és a Mata Hari megbeszélték a titkolózást, hogy felrobbantják az Azúr expresszt a tervek miatt. Erre jöttem én a fúróval. Mer félő volt, hogy akit az állam pénzel, az elmulasztja a gondos kötelezettségét, mint valami színhelyszemlét. És fáradságot, költséget nem kímélve, Szivarral meg Babette anyóval elvégeztünk mindent, ami fontos volt a diplomáciai életben.
Mervin arcán, a helyzet szörnyűsége ellenére, egy mosoly készült vibrálni. Micsoda veszélyes kis teremtés! Aztán nyugodtan felállt.
– Hát, sajnálom… Ebben az értelemben fogok jelentést tenni. Kitüntetése és az én bukásom nem kétséges. Sajnálom, öregem – fordult a századoshoz -, hogy a te szereplésed így mégsem az Intelligence Service gondossága, hanem egy tizenhat éves kislány furfangja révén lett siker.
– Így van… – dünnyögte a százados – csak egy kislány volt, aki ellopta a levelet, és legyőzött.
Prücsök szeme és szája egyformán kerekre nyílt, azután a hajába markolt, és toporzékolva kiabált Mervinre:
– Ez mindig valami új kitolást tud! Most minek akarja bemártani az én futáromat?… Várjon! Hozza ide, aláírom!
– Ne írja alá… Csak, ha felmentvényt kap! – javasolta a jogtanácsos a teknő alól.
– Adjon felmentvényt!
– Azt sem tudja, hogy mi az! – felelte Mervin.
– Nem tudom, mi az, de köll.
– A joggyakorlat szerint – közölte Ész Lajos – rövid köhögési roham után, mivel tölcsérhez tartott szájába nagy petróleumcsepp hullott -, ha a jelentés nem hivatalos utasítást indokol, úgy elfogadásához felmentvényt kell adni.
– Ki ez? – kérdezte Mervin, a teknő alól bágyadtan döngicsélő hang felé fordulva.
– Ész Lajos, a drága – lelkesedett Prücsök. Tehát lesz felmentvény?
Mervin egy papírra firkálta a következőt.
“Tudomásul vettem Deboulier százados feltartóztatására vonatkozó intézkedésem kifogástalan teljesítését.
Doktor Mervin s. k.”
A lány eltette a levelet. Aláírta a jelentést, amely szerint Mervin utasítására tette, amit tett, azután a tölcsérhez szaladt és bekiabálta:
– Halló, Lajos! Nem tud valami jó kitolást mondani, amitől a pasas mégis elmegy szemlehelyre? Nagyon bánt, hogy neki lett igaza…
Doktor Mervin elmegy, ha ön óhajtja – döngte a teknő mélye.
– Mondja meg a jogtanácsosának – szólt a kormánybiztos -, hogy nagyon téved. Egy kis hatalmat is kéne a tölcséren keresztül beléje önteni ehhez a teljesítményhez.
– Téved… – felelte a teknő lakója. – Elég, ha ezt az egy mondatot mondom önnek. Figyeljen. – És a nagy csendben, mintha idézne valakit, folyamatosan, de mégis szinte szótagolva, mondta: – “Minden valótlan tény felismerése egy lépéssel közelebb visz a való tényálláshoz.”
Mervin hökkenten hátralépett! Halálsápadtan.
És nagy, nagy csend lett!… Mindenki hallgatott. Tudták jól: itt most valami rendkívüli történt. Néhány másodperc múlva, mintha egy láthatatlan, vastag teknő alól jönne, megszólalt a vizsgálóbíró rekedt, halk hangja:
– Teljesítem a kívánságát, és a bejelentett új bizonyítékot megvizsgálom.
Kivételesen Prücsök sem szólt semmit. Váratlanul félelem fogta el a homályos kunyhó belsejében. Ez most nagyon ijesztő, ami történt.
– Ha akarja, indulhatunk máris – szólt rövid idő múltán Mervin.
– Máris akarom, csak pár perc előző szünet betartását kérem, technikai távollétemre – felelte Prücsök, és elsietett.
– Kicsoda ez az ember a teknő alatt? – érdeklődött Deboulier.
– Ez az ember – felelte Mervin nagyon vontatottan – Théophile Gabrone, minden idők legnagyobb jogásza… Akinél jelölt voltam valaha.
TIZENNYOLCADIK fejezet—>>>