Másnap Nelson elindult kordéival. Mansur is vele ment. Az öreg bennszülött arca csúnyán fel volt dagadva, és lila véraláfutások torzították el. Sajnos Nelson későn érkezett az eseményhez. Collins, ez a barom rajtakapta Mansurt, hogy titokban a whiskyt dézsmálja. Rendes munkás volt Mansur, csak egyetlen gyengéje, a pálinka vitte olykor kísértésbe. A részeg Collins megdühödött, és szinte agyonverte az öreg munkafelügyelőt. Nelson szabadította ki a kezéből, de utána kis híján ők mentek egymásnak Collinssal. Ha Rainer nem veti magát közbe…
Mikor a karaván elindult a város felé, Bobot nyomasztó érzés fogta el. Négy hónapja éltek már itt a vadonban, és most először maradtak Nelson nélkül. Bob megkomolyodott, feltámadt benne a lelkiismeret és a felelősségérzés, de olyan változásra, mint amilyenen Jojo ment át, nem volt képes. Ilyen végletekbe átcsapó tragikus megrendülés általában csak nőknél lehetséges.
A bennszülöttek szeretete legtöbbször babonával kapcsolatos. Érzelmi világuk középfok nélkül ingadozik a rajongás és a gyűlölet között. Helena nővér csodálatos szerepet játszott a bennszülöttek lelki életében. Ezt a finom arcú, komoly fehér nőt, aki a legkülönbözőbb időpontokban itt is, ott is feltűnt közöttük, letérdelt a gyékényükre, nem undorodott a mocsoktól, amelyben éltek, lassan-lassan isteni tulajdonságokkal ruházták fel. Miután az intéző elment, Helena nővér többször tűnt fel éjszaka a barakkok környékén, és sokat beszélgetett suttogva a bennszülöttekkel. Ezek azután még tovább suttogtak új meg új társaikkal mindarról amit a “jó mim” mondott, és járt a suttogás barakkról barakkra gyékényről gyékényre…
Három nap telt el Nelson távozása óta. A püffedt hold éles, krétaszínű fénye bántó világítással határolta el az ültetvényt a sűrű vadontól. Collins egyszerre arra riadt fel, hogy egy női hang a nevén szólítja. Az ablakhoz ment. Mozdulatlanul várakozó bennszülötteket pillantott meg a tisztáson, előttük egyszerű fehér ruhájában Helena nővér.
– Mr. Collins! – mondta a nő csengő hangon. – Ön és a kollégái foglyok ebben a házban. Húsz bennszülött őrzi magukat éjjel-nappal, és aki kijön, azt nyomban megölik!
– Mi ez?!… Lázadás?!… – kérdezte fenyegető hangon a fehér munkavezető, aki feltámadt aggodalmát nem tudta teljesen eltitkolni.
– Igen. Fellázítottam a bennszülötteket. Csak arra vártam, hogy Mr. Nelson elmenjen, mert nem akartam belekeverni. Az őrzésre kirendelt embereknek egy-egy revolvert adtam a raktárból, és megengedtem, hogy lelőjék azt, aki kijön. Azt hiszem, örülnének, ha alkalmuk lenne rá.
– Miss Helen! – üvöltötte Rainer, aki szintén felébredt közben. – Tudja, hogy a törvény tízévi fegyházzal büntet minden fehérembert, aki fegyvert ad bennszülöttnek?
– És ugyanilyen fegyházzal bünteti az egészségügyi törvény megszegőit is. A bennszülöttek végre fogják hajtani a járvány esetére elrendelt intézkedéseket.
– Ha kiirtják a termést… figyelmeztetem önt… tajtékozott Szemjonov.
– Meg fogják tenni – jelentette ki Jojo.
– Kérem… – Van Hugen látta, hogy tehetetlenek. – De remélem, majd el tudja magyarázni híveinek, hogy ezért a munkájukért nincs előirányozva pénz a számukra. Vagy ki fogja rabolni a pénztárt is?
– Ön és a többiek kifizetik ezért a munkáért a bért. Ha nem, akkor a bennszülöttek a kormányzótól követelik a munkadíjat, és meg fogják kapni, miután erre a munkára a törvény kötelezi őket.
Collins, aki közben egyedül maradt az ablaknál, két öklével verte a párkányt.
– Három éve szenvedünk ebben a pokolban! Azzal csaltak ide minket, hogy sokat lehet keresni, mert nincs ellenőrzés! Ezért saját kezemmel fojtom meg Krögert!
– Felesleges. Kröger a tavalyi elszámolás alapján ki fogja fizetni a részüket. Mert ha azon a címen tagadja meg, hogy maguk a törvény értelmében kiirtották a termést, az a vagyonába kerülhet és néhány évi rabságba.
Az angol néhány másodpercig nyitott szájjal bámult Jojóra.
– Behold!… Helena nővér… azt hiszem, csakugyan van ebben valami… Az a disznó a tavalyi részesedésünk alapján… Persze! Ki kell fizetnie!… Bocsánat, csak kabátot veszek…
Mikor újra megjelent az ablaknál, sértődötten mondta:
– Dehát az ördögbe is… miért kell minket foglyul ejteni? Igazán nincs szükségük tapasztalt, régi emberekre?
– Örömmel látjuk magukat, Mr. Collins!
– Hát akkor mondja meg a majmainak, hogy hagyják békén a pisztolyaikat, ha kijövök, és fogjunk kezet. A fiuk egy véleményen vannak velem. Maga igazán nagyszerű nő, Miss Helena!