Egy halász akad a horogra
A kunyhó előtt nyugodtan és elszántan ott állt a kikötő színe-java. Elöl Korn Atya egy bankongi diplomata kockás, gyapjú nyakvédőjében, és jobbján Kirúg Hümér, kezében a sárgaréz söröscsappal. Mellette a Részes Mandarin, Kicsit Bob, továbbá Tanúpipőke, aki, mint a neve is mutatja, ártatlan arccal és jutányos áron meggyőző vallomást tesz szükség esetén. A mesterség és az ártatlan arckifejezés következtében Tanúpipőkének nevezték, holott vörös volt és marcona. Néhány zsákhordó és éltes csarnoki árus, állástalan matrózok, munkanélküli akrobaták, hivatásos munkanélküliek és hivatás nélküli munkások serege, botokkal és vasrudakkal felfegyverkezve, továbbá Veuve Marie, Rita Kamélia, a Török és Roppant Manó várakoztak a ház előtt csendben. Élükön ott állt Babette anyó a lavórral, mellette valaki a földön ült, és a fejét fogta.
A küszöbről büszke arccal tekintett végig e seregen Prücsök, mint valami fővezér.
– Mi ez? – kérdezte Mervin a leányt.
Prücsök lelkes izgalommal magyarázta:
– Ezek itten a haverok. Mind jópofa. Mert amikor hallottam, hogy mennyire szeretnék magát agyonverni, és több kocsmában is a részletekről tárgyaltak, akkor én mentem a haverokért. Mert minek verjék magát agyon. Mervin, nem igaz? Ha már olyan bátor, és ide jött, hol tűzzel-vassal irtotta a bűnözést. Nincs az ilyesminek semmi értelme. Ez meg itten csupa megbízható egyén.
A megbízható egyének csoportja, egytől egyig Prücsök jó barátai, futtában 1200 év kényszermunkát is elbírt volna egy nagylelkű bírótól, sőt ez ítéletet alkalmi vételnek tekinthették, méltányos büntetésükhöz viszonyítva.
– Nagyon okos volt…
– Az én kedvemért ezek mindent megtesznek. Az én szólásomra Kirúg Hümér vagy a Részes Mandarin most magát olybá veszik, mintha a legjobb haverjük volna.
– Igazán nem tudom, hogy köszönjem… – mondta Mervin aránylag mérsékelt lelkesedéssel, szemközt a demokratikusan leereszkedő rovottmúltúakkal. – Szóljon, kérem a barátainak, hogy elsősorban a halászokhoz megyünk.
– Fiúk! – kiáltotta Prücsök, miután felugrott egy szemetesládára, de közben olyan erősen megkapaszkodott Mervin kabátjának fazonjába, hogy leszakította.
Schulteisz, az Ikrek kárörvendve rikkantotta tribünnek képzelt ablakából:
– Már rongálja a kormánybiztost! Ne sajnáld, Prücsök!
– Marha – felelte Prücsök a karzat iránti megvetésével legyintve, azután mint Napóleon ama nevezetes sziklaplatón, a Pó völgye felé lezúduló hadseregéhez, rövid tábornoki bevezetőt tartott. E hadsereg éppolyan rongyos volt, és nem kevésbé elszánt is, mint az egykori, csak lehet, hogy a szemetesláda pótolta hiányosan az ifjú Bonaparte fehér lovát. – Fijúk! – szólt méltósággal. – Ide vigyázzatok! Ez a Mervin azért jött, hogy a papámat tisztára mossa! És itt a kunyhóban hallotta vőlegényem, a futár, gyengéd nevelőm, Babette anyó és csatoltan átszármaztatva Ész Lajos, továbbá Prunoki, bár tökrészegen, úgyhogy nem számít, de megesküszik rá ha köll… – Itt elakadt, és hangosan újra kezdte. – Hovatovább… hallotta Horog Bele és hallotta még hovatovább…
Végképp elakadt. Schulteisz tölcsért csinálva kezéből ordította:
– Halljuk, halljuk! Idő!…
– Ez a hülye mindég megzavar! – lendült szóba ismét. – Én csak azt mondom, hogy garantáltam Mervin testi épségét, halált okozó nyolc napon túli fenyítés következtében. Ti most nem blamáljatok. Tekintsétek őt havernek. Megígérte nekem, hogy amennyiben ma nem veritek agyon, nagy protekciózás lesz, mindég kaptok beszélgetőt a rokonaitokhoz, meg soron kívüli látogatást, és esetleg arról is lehet szó, hogy ő becsempész cigarettát nektek, ha bezárnak valakit, ami mindnyájunkat érhet.
Mervin elhűlten hallgatta, hogy Prücsök miféle ígéreteket tesz a nevében.
– Ezt nem mondtam… – súgta a leánynak.
– Micsoda? – és harsányan a tömeghez fordult. – Azt mondja, hogy még sokkal többet is tesz, és a jövőben nem lesz olyan szigorú hozzátok. Most pedig elindulunk mind, kivéve ezt a Prunokit, aki teljesen luminált állapotban van, mert disznó.
Most kordélyával az út közepére érkezett az osztrigás.
– Nem voltál a Kmetter Bubinál.
– Ez most nem fontos – legyintett Rongy Aurél kapitány. – Ereggy az osztrigákkal!
Schulteisz, az Ikrek nagyot rikkantott:
– Civil a pályáról!
Babette anyó harciasan megrázta a lavórját:
– Ha megölik a vizsgálóbíró urat, nekem a városháza vérbosszúból felemeli a helypénzt!
Ez elegendő ok volt, hogy védje őexcellenciáját.
A toprongyos sereg elindult, és egy rikkantás hangzott a magasból:
– Kitartás! Jövök én is!
Jött ő is. Schulteisz, az ikrek. Elöl Mervin, fekete szalonruhában, mellette Prücsök, a szalonruha fazonjával, mögötte barátai, marcona külvárosi haverok botokkal, lécekkel és gyűlölködő pillantásokkal, mert a kormánybiztost úgy védte Prücsök jelenléte, mint amikor vérszagtól reszkető tigrisek felett uralkodik a szelídítő szuggesztív tekintete.
– Tehát a halászkikötő – mondta Mervin. – Bár szerintem nincs ott semmi.
– Ott sincs semmi, itt sincs semmi! – szólt Wurm úr, aki feleségével együtt jelen volt. – És az igen tisztelt, nagyérdemű igazság mégis kiderül, hölgyeim és uraim.
– Ez a kölyök itt bajt csinál – vélte az asszony, aki harmadik gyermekéig kígyótestű csoda volt, de aztán már nem tehette többé.
– Emerencia a jövőbe lát – közölte Wurm. – De nincs kézügyessége. Így haladtak útjukon.
…A világítótornyon túl következik a halászkikötő. Vacsoratüzek fénye lobogott a kék afrikai éjszakában, és mindenfelé erős fényű lámpák imbolyogtak a vízen, hogy útra kelő ladikok tatját megvilágítsák.
– Majd én intézkedem – mondta Prücsök a vizsgálóbírónak. – A Kmetter Bubi jó haverom, és ő itten a cégvezető minden halász felett.
– Tessék… Habár hivatalos eljárást csak hivatalos személy végezhet.
– Az eljárást nem is hivatalból teszem, csak mert haverom a Kmetter Bubi.
És kiállt a halászfalu szélén a partra.
– Bubi! Hé! Bubi, a Prücsök van itt!…
Jött Bubi!
Bubi legalább nyolcvanéves volt, galambősz, ezerráncú, napbarnított, sasorrú ember. Úgy himbálózott karikalábain, mint bója a viharban. Prücsök eléje sietett, és kézen fogva vezette.
– Szerbusz, Bubi. Nagy vizsgálat van, tehát siessél – nógatta idegesen -, majd pont egy ilyenre vár a kormánybiztos.
– Mi az? Te!… Kit hoztál ide?
– A Mervint. Megígérte, hogy a fiad fél órával tovább sétálhat az udvaron, ha te igazat vallasz, ami úgyis szokásod.
Mervin halkan megkérte a leányt, hogy ha egy mód van rá, ne ígérjen a nevében annyi súlyos hivatali visszaélést. De Prücsök türelmetlenül leintette:
– Mit van úgy fenn a szabályokkal?… Mondja már, hogy valamelyik szegény rabnak cigarettát visznek?
– De, sajnos, becsapja a barátait, mert én nem tehetek a törvény ellenére, és egyetlen cigarettát vagy beszélgetési engedélyt sem adhatok, ha nem jár előírás szerint. Én ezeknek a jó embereknek ezt nem ígérhetem…
– Jól adja!… Ahelyett, hogy örülne a megegyezésnek! De meg ezek úgyis tudják rólam, hogy link vagyok.
“Link!”
Ezt az undok kültelki szót úgy mondta, mint kétes kikötői egyének, vének és cinikusak; könnyedén és magától értetődően.
És tizenhat éves volt, olyan ártatlan, romlatlan, tiszta szemű és tiszta szívű, hogy a külváros elbukott népe is jobb lett általa, amiért a szívébe fogadta. És tűzbe mentek érte, hiszen egy foltnyi hófehér, örök megbocsátást, örök újjászülető égi fényt képviselt itt közöttük, mert a legutolsó betyár gyereke is büntetlenül, makulátlan előélettel születik, még ha rablótanyán látja meg a világot, akkor is.
A kikötő frazeológiája felmentésben részesült, amikor Prücsök használta e szavakat, derűs arccal, tiszta szemekkel, ahogy rátapadtak a környezetből, más értelmezést nyerve, mintegy személytelenül. Mert hiszen gyermek volt még félig, akit dialektikájára formál az életkörülménye, ha éppen rosszaságra, bűnre nem is formálhatja, mert ebben a kisleányszívben akkor sincs bűn, akkor sincs rosszaság, ha utánzásból, majmolásból vagy nagyképűségéből a kikötő nyelvezetét használja is.
Egy szép, tárt kelyhű, halványrózsaszín, jószagú, mezei szegfű, hogy, hogy nem, kinyílt és virított az iszapban.
Ki érti ezt?
A természet olykor csodát is művel. Előfordul, hogy eper- vagy ibolyatermés ütögeti bátortalan fejét a fű között, egy bokor alján, messzi túl az idényszerűsége hónapján. De ez egészen más. Az a csoda! A földi csoda, lelkek csodája, amely örökké az egyszerűség jegyében lép a hívők elé! A gyermek, a földműves, az anya vagy az ártatlanul elhunyt áldozat robusztus erejű, mitikus szólama, amely legyőzi a komplikált embert. A víztiszta igazság előtt meghajlik a szintetikus lény is, aki épít és ítél.
Szóval, ott hagytuk el, hogy egy magányos szegfű is keletkezik a láp kellős közepén, libegő, gyenge feje roppant lapuk és murvalevelek között inog, azon frissen, ahogy kinyílt.
És nem a mocsár dús páráit, kénhidrogénes záptojásbűzét szítta magába ez a finom kehely.
Nem!
A szegfűszagú, igaz, jó levegővel megfertőzte a fertőt, hogy az tiszta lett.
Odakészítettek egy asztalt és egy széket. Mervin excellenciás úr most ismét vizsgálóbíró volt, mert egy régebbi ügyét ő maga vezette le másodszor, az elmaradt helyszíni szemlétől az összefoglalásig.
Előzőleg kísérőihez fordult. Mert ott állt a kikötő város zöme, zárt sorokban, mozdulatlanul.
Élükön Babette anyó a lavórral.
– Emberek! – mondta Mervin. – Vizsgálatot tartok itt, de a szokott rendőri apparátus nem áll rendelkezésemre. Mert hivatalos módja nincs ennek a vizsgálatnak. Egy kisleány és hajdani főnököm kedvéért teszem, kiket ti Prücsöknek és Ész Lajosnak hívtok.
Zúgás támadt.
– Én mindég mondtam, hogy Ész Lajos nagy ember – kiáltotta Rongy Aurél, és éppen ő nem mondta soha. Sőt. Szerinte az Álmos Elefánt valami iszákos bírósági szolga, teremőr vagy ilyesmi. Kirúg Hümér feltette, hogy ezt meg is mondja Rongy Aurélnak, és odafordult gorombán Rita Kaméliához:
– Csak te hallgass! Neked a vénség és a pálinka beadta. Addig tartsd a szád, amíg a sörcsappal fejbe nem váglak, te disznó.
Hasonló tévedéseit a keresztbe látó csaposnak annyira megszokták, hogy senki sem felelt, és Mervin folytatta közléseit.
– Az induló vizsgálat tehát a ti kedvétekért történik, nektek kell helyettesíteni a hivatalos közegeket, akik máskor munkámban segítettek, és most nem vehetem igénybe őket.
– Szépen beszél – szólt Gomb Riza.
– De ki érti? – kérdezte Roppant Manó, és a Részes Mandarinra nézett, azonban ez vállat vont:
– Fő, hogy rövid legyen.
– Fiúk – szólt most Prücsök, a kormánybiztos elé lépve. – Itten arról van szó, hogy mert az ügy tettese nem hivatalból üldözendő, tehát a Mervin nem kap rendőrt. De neki az köll. Meg jegyző is ilyesféle. Tehát mert Ész Lajos és én haverok vagyunk, ti majd helyezitek az igazi rendőrt, mer úgyis jól ismeritek a vizsgáló szokásokat magatokra nézve alanyiból. És ha így lesz, akkor a kormánybiztos ígéri, hogy rokonaitok és barátaitok egy fél órával tovább sétálhatnak az udvaron, és évente egyszer a sötétzárkát is letudják belőlük…
– Ilyeneket ne ígérjen – súgta idegesen a kormánybiztos, de Prücsök folytatta.
– Akarjátok-e kedvemért, mer Ész Lajos is csak irántam szeretetből kérte, ezt a vizsgálatot segíteni?
– Mit kell annyit magyarázni?! – kiáltotta Veuve Marie. – Azért vagyunk itt, hogy segítsünk az apádon. És kész. A kormánybiztos zavaros előadását nem értettük.
– Hát gyerünk a vizsgálattal! – harsogta Schulteisz, az Ikrek. És tölcsért formált a kezéből. – Tem-pó, Mer-vin! Tem-pó, Mer-vin! Tem-pó, Mer-vin!
– Kuss… – szólt Korn Atya szelíden, és csend lett, mivel rendkívüli tekintélye volt a kikötőben, finom holmijai és hajlott kora révén. – Mi valamennyien rendelkezésére állunk a kormánybiztos úrnak, éppen úgy, mint a rendőrei.
– De azért önmagunkat nem tartóztatjuk le – jegyezte meg Roppant Manó, és Kirúg Hümér erélyesen ráemelte a csapot Gomb Rizára.
– Ne szólj bele mindig, mert képen ütlek, hogy kigyüssz a formádból.
– Köszönöm – mondta Mervin -, mivel engem is érdekel, hogy mit hoz ez a vizsgálat.
A nap egy ibolyaszínű lobbanással lesiklott a tenger peremén, és e különösen izzó, rőtes meg búzakék sugárzásban íveltek lomha siklórepüléssel az átutazó jégmadarak és sirályok, lecsapva hirtelen, vagy hosszú spirálisban égnek emelkedő húzással, miközben a víz elsötétedett egyszerre, lúdbőrző felülettel, mintegy nyugtalanul a közelgő éjszaka miatt, hasonlóan bizonyos idegbeteg egyénekhez, kik az alkonnyal önbizalmukat érzik múlni, és borzongva gondolnak a beköszöntő ismeretlen éjre.
Egy kondér alatt tüzet élesztettek, és az első bátortalan csillagokat úgyszólván elfedte tíz-húsz halászcsónak felvillanó fénye.
Prücsök kézen fogva ment a parton Kmetter Bubival, és ezt beszélték: – Itt most kivizsgálják a halott vallomását.
– Nem jó – mondta Kmetter Bubi, és bőrkalapját előretolta, mivel vakaródzott a tarkó táján.
– Drót volt?
– Volt hát. Tudtuk, hogy jön. Azért mind a vízen van, pedig most nincs ívás erre, kevés a hal.
Többet nem is beszéltek. Bubi egy halászcsónakkal elvezett a parttól, és az öböl bejáratánál kifogta három halásztársát.
– Gyertek, mer vizsgálat van.
– Hagyj békén!… Nem megyek!
– A Prücsök papája miatt van. Ő hí titeket.
Erre jöttek. Csendben eveztek a Kmetter Bubi után. Rossz napjuk volt. Ez látszott mindegyiken. Partra érve leporolták magukat, és a hosszú asztalhoz mentek. Mervin az asztal előtt állt, dereka mögé terpesztett tenyerére támaszkodva.
Schulteisz, az Ikrek jegyzőkönyvet vezetett! Az asztalnál!
Körül a kikötő zöme, hallgatag, marcona nézők.
Mervin mellett Részes Mandarin és Rongy Aurél. Mint két konstábler. És oldalt Prücsök, a vád és védelem képviselőit egyaránt szemmel tartva viharkabátjában.
– Mikor fogták el azt a bizonyos Louvaint? – kérdezte Mervin. – Talán… öt hete. Nem?
– Igen – hagyta rá a másik.
– Ki tudja szó szerint, hogy mit mondott?
Habozás.
– Én figyelmeztettem az illetőt – enunciálta Prücsök -, hogy csak a tiszta igazat vallja, mert a hamis tanúzást szigorúan megrúgják.
Tanúpipőke idegesen fészkelődött:
– Ne személyeskedjünk, kérem… Most csak a halászokról van szó.
– Ezt mondta – vallotta a halász. – Decoux ártatlan… keressék meg a kikötőben Adrient… mert szegény Decoux életfogytig fogoly lesz…
– Mást nem mondott?
A marconák feszült figyelemmel meredtek három halász ismerősükre. Ők most rendőrök. Ki tudja, mikor kerülnek ismét Mervin elé ebben a relációban.
– Erőltesd meg az agyadat – szólt Kicsit Bob.
– Azt mondta még – szólt az egyik halász, és jelentős pillantással összenézett társaival -, hogy Adrien a titok megoldása…
– Figyelmeztetem magukat, hogy az ügyben csak addig tanúk, amíg semmit nem hallgatnak el! – kiáltotta Mervin, és egészen eléje állt az öreg halásznak, aki pedig nem is szólt, csak pipáját szortyogtatta.
– Leken… – súgta meghatottan Jázmin csarnoki árus a Részes Mandarinhoz. – Ez olyan, hogy leken…
– Hát, kérem… – szólt a halász, de Mervin szemében különös fény lobbant. Belevágott a szavába, és rárivallt:
– Ne dadogjon! Mit képzel?! Azért vagyok itt, hogy hazugságokat halljak?! – Ijesztő suttogással, egészen közel a halász arcához, miközben félkézzel magához húzta, vontatottan szólt: – Te nem tudod, hogy ki vagyok? Te hazudni mersz nekem? Te packázol itt?… Mi?
Hű, a mindenit!
Ezzel sem volna jó éjszaka egy sötét ügyben találkozni, valamelyik őrszobán.
– Kérem… – dadogta a halász.
– Rendben van! – hátraszólt: – Valaki menjen a riadókészültségért.
– De senki nem mozdult.
Ki menjen itt a riadókészültségért?
– Akik ma éjszaka velem vannak, azok ellen holnap reggelig mindenféle eljárást felfüggesztek!… Maga ottan! Menjen a riadókészültségért!
– Pont engem választ ki?! – dünnyögte Jázmin, a csarnoki árus, de elindult.
A kormánybiztos kissé imponált most nekik. Hiába! Ez nincs lekvárból!
– Idefigyeljen, barátom… – mondta Mervin, hogy valamennyi halász hallotta. – Én úgy elsöpröm magukat a partról, ha kiderül, hogy hazudtak, úgy áttelepítem a halászokat valamelyik szigetre, hogy észre se veszik!
Az asszony kiáltott most ki, gyerekkel a karján.
– Azt mondom ne kezdjetek ki a kormánybiztos úrral, mert tudhassátok, mi lesz ebből! Csak mi húzzuk a rövidebbet! Tessék, mondjátok meg azt is…
– Te hallgass, és ne járjon a szád!… – mondta az egyik fiatal halász.
Mervin máris megragadta, és odalökte Rongy Aurél meg Részes Mandarin közé.
– Kötözzétek meg! Hamis tanúzásra való felbujtásért letartóztatom. Folytassa… – fordult az asszonyhoz. – Most már valamennyiüket őrizetbe vetetem, mert befolyásolni akarják a tanút.
A két alkalmi rendőr megkötözte a halászt.
– Ti spiclik vagytok? – mondta ezt gúnyosan.
– Nem spiclik! – kiáltotta Prücsök. – Ez a mi ügyünk, nem a kormánybiztosé! Mi híttuk ide, a papámért! De ti drótot kaptatok. Tudom!
Nagy morgás volt. Jázmin távolabb állt, készen arra, hogy ha Mervin újra szól, akkor hozza a riadókészültséget. De így egy intésre mégsem teheti, múltjával.
– Igaza van a vizsgálóbírónak!… Mit hazudoztok itt? – kiáltozták, és Schulteisz, az Ikrek harsányan szólt:
– Húzzák az időt! Mindig taccsra rúgják a kérdést!
Mervin hagyta ezt és figyelt. Prücsök az öreg halászhoz lépett:
– Ne felejtsd el, Bubi, hogy én nemcsak virágot, hanem osztrigát is szoktam eladni – mondta jelentősen.
– Ez fontos – szólt közbe a kormánybiztos. – Osztrigatelep kirablásért felemelték három évre a minimális büntetést. És hol vettek maguk ezen a partrészen osztrigát?… Mi?
Az öreg halász előrelépett:
– Vallani fogunk…
– Azt hiszem, ez a legokosabb – bólintott Mervin.
– A halász, nem bűnöző, de nem is besúgó, ezért hallgattunk eddig. – Megint sok a szöveg! – rikoltotta Schulteisz, az Ikrek.
– Ez a Louvain azt mondta, hogy a Nagy Dög tudja, ki a tettes. Mi féltünk, hogy ha ezt megmondjuk, akkor a kikötői söpredék bosszút áll.
– Akkor ti félreismertek bennünket – mondta Korn Atya, és tagadóan megrázta a fejét.
– Kikérjük magunknak! – avatkozott be Kirúg Hümér – mi nem állunk bosszút! Ha ilyet mondsz – kiáltotta Mervinnek, és fenyegetően rázta előtte a rézcsapot -, kaphatsz egyet a fejedbe!
– Ez teljesen kancsal – magyarázta Prücsök. – Miért tagadtak?
– Drót volt…
A kormánybiztos eléggé ismerte vizsgálóbírói korából e különleges idiómát.
– Mikor?
– Korán délután jött a drót, hogy excellenciád itt van, és kijön hozzánk Decoux ügye miatt.
Tehát abban az órában, amikor megígérte Gabrone-nak, illetve Ész Lajosnak, itt már tudták!
Micsoda hírszolgálat!
– Más nem befolyásolta?
– Hát… még volt valami, de ez nem drót…
– Micsoda?
Összenéztek. – Nézze, most már ne hazudozzon, mert nagyon megjárja! Nagy vonakodva előadtak egy levelet.
“Halázóknag! Üzenetemet komojan veni! Mer én Tuttam, hogy Kmeter Pubi az 1. órv halláz! És ez nem 70-kedés tudják meg, hogy a halázókat elsemisitem. Ha valltok a Nagy Dögről és a Deku ügy is tilos.
VÉRFÜRDŐ BILL
Ór- és bérgyilkos.”
– Beszéljen! – bíztatta Mervin a halászt. Csak most látta, mennyire igaza van Ész Lajosnak: a legkisebb formaság is a helyes ítélethez vezető út burkolatának egy kockája. – Mit mondott még az a haldokló?
– Hát, kérem… azt mondta még, hogy a Nagy Dög tudta, ki adta le a lövést.
Moraj. Valaki kiválik a sötétben a hátul állók között, és lassan elindul. Mervin elővette a revolverét és célzott:
– Az az ember álljon meg, mert keresztüllövöm! Itt nincs drót! A Nagy Dög ne tudja meg a hírt!
Babette anyó a sor végére állt, műértő szemmel megtekintve lavórját, mint egy lovagregényben szereplő, komor, csúf, fejkendős őrgróf, ha vontcsövű pisztolyait párbaj előtt felülvizsgálja.
Tülök Bull (ő akart távozni) visszatért a helyére.
– Ki az a Nagy Dög?
– Szintén nagy haverunk – mondta Prücsök. – Jól menő szerszám- és jelmezkölcsönzője van egy háztetőn.
– Rue Toulon huszonhét, félemelet falra – szólt Schulteisz, az Ikrek.
– Ugyanis – magyarázta Prücsök – egy tűzmentő létrán lehet csak feljutni hozzá, a falon végig. Mert szereti a nem kívánatos látogatókat fejükre dobott téglával elhessegetni. A Schulteiszt egyszer leöntötte forralt vízzel, és Prunoki szerint attól hülye.
Mervin a csendes, sószagú parton fel és alá járt.
Itt a rejtély! Kétségtelen, hogy valahol hiba volt. Hogy valami nincs rendben. Odaintette Prücsököt. Most ketten jártak, Prücsök két mesebeli, mérföldes bal cipőben.
– Ide figyelj, kislány. Most válaszd ki a megbízható embereket. Nem akarom a rendőrséget igénybe venni, és csak olyanokat lehet elküldeni, akik nem értesítik azt a bizonyos Nagy Dögöt.
– Itten sokan haragban vannak vele. A Részes Mandarin, aki betörési költő, mert csak terveket gyárt magányos villákról, egyszer megrohanta nyolc emberrel a házat, aminek a kéményét lakja. Nagy lövöldözés volt, és azóta haragszik rá mind a négy, aki életben maradt, valamint Kicsit Bob, aki bérelt álkulcsokat lopott tőle, és Kirúg Hümér, aki titokban tisztességes ember, meg Roppant Manó egy autogénvágó miatt, kérem. Ezek haragosai mind a mai napig. De utálja őt Schulteisz, az Ikrek, mer önállósította magát a Nagy Dögtől azzal, hogy kéz alatt vett egy csomó szerszámot, amiért a Nagy Dög aszonta, hogy kicsinálja, de neheztel tovább a leforrázás miatt is…
– Ezeket gyűjtsd össze. A fő, hogy valamennyi ellensége legyen a Nagy Dög nevezetűnek, mert ez belekeveredett az ügybe, tehát értesítené, akit el akarok csípni. – És körülnézett. – Maguk most rendőrök, és hajtórazziát tartanak!
Megilletődötten álltak… Valaki felsóhajtott, és Roppant Manó kis híján sírva fakadt.
Razziát tart. Ő. Hogy ezt a Fürt Ninon nem érhette meg…
– Menjenek, ha lehet, bérautókon mindenfelé a kikötőbe, és ahány Adrien nevű nő feltalálható, hozzák ide! – rendelkezett Mervin. – Jobb szeretem így melegibe, mint razziát tartani holnap, hivatali úton.
– Azt mi sem szeretjük – bólintott Kicsit Bob, aki megtartotta a Nagy Dög álkulcsait. – Persze, bérautó, az pénzbe kerül, és nálunk nincs…
Kirúg Hümér ezért dühös lett Kicsit Bobra, és váratlanul megfenyegette Babette anyót a rézcsappal:
– Szégyelld magad, te pimasz tolvaj! Te részeges rabló! Majd jól fejbe ütlek, ha itten piszkoskodni akarsz az excellenciás úrral, miután befogadtuk barátnak!
– Rossz a direkciód! – kiáltotta Schulteisz, az Ikrek. – Szemüveget a bírónak!
Ettől Kirúg Hümér olyan dühbe jött, hogy hozzávágott egy köteg sós halat, és Gomb Riza még fél óra múlva is tisztálkodhatott.
Végül azonban minden razzia legmerészebb álma egy csomóban készen állt arra, hogy razziát tartson. Csak egy sötét alak, a marcona csoport végén, indult el ismét lopakodva.
– Vissza, mert lövök! – süvöltött Mervin, és Tülök Bull, mert ismét ő volt, a helyére somfordált.
– Uram! – jelentett Roppant Manó. – Készen vagyunk.
– Rajta!
És Prücsök rendőrsége elindult.
HUSZADIK fejezet—>>>