GYILKOS?!
REGÉNY
IRTA
REJTŐ JENŐ
I.
A fiatalember, e regény hőse egy párisi utca sarkán állt és gondolkozott, ha ugyan gondolkozásnak lehet nevezni azt, amikor mindenféle indokolt és hasznos elmélkedést mellőzve, jelentőség nélküli, elmúlt élményeket vonultat fel az ember agya, valami üres, céltalan mechanizmussal. Ez a fiatalember, hogy közelebbről határozzam meg: báró Szirmay Sándor, az úgynevezett semmittevőkhöz tartozott és a maga nemében tökéletes típusa volt ennek az emberfajtának.
Tökéletesen együtt érzek az olvasóval, midőn bosszankodik azon, hogy már közel fél perce olvas egy regényt anélkül, hogy sorsdöntő cselekményekre bukkant volna benne, tehát rátérek a regény első nagy horderejű eseményére.
Szirmay báró ásított!
Az olvasó nagyon téved, ha azt hiszi, hogy az emberi természetnek ez a megnyilvánulása, amit általában a fáradtság, vagy a hosszabb történelmi színművek idéznek elő, különleges esetekben nem lehet nagy horderejű esemény. A vízforralás elég közönséges művelet és állítólag ennek következtében találta fel egy Fulton nevű úr a gőzhajózás vívmányát, ami kétségkívül nagy horderejű esemény volt az emberiség fejlődéstörténetében. Nem állítom azt, hogy Szirmay báró az ásítás kapcsán nagyjelentőségű találmánnyal gazdagította volna társadalmunkat, de azt bátor leszek levezetni ebből az ásításból, hogy sok-sok ember sorsában rendkívüli változásokat idézett elő.
Az ásításról ugyanis hirtelen eszébe villant a bárónak, hogy mi lenne, ha ő most lefeküdne? Éjjel tizenkettő volt! Maga is mosolygott az ötletén, hogy az éjszakának ebben a számára legnappalibb órájában lefeküdjön, de mert szerette a rendkívüli élményeket, elszántan hazafelé indult. Vén párisi fák, régi ismerősei, mosolyogtak a látványon és az idegesebb utcai lámpák hunyorogni kezdtek: Szirmay báró éjjel tizenkettőkor hazamegy!