Az ellopott futár

Prücsök és a riadókészültség kivonul

Veuve Marie-nál megjelent Prücsök a kosarával.

– A bizományi krizantémért jöttem – búgta behízelgő mosolyával.

– Ezeket vidd, a fogós kosárból – felelte a sommásan özvegy Veuve Marie.

Három férje kihalt mellőle. Az első, Deboux mechanikus szerelés közben lezuhant a tetőről, mert remegős volt a térde, pedig mindössze harminckét éves múlt. A másik, Fousier képkeretező, egy napon elbújt éjszakára, és a melegház virágágyában aludt, ahol vége lett, mert a violák rálehelték a halált. A harmadikat ugyancsak végtagjainak remegése ölte meg. Palafedés közben egy ötemeletes ház tetején szólította magához a pallér, és ahogy elindult, lezuhant a magasból.

Ebből is láthatjuk a tanulságot: így jár, aki egy háztetőről lezuhan.

– Megyek a bálba! – újságolta Prücsök.

– Szép is az! Utoljára a szigonyosoknál voltam: a bálnabálon. Sok jó barátom akadt, köztük néhány régi cetvadász, mind derék és széles vállú. Ott ismertem meg Makárt, akiről azt mondják, hogy sose vétette el a bálnát, amikor szigonyozott… Az volt a bál!…

Szemei titkos emlékezései tüzében versenyt villogtak hatalmas fehér fogaival.

– Makár a legkülönb legény mind között, tehát hozzá megyek, ha visszatér a Déli-tengerekről.

– Aki hűséggel vár – mondta Prücsök -, az nem vár hiába.

– Mégis várom, mert lehetnek kivételek – felelte búsan. – Az volt a bál! Sárgával hímzett kék szaténruhámat viseltem, strasszból készült hajékkel, és éjfélkor a kormányossal felbontottam az eljegyzési szándékot Makár miatt. Mert ilyen a bál: este önfeledten táncolsz, és hajnalban kitör az általános dulakodás. Kéz a kézben Makárral, meghatottan álltunk ott, és a kormányosról eltávolították a pianínót. Hát ilyen a bál. Éjfélkor még társalgás van, és hajnalban már tetováltat az ember. Egy szigonyt illusztrált belénk a Bickmann élőbőrfestő, átszúrt szívvel. A kormányossal vége lett. Lehet, hogy ész köll a kormányzáshoz, de a szigony, az szigony! Izom, ideg és szemmérték, továbbá erő és fizikum párosulva teszik a lényeget. Ha meg verekedés van, akkor Makár előtt le a kalappal, mert úgyis leröpül!… Te, várj!… Adok neked egy csontlegyezőt, az kötelező, és van egy selyemharisnyám is…

– Ó, az nagyon jó lesz! A Besurranó Mirnix meg kiondolál majd a kolmizóval.

– Kell a csudának! Menj csak, és daueroltass a hitelemre! Miféle bálba mégysz?

– Tiszti kaszinóba – vetette oda könnyedén. – Ész Lajos meghívott, és fél kilenckor jön a furgonkocsi értem… Szervusz Veuve Marie…

Sietett, mert nyolcra járt. A sarkon Rendőri Nanette kiabált vidáman.

– Eredj Mirionhoz! Azt mondtam neki, hogy manikűrözzön téged!

– Köszönöm szépen… – és hirtelen néhány élénk virágot tűzdelt pápuasötét hajába.

– Ha gukker is kell, hát csak szólj – biztatja kedélyes üvöltéssel túlról.

– Köszönöm! Lehet, hogy megkívánják a bálban.

– Hallom, hogy Szivar levette rólad a kezét!…

– Le – felelte nyugodtan. – Szerbusz. – És továbblibbent riszáló járásával, virágos hajával, derűs arcával, hogy madárfüttyre gondolt, aki csak látta a benzinszagú, poros kikötőnegyed fülledt estjében…

És ment.

Szivar közben megragasztotta felrepedezett arcát és rendbe hozta magát kissé.

– Most járt erre Prücsök! – kiáltotta Veuve Marie berakodás közben.

– Nem érdekel az a kölök! Torkig vagyok vele.

Prücsök a manikűröstől egyenesen a mozi elé ment. Egy óra késéssel érkezett a bejárathoz.

Szivar már várta. Illetve szemközt ült a szemétládán, mint aki véletlenül arra jár. Micsoda kis boszorkány. Kétoldalt abban a fekete drót hajában virágok kelyhe csilingel.

Levette a kezét róla. Ez faktum. Csak azért jött, mert kíváncsi, hogy mit csinál egy ilyen kölök nélküle.

Prücsök mosolyogva andalog a mozilátogatók között, csak kár, hogy egyik-másik belebotlik a cipője orrába.

– Pardon! – mondja ilyenkor kedves mosollyal és szomorúan, mert az illető káromkodik. De elszégyelli magát és az ártatlan ügyefogyott gyerektől virágot vesz, hogy jóvátegye.

Később Szivar döbbenten látja, hogy a lány szükség esetén megtoldja a cipő hosszát egy óvatos lábmozdulattal, és így, ha már elkerülné valaki, hát az is keresztülbotlik rajta.

Hű! Hiszen ez egy életveszélyes szélhámos.

Most odajön egyenesen Szivarhoz, mérföldes csizmájában, mint a Babszem Jankó óriása.

– Hol a ruha? – kérdezi követelően.

– Miféle ruha?

– Hát amit loptál nekem. Vagy nem említettem?

– De igen. Azonban nem vagyok a cseléded, hogy ruhákat lopjak neked. És harmadszor, miféle ruháról van itt szó?

– Egy lopott zöldről, művirággal. De ha nem akarod, hát nem. Most sietek a virágot eladni, aztán daueroltatok, mert este megyek a bálba a hullaszállítóval.

A lány a virágkosarával odább ment, mert egy jól öltözött úr közeledett. Sietve kissé előrecsúsztatta a lábát, de nem úgy végződött a csel, ahogy akarta, mert az úr egy kissé elgondolkozott, és így kelleténél hosszabb ívben botlott, elannyira, hogy keresztültörte fejével a pénztár furnérból készült vékony oldalfalát.

A pénztárosnő csodálkozva látta, hogy egy puszta fej, alig némi arcbőrrel, benyomul a falból.

– Jegyeket csak a tolóablaknál adok – szólt lakonikusan a puszta fejhez -, nincs kivétel, tessék sorba állni!

A beszorult úr azonban nem bírt visszakozni a torkának feszülő furnérnyársak közül. Erre a pénztárosnő gengszternek vélte, és hirtelen fejbe csapta egy hamutálcával.

Ezalatt a portás megfogta karjánál Prücsököt, aki elosont volna.

– Hohó! Maga csak maradjon szépen…

– Eresszen el!…

Szivar zsebre tett kézzel, komor jassz módján odajött, elhúzta Prücsköt és azt mondta a portásnak:

– Ne okoskodjon, ez a kislány nem csinált semmit.

– Azt maga mondja – felelte a mozi bősz cerberusa.

Közben az úr üvöltözött a pénztárban, és valaki elszaladt egy lemezbontó vasklapni nevű szerszámért.

– Ezt a kölköt rendőrnek adom át! – kiabálta a portás, és két úr a közelben helyeselt.

– Én Fedorovics orosz világbajnok vagyok! – mondta az egyik bikanyakú egyén. – Ilyesmit nem lehet egy moziban.

– Majd orosz bajnokok mondják meg, hogy mit csináljanak az afrikai mozikban… – mondta Szivar a bajnok felé fordulva, hogy a portás figyelmét elterelje.

Miután ez sikerült, és a portás laza tartásban az orosz válaszát várta, Szivar bal kézzel úgy szájonkapta a gyanútlan cerberust, hogy ez elsöpörte Robert Taylor képmását, egy főzeneigazgató édesanyját és a segédgépészt, a lemezbontó vasklapnival, amint éppen érkezett.

Ezután a jassz megverte ama két urat is, akik helyeseltek. Elsősorban Fedorovicsot tette ártalmatlanná, mert ez világbajnok volt, tehát különös gonddal, nyomban a legerőteljesebb állkapocsütés alkalmazásával vitte földre, és roppant sajnálta másnap, midőn kiderült, hogy Fedorovics bridzs-világbajnok. A másik helyeslő úr a könnyed fejbeütéstől esés közben ismét ledöntötte a tápászkodó segédgépészt, és sajnos a lemezbontó vasklapni úgy rohant bele a bordáiba, hogy egy porcleválásban nyomban kiegyezett volna.

A pénztárba szorult úr lassanként megszokta új életkörülményeit és figyelmeztette a pénztárosnőt, hogy a visszaadásnál tévedett. Ez az úr most lehiggadt gyászolónak tűnt, ahogy fejére hintett hamuval és alig némi arcbőrrel megkérdezte a pénztárosnőt, hogy hol találkozhatnának másnap, ha úgy adódna, hogy közben kiszabadítják innen.

Az idillnek sikoltozás, ordítozás, recsegés, zuhanás vetett véget, az előcsarnokban teljesen felborult a rend. A vasklapniba hullott helyeslő idegen sérült bordájával felugrott, és kivette a revolverét.

– Ne mozduljon! – kiáltott Szivarra. – Én Stergen főfelügyelő vagyok, és azonnal…

Nem mondhatta el, hogy mi lesz azonnal, mert Prücsök elragadtatott hangon így kiáltott:

– Éljen Stergen főfelügyelő!

És ráborította minden virágát, hogy a krizantémeső beborította Stergen fejét és elvakította. Most sivítva érkezett a riadókészültség, és néhány hisztériás nő elsodorta bordarepedésével az ünnepeltet.

– Gyere… – mondta Prücsök, miután elragadtatásában még kosarát is az ünnepelt főfelügyelő fejére hullajtotta, azután barátját egy hirdetőoszlop körül meglapulva elvezette.

– Mindenki igazolja magát!…

Az épületet megszállta a rendőrség, és kezdetét vette az igazoltatás. De Prücsök és a jassz ekkor már messze jártak.

– Szent Atyám! Elkésem a bált… Komolyan nem loptál estélyi ruhát?

– Én nem vagyok a dadád, hogy mindenkit felpofozzak és azután elmenjek lopni is! Elég volt!

Büszke, gyors léptekkel távozott. Büszkén távozott igazságának tudatában és gyors léptekkel, mert feltűnt a közelben Babette anyó, és vele volt a lavór is. Védencét kereste a nyugtalan idős hölgy, de észrevette az elsiető jasszt is.

– Hallja! – kiabált utána. – Átadom magát egy rendőrnek és leverem a glazúrt a képéről, ha a környékre jön, maga éhenkórász bitang!

De a jassz annyira sietett, hogy nem is válaszolt. Szivar, akiről jól tudták, hogy polgári foglalkozására nézve nem dolgozik, olykor mindenki előtt ismeretlen sürgős ügyben elsietett valamerre, és érdekes, hogy e halaszthatatlan teendőit általában a váratlanul közeledő Babette anyó juttatta eszébe.

– Jó nap volt – szólt Prücsök, miközben hazafelé mentek. – A kocsmában elgurult egy frankom, de Kirúg Hümér majd megkeresi a jégszekrény alatt.

– Holnap érte megyek. Az a rovottmúltú még letagadja.

– Most bálba menés lesz.

– Újságolták már! – és ráripakodott: – Nem szeretem a flangérozást!

– A papám végett… – felelte Prücsök halkan, és elfutotta szemét a nedvesség.

– Ne bőgj, mert… Van legalább lornyós szemüveged?

– Miféle az?

– Bálba uraknak frakk, hölgyeknek estélyi látszer kötelező.

És a kunyhóban kiráncigálta a sivalkodó, rozzant fiókot, előkerült egy úgynevezett kazetta, amelyen elszórt zománcszilánkok itt is, ott is, gyöngyházzal díszes jobb időket gyászoltak.

SOUVENIRS
Calude Font
1875

Ilyen dobozokban célszerűtlenné vált, de külsejüknél fogva elhajításra túlságosan szép holmikat őriznek olykor évtizedekig is tárgyak bálványimádói, nagyrészt idős asszonyok, akiknek a szenvedélyes takarékosságon felül egy vagy más különleges okuk is lehet arra, hogy íróasztali műkőzetek, nagyobb szabású csatok és plüssdíszes képkeretek láttán elmerengjenek…

Egy motring pamut és a helyfoglalási engedély foszlott könyvecskéje mögül előkerült a kisujjnyi vastag aranyláncon függő lornyon.

– Ó, de gyönyörű!…

– Bábi… Küldd ki azt a lányt – hallatszott az utcáról. Veuve Marie jött csillogó szemmel, és széles csípői, karcsú dereka, hatalmas felső alkata szinte szétvetették halcsontfűzőjét a nekihevült iram lihegésében, ahogy lelkendezve befutott:

– Már készülődik – jelentette Babette anyó.

– Idefigyelj… Jaj, de futottam… Ehol a harisnya, és hoztam egy rityit… Igaz, fekete szövet aranyrámás felsővel, de itt a csatjánál kell fogni, mer lejár róla a fém… Phü!

Az osztrigás ma erre tolta haza a kordélyát, mert kíváncsi volt.

– Elment-e a bálba?

– Most készül – kiáltotta valaki egy szomszédos ház tetőlakásából.

Kíváncsiskodó fejek bukkantak fel itt is, ott is az ablakrámákban.

Schulteisz, az Ikrek belerikkantott e várakozásba a harmadik emeletről.

– Gyerünk a starttal!

Ilyenkor két tenyerét a szája elé tette tölcséresen, amit úgy hívott, hogy dróttalan szikramegafon. A Schulteisz nevű Ikrek valamikor két egyforma példányban idegesítették a környéket, de az egyik ikertestvért korán ragadta el a környezetéből a delírium tremens, és mert ezáltal magyarázni kellett a gyengébbeknek, hogy ikrekről van szó, de a sors kifürkészhetetlen akarata folytán ez a másik él még, a külváros nyelvegyszerűsítési ösztöne úgy segített e körülményes állapoton, hogy elnevezte a két példányból megmaradt díszpéldányt ekképpen: “már megint itt jön ez a Schulteisz, az Ikrek”. Nem “az ikrek közül az egyik”, sem “az életben maradt Schulteisz, akinek ikertestvére volt”, hanem így: Schulteisz, az Ikrek! Slusz, pász, kész!

Schulteisz, az Ikrek valaha hivatásos labdarúgó-bíztató volt, és ma is szívesen rikoltozott a magasból.

Az úttest jobb oldalán szinte teljes számban összegyűlt egy csoport mezítlábas gyerek: Prücsök magántitkárainak kara, élükön Cefi, bizonyos futásra kész, permanens kiállásban, mivel ott volt Veuve Marie, akit a nap folyamán leköpött.

– A nagysága küldi… – Kirúg Hümér érkezett lihegve, fél üveg parfümmel. – A régi időkből való. És itten nem használta…

Rita Kamélia azért küldte az illatszert, hogy legalább a szaga e nagy időknek ott párologjon el végleg a finom gavallérok között.

– Hoztam egy szagos szappant – jelentkezett Roppant Manó, aki nemrég kirabolt egy drogériát.

A Finom Török egy ezüst cigarettatárcát akart kölcsönözni, és ezért Babette anyó ráemelte a redőnyhúzót.

Az utca nagy izgalomban várt…

Prücsök ma bálba megy!

Félóra múlva megjelent Szivar, és úri párbajozókhoz illő távolságról nehéz lovassági becsületsértéseket váltott Babette anyóval, de kezében már ott a becsomagolt báli ruha. Sajnos, az öreg kofa félreértette a gesztust, mikor a jassz átdobta Prücsök báli ruháját, hogy Babette anyó elkapja, de az valami goromba célzatú tárgynak vélve, viszonzásul odavágott egy vödröt sebtiben a gyanútlan Szivarhoz, mire a jassz nyomban legurult a szenespincébe.

A várakozást ez a szenzáció nem elégítette ki.

De jött már… Itt van!

A kunyhóból kilépett Prücsök! Zöld báli ruhában. A csont legyezővel.

– Brávó! – harsogta Schulteisz, az Ikrek, és sokan tapsoltak is. Veuve Marie megpörgette a leányt, és eligazított néhány redőt Prücsök ruháján.

És Prücsök legszebb mosolyával bólogatott mindenfelé, az ablakok karzati közönségének is…

Aztán megérkezett Mathias a furgonnal.

Prücsök beült a sofőr mellé és könnyedén odavetette:

– A tiszti kaszinó…

És a hullaszállító sötét kabátos sofőrjével, egy dauerolt estélyi ruhás hölggyel, az utca lakóinak babonás rémületétől kísérve nekivágott a városnak.

ÖTÖDIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.