A drótnélküli gyilkosság

Egy hét múlva, mikor Nelson visszatért, kis híján leesett a kordéról, ahogy az ösvényen túl megpillantotta a telepet… Ameddig ellátott a szem, minden bokor, cserje, törpefa kivágva, a rizsültetvényt mintha letörölték volna a domboldalról, és fákat döntöttek egy megkezdett épület körül. Besietett a házba…

– Az Istenért! Mi történik itt? – kérdezte riadtan. Bob röviden elmondta az eseményeket. Az intéző nem szólt semmit. Odament a lány elé, és a szemébe nézett. Jojo egész idő alatt ezt várta. Erre gondolt, hogy milyen lesz Nelson szeme, mikor majd megtudja. Gyengédség, szomorúság és csodálat ült a férfi tekintetében. A lánynak ettől kipirult az arca.

– Mr. Nelson! – kérdezte gyorsan -, megtudott valamit Henryről?

Nelson néhány másodpercig habozott. Képtelen volt arra, hogy hazudjon.

– Ugye elfogták – kiáltotta a lány – és ő magára vállalta!

A férfi szomorúan rábólintott, és kerülte Jojo tekintetét.

– Mondja meg… mi van… Elítélték?

Nelson hallgatott.

– Nyugodt lehet – szólt Jojo -, nem ájulok el, nem kapok sírógörcsöt. De követelem, hogy megmondja, mi van Henryvel!

– Én is azt hiszem… jobb, ha megmondom… előbb-utóbb úgyis…

– Mondja ki! Mondja ki, mi van Henryvel?!

– Halálra ítélték!

A dermedt csöndben egy műszer hullott le csörömpölve. Bob elzsibbadt kezéből esett ki. A lány nem sírt, nem ájult el, csak állt, és valahová a levegőbe nézett.

– Azonnal indulunk… – mondta rekedten Bob. – Vallomást kell tennünk…

– Ezt nem szabad – felelte Nelson nyugtalanul. – Az ő sorsán nem enyhít az, ha magukat is elítélik.

– Dehát Dickmann! Dickmann a gyilkos!

– Ezt nem lehet bebizonyítani.

Egyhangú kopácsolás hallatszott távolról. Helena átadta fivérének a rendberakott táskát.

– Menjünk – mondta fátyolozott hangon -, menjünk a betegekhez. Bob… a betegekhez…

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

öt × három =