A drótnélküli gyilkosság

A ceyloni őserdő közepén hatalmas irtványon terült el Farlane egyik ültetvénye. Az erdei törzsfőnökök bőségesen szállítják a kulit, miután a munkabér egy részét egyszerűen elszedik alattvalóiktól. Bár ezt a törvény tiltja. Az őserdőben azonban, sajnos, írott szó marad a törvény. Farlane négy fehér munkavezetője az avult, tilos régi rendszer alapján dolgozik, százalékos részesedésért. Miután minden európainak legfőbb vágya annyit összerobotolni, hogy végre elhagyja a vadont, az ilyen alapon szerződtetett felügyelők hihetetlen eszközökkel szokták fokozni a termelést. Ezért is tiltották el ezt a rendszert. A dzsungel mélye azonban jóval türelmesebb, mint a közigazgatás.

Ezt az őserdei telepet vezette Nelson, és idehozta a Morgan testvéreket is. Az érkező karavánt négy fehér ember fogadta. Van Hugen, Collins, Rainer és Szemjon. Négy különböző nemzetiségű, az angol gyarmatokról örökre kitiltott, kegyetlen rabszolgahajcsár. Van Hugen kétméteres, kopasz, hollandi óriás volt. Szemjon, az orosz nem sokkal kisebb nála, Collins alacsony, de nagyon kövér, kis disznószemekkel, tömpe orral. Ha nevetett, két barna metszőfog látszott ki recés ínyéből. Rainer sovány, hosszú, vörös hajú német volt. Nelson egy-egy kocsira mutatva közölte velük, hogy mit hozott számukra. Aztán előkerült Bob és Jojo.

– Bemutatom önöknek az új orvost. Doktor… ha jól emlékszem, Ranke, nem?

– Igen… doktor Ranke – vette fel készségesen új nevét Bob.

– A kisasszony Helena nővér, a svéd missziótól – folytatta a bemutatást Nelson.

– A csudába! Csak nem fognak itt téríteni?! – kiáltotta Collins.

– Nem. Helena nővér csak tanulmányozza a bennszülötteket, és cserében vállalta, hogy a házvezetőnő teendőit ellátja.

– Hát megbolondult az öreg Farlane? – mondta durván Van Hugen. – Nővért és orvost küld?

– Ez nem tartozik az urakra – felelte Nelson, és úgy látszott, csak igen kevéssé tiszteli kartársait. – Kröger rendelte így. Ugyanis… Farlane meghalt. – Mégis közölnie kellett velük.

– Komolyan? Elvitte az ördög? – csodálkozott Collins, és ezzel el is intézte a részvétnyilvánítást. Azután máris Bobhoz fordult. – Azt vegye tudomásul, hogy ez nem üdülőtelep. Itt nem kellenek betegek, itt kulikra van szükség! … Micsoda új ötletek…

Morogva mentek a dolgukra. Még hogy orvost!

Miután a négy munkatárs otthagyta őket, Bob és Jojo lehorgasztott fejjel követte Nelsont. Néhány kókuszpálma mögött a dombon cölöpház állt, Nelson idevezette őket.

– Köszönöm – szólt Jojo -, hogy mégsem mint cselédet mutatott be.

– Nincs szándékomban rosszabbá tenni a helyzetüket, mint amilyen – felelte Nelson. – Ezért nem jár köszönet. Holnap el kell kezdeniök a munkát. Maga, Helena nővér délelőtt elkészíti az ebédet. A boy segítségére lesz mindenben. Ön, Ranke doktor végigmegy naponta a négy körzeten. Láz ellen kinint adagol, bélhurut ellen ópiumot. Ez az általános praxis az ültetvényeken.

– Kérem… Én sokat felejtettem… És keveset tudtam…

– Erre gondoltam. Azt mondtam Krögernek, hogy magam akarok foglalkozni itt egészségügyi kérdésekkel. Elkértem a maga orvosi felszerelését és könyvtárát. A vén fukar örömmel rakatta fel a kordéra. Örült, hogy nem pénzt kérek tőle erre a célra. Néhány szükséges gyógyszerünk van. Ami még kell, azt írja össze, és legközelebb elhozatom. Itt laknak majd a húgával egymás mellett ebben a két szobában. Jó éjszakát.

… Egyedül maradtak a sivár, rossz szagú helyiségben. Sokáig bámultak szótlanul a földre.

– Mi lett Henryvel? – suttogta valami szörnyű előérzettel Jojo.

– És mi lesz velünk? – nyögte Bob.

Fél karjával egyik pálmakoronán lógva egy majom vicsorította be a fogát rájuk az ablakon át.

– Akármi lesz velünk, megérdemeltük – mondta Jojo. – Szegény bácsi! Istenem! Szegény bácsi.

A vadon barátságtalan szürkülete formátlan árnyakkal nyúlt el a padlón. Egy bennszülött lépett be, petróleum lámpát tett az asztalra, és felrakta a moszkitóhálót. A nyers fatörzsekből összerótt szobát nem tette barátságosabbá a lámpa világa: nedves volt, csupasz és sivár, mindezt a körülfekvő őserdő tudatával súlyosbítva.

Jojo nem hunyta le a szemét. A falban, a ház alatt, a tető szalmazsúpja között ezernyi nesz, szüntelen rágcsálás, és a közelben egy manguszt sikoltja percenként: tiki-tik-tiki.

Bob sosem tudott aludni. Kibontotta a ládákat, és addig keresgélt, míg talált egy könyvet, melynek a “Forróégövi lázas megbetegedések és trópusi dysentériák” volt a címe. Hajnalig tanult. Komoly vizsga előtt állt.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.