Piszkos Fred közbelép

Mr. Theo nem vett részt semmiféle ünneplésben. Mint megtört ember otthon ült. De délután női hang hívta fel a telefonban:

– Halló! Szellemtestvér! Nincs kedve egy pocsék áruló kémnővel ötórai teára jönni?

– Sajnos, nem ismerem önt!

– Még jobb. Akkor várom félóra múlva az Opera előtt! – És letette a kagylót. Nahát, azért sem megy. Majd megmutatja…

Néhány perccel előbb érkezett, mint a nő. Kissé ünnepélyes és szigorú arccal várta, de sajnos e próbálkozása összeomlott, mert Lilian belekarolt, és szélvészgyorsasággal húzta magával, hogy leesett a kalapja és a szivarja… Ilyen egy őrült.

Mit mondjak? Hiszen az olvasó éppúgy tisztában volt e fiatalember eljövendő sorsával, mint én. Rövidesen beráncigálta őt Lilian egy villába, és egy tengerésztisztet hozott valahonnan:

– Ez itt Milton Winter korvettkapitány, a bátyám. Jó napot. – És otthagyta őket.

Itt valami tévedés lehet… A haditengerészet uniformisába öltözve… Igen… ez… ez a Rézgróf!

– Örülök, hogy megismerhettem, Mr. Lincoln.

– Ön… Ön… – hebegte Theo.

– Én most jöttem szabadságról. Floridában kihevertem egy influenzát – mondta és mosolygott.

Azután uzsonnáztak. Mr. Theót felvilágosították, hogy az országnak új, friss és fiatal erőkre van szüksége a hajógyártás terén, szeretnék hát, ha felkeresné ez ügyben az államtitkárt.

– Én holnap az államtitkárnál vagyok – mondta a korvettkapitány -, hogy megköszönjem a kitüntetést.

– Érdekes – szólt Theo. – Ön olyan hősiesen viselte el az influenzát, hogy kitüntették?

A korvettkapitány nagyon piros lett, és nem szólt semmit.

…A hóhér és a portás expedíció-felszerelési szaküzletet nyitottak “Vidám Hősök” néven, és szintén sokat meséltek az út veszélyeiről, fáradalmairól, keserű mosollyal fűzve hozzá, hogy a kisemberek, kik adott esetben életük kockáztatásával néztek szembe a veszéllyel, nem kaptak semmit a dicsőségből, csak hitvány dollárezreket.

– Dollárt adtak, és megint csak dollárt – szólt ironikusan Baruch T. Livingstone egy ismerősüknek. – Mert azt hiszik, hogy a pénz boldogít.

– Úgy van – bólintott Schwachta Szókratész -, azt hiszik az ostobák. És sajnos igazuk van.

Theo esküvőjén ezrekre menő embertömeg szorongott. Megjelent mindenki, aki csak valamennyire is számított San Franciscóban. Mindössze egy zavaró incidense volt az előkelő násznak. Amikor a fiatal pár megjelent a templom előtt, és Mr. Theo cilinderét lengette a tömeg felé, egy harsány hang hallatszott:

– No nézd! Ezt a vörös csibészt jól ismerem! Együtt voltunk bezárva! Ez egy jó pofa, becsületszavamra…

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.