A drótnélküli gyilkosság

– Ha van valami kívánsága, szívesen teljesítjük – közölte a gőgös fogházgondnok Henryvel a siralomházban.

– Csakugyan? – érdeklődött Henry. – Olyan ez, mint valami mese: megjelenik a csúf, vén boszorkány, és akkor lehet kívánni egyet.

– Ez a hasonlat nem valami találó. Én fegyházgondnok vagyok és nem boszorkány.

– Igaza van. Ehhez az elfoglaltsághoz igazán nem kell boszorkányság, csak némi protekció és a helyesírás elemi szabályainak elsajátítása.

– Ön megrögzött ember. Van valami végső óhaja?

– Egyetlenegy kívánságom van.

– Mi ez a kívánság?

– Hogy ne nyúljon állandóan a nyakkendőjéhez.

A fegyházigazgató nyomban távozott, mert magas vérnyomása volt, és úgy érezte, hogy az elítélttel folytatott minden további eszmecsere végzetes lehet ránézve.

Henry kissé lefogyott a tíz hónap alatt, míg ügyével megjárták valamennyi fórumot, beleértve a londoni Buckingham palotát is. Az arca sápadt volt borostás, de monoklija a régi, előkelő nyugalommal villogott az arcában. Lelkiismerete aránylag könnyen viselte el a tragédiát, mert úgy érezte, hogy a bácsi haláláért a maximális ellenértékkel fizet. Azután meg feláldozta magát a testvéreiért. Falánk Bob és hülye Jojo, kedves gyerekek, ti éljetek boldogan a jó tréfa dacára. És mikor megkezdődik a ceremónia, be fogja bizonyítani, hogy ha nem is tudott szépen élni, meghalni egész csinosan tud.

… Hajnalban felkeltették. Megkérdezte, hogy mennyi ideje van még hátra, azután megmosdott, gargalizált, fogat pucolt, kinézett az ablakon, és miután látta, hogy esik az eső, parafakalapjára rágombolta a vízhatlan kendőt. Nyílt az ajtó, és védőügyvédje lépett be a gondnokkal. Henry megnézte a karóráját.

– A menetrend szerint még három percem van, de igazán mindegy. Kedves ügyvéd úr, köszönöm ragyogó védelmét! Meg vagyok győződve róla, hogy ennek csak kis szerepe volt az ügy rossz kimenetelében.

Szöges bakancsok csörögtek kint, és néhány földre helyezett puskaagy döngött a börtönfolyosó kőkockáin. Az elítéltért jöttek.

A kivégzés csekélyszámú közönsége kíváncsian nyújtogatta a nyakát. A ruganyosan lépkedő monoklis elítélt frissen mosott arcával, derűs tekintetével egy hivatalába induló nyárspolgárnak látszott volna más környezetben. Udvariasan hallgatta végig az ítéletet.

– Henry Morgan! Átadom az ítéletvégrehajtónak! – Az elítéltet megragadták. A kötél a nyakában volt, és…

– Állj! – kiáltotta hirtelen harsányan az ügyész.

– Mi történt?

Henryt elengedték a szorító kezek.

Egy úr, aki eddig felhajtott gallérral, szembehúzott kalappal állt a nézők között, villámgyorsan átsiklott a kordonon és fedetlen fővel megállt az ügyész asztala előtt.

Az illető Johann Farlane volt!

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.