Rejtő Jenő
A drótnélküli gyilkosság
TARTALOM
Első fejezet
A drótnélküli gyilkosság
Második fejezet
Kiderül, hogy Henry találmánya még gyermekcipőben jár
Harmadik fejezet
Két bűnös fegyház helyett a kényszermunkát választja
Negyedik fejezet
Mr. Nelson feltalálja a drótnélküli bűnhődést
Ötödik fejezet
Harc a halál ellen
Hatodik fejezet
A történet végébe bekapcsolódik Manfréd
Első fejezet
A drótnélküli gyilkosság
Már majdnem minden együtt volt a bűntényhez: a tettesek, a hatalmas örökség és az áldozat. Csak egy holttest hiányzott. Viszont gyilkosság hulla nélkül még a technika mai fejlettsége mellett is szinte elképzelhetetlen. Hogy a csudába szerezzen be valaki magánúton egy tetemet? Kétségtelen, hogy elhunyt embertársaink porhüvelye nem képvisel különösebb értéket, hiszen naponta tapasztalhatjuk, hogy élve sem valami féltett kincs, és mégis, ha arról van szó, hogy az embernek egy hullára lenne szüksége, kiderül, hogy ilyesmit majdnem lehetetlen szerezni.
A három tettes titokban tanácskozott a szobában: A húszéves Jojo, ikertestvére Henry és a huszonhét éves Bob. Az örökké vidám, gyönyörű Jojo, aranyszőke rendetlen hajával hősnője lehetett volna egy filmdrámának, amelyben megfontolt, komoly családapák habozás nélkül sikkasztanak érte. Henry arcban és alakban nagyon hasonlított Jojohoz. Nevelőik egybehangzó vélemény szerint ifjúságuk idején Anglia két legszebb és legrosszabb gyermeke volt a Morgan ikerpár. Idősebb fivérük, a kissé molett, lusta és mindig álmos Bob megszerezte az orvosi diplomát, de esze ágában sem volt praktizálni.
– Ha egyszer eltettük láb alól a bácsit, akkor igenis szükségünk van a hullájára – mondta kategorikusan Henry -, mert ahhoz, hogy az örökséget megkapjuk, nélkülözhetetlen a holttá nyilvánítás, és minden holttá nyilvánításhoz hozzátartozik egy halott. Torkig vagyok a garasokkal, legfőbb ideje, hogy egy tisztességes jachtom legyen!
– Én igazán szeretem Farlane bácsit – szólt közbe Jojo -, és nem hagynám eltenni láb alól, ha megvenné a Buickot.
– Várjatok – mondta Bob, és szuszogott, mert nehezére esett a beszéd. – Ma reggel levelet írtam az öregnek hármunk nevében. Felsoroltam benne panaszainkat. Megírtam azt is, hogy undorodom a kínai szakácstól. Eléterjesztettem külön háztartásom költségvetését. Benne van a Buick is a memorandumban. Letettem az asztalára ezt az írást. Így nem torkollhat le, nem vághat a szavamba rögtön. Kénytelen lesz nyugodtan végigolvasni kívánságainkat. Nem kell erőszakhoz nyúlni addig, amíg reményünk van, hogy bűntény nélkül is kielégíthetjük igényeinket.
– Te csak remélj! Majd meglátod, milyen gorombaságokat fog válaszolni. Előre megmondhatom: “Mielőtt rátok hagynám a vagyonomat, tanuljatok meg a pénzzel bánni és punktum” – jelentette ki Henry, és monokliját kezdte tisztogatni selyemzsebkendőjével.
– Ha megtagadja kívánságainkat, akkor gondunk lesz rá, hogy örököljük a vagyonát. Én mindenesetre megírtam, hogy mi fiatalok vagyunk, és nincs joga megtagadni tőlünk az élet örömeit.
– El kell tenni láb alól – jelentette ki Jojo. – Különben hiába várjuk tőle, hogy megnyissa számunkra az utat pénzeszsákján keresztül az élet örömeihez.
– Én elintézem a bácsit – mondta Henry. – Bob lopjon valahonnan egy hullát. Ez kötelessége, mint orvosnak.
– Ízléstelen vagy, Henry – nyafogta Jojo.
Nalaya, a maláj boy jött be egy levéllel:
– A mynheer küldi.
Átadta Henrynek és kiment.
– Na, itt a válaszod! – szólt Henry. – Ez is tiszta gúnyolódás, hogy írásban felel. Megsütheted, ami a levélben áll.
Feltépte és olvasni kezdte:
“Nem érdekelnek az élet örömei. Elhatározásom megmásíthatatlan. Ha meghaltam, talán jobb lesz kedves rokonaimnak. Ez az utolsó szavam.
Farlane.”
– A kocka el van vetve! Örökölni fogunk! – mondta sötéten Bob.